Az évszakok minden évben gyorsvonatként robognak, tegnap még a talpam alatt falevelek ropogtak. Pislogtam, és havat váltott a virágzó barackfa, aztán fuldokolni kezdtem a rengeteg kacatba' Amúgy a negyede olyan, amit nem én kértem, kényszerérzet miatt adták ünnepek jegyében. Most meg megy a hű, meg ha, hogy azt kell kerülgetni, mintha nem pofáztam volna el, hogy már nem tom hová tenniTovább olvasom…
Önfeledten száll a krétapor, A lurkók székeken ugrálnak. A tanár ordítva pattog, Mert szörp fröccsent a ruhájára.Tovább olvasom…
A látóhatár, melyet sokan még úgy hihettek –, átugorható, megkerülhető félő most csupaTovább olvasom…
Komisz kis puskázó kamaszok, Így gondolnak ránk a tanárok. Ha ők elhagyják a tantermet, A padok közt robban a káosz.Tovább olvasom…
Minden csupa por Minden csupa kosz Az egész lakás kész káosz!Tovább olvasom…
Menedékem oly görcsösen kerestem. Belefáradtam a lékbe, mely magamra hagyott s meggyötört. Bennem izzó senkiföldjeként vulkánként forrongott ítélet és szó. Élek még, bár napjaimat fokozatosan rombolja, kártékonnyá teszi félelmem a jövőtől s a monotónia. Mint a színvak, ki már ritkán ha láthat becéző női ajkakat, vagy hullámos, tarka szivárványt, tű-köteleken kénytelen egyensúlyozni akaratom s elvermelt szívemben inkább megkérgeskedtek emlékek s gondolatok, hogy helyüket végképp átadják a mélyben rejtező férfikor összefüggéseinek! V.I.P.-estek, Don Perignon, áskálódó kolonc-lesők becsapott banda-hada villantja agyarfogait egyszerre irigység s gonoszság, ha az kell hozzá, hogy öt perc láthatóságból országos hírnév kerekedjék hordalékával majdnem mindenit befon e földi, iszamós Styx.Tovább olvasom…
A hang és a csend. Káosz és rend. Egyszerre kint, És egyszerre bent.Tovább olvasom…
Néha elvonulnék csak úgy lazán, civilizációtól, szótalan, tűnődnék természet tiszta taván, egy fűthető kis kunyhó ott jó, ha van.Tovább olvasom…