December huszonhatán az ünnep már nem akar hangos lenni. Nem csilingel, nem sürget, csak jelen van, mint egy házban felejtett fény, amely megmarad az asztalon, a poharak peremén, a morzsák között. A tegnap ilyenkor lassan emlékké szelídül. Az asztal körül nem egyformák a tányérok, ahogyan mi sem vagyunk egyformák. A halászlé gőzében régi mondatok úsznak fel, a töltött káposztában hosszú órák türelme főtt össze, a kocsonya remegésében pedig ott lüktet az idő, amely egy évig várt erre az estére. Minden falat hordoz valamit abból, ami volt, és abból is, ami marad.Tovább olvasom…
A fenyő ágán csendesen ring a szó, fényből szőtt üzenet, tiszta és való. Egy dísz, mely őrzi az együttlét jelét, szívekben lobbantja az ünnep melegét.Tovább olvasom…
Csendben pihen színes papírba burkolva, titkot rejtve, selyem szalag öleli, mint egy kedves gondolat, várva, hogy felcsillanjon a szemek fényében. Nem mindig mérhető tárgyban, formában,Tovább olvasom…
Az esték lassan fénybe öltöznek, Csillagok titkot szórnak fölöttünk, A szívek mélyén vágyak gyűlnek, S, a béke dalát suttogja körülöttünk.Tovább olvasom…
Jobb karom hátán bal kezem mancsai közt fejem nyakánálTovább olvasom…
Szenteste közeledik, az ablakon túl hó szitál, lassan betakarja a világot a fehér csodapalást. A konyhában anya és apa sürgölődik csendben, illatok szállnak, melegség ül minden rezdülésben.Tovább olvasom…