Írta:
Tasi83
Feltöltve: tegnap 06:35
Téma: Társadalomkritika
👁️ 1
❤️ 1
Nem tudták már arcát lecsendesíteni; vigasztalni kellett volna – meglehet –, őszinte-igazán, míg csak eltart a halandó létezés, szemeiben megriadt földrészeket dédelgetett krokodilszemű sírás. Sokan jöttek: rokon, jóbarát, szomszéd, s csak nézni bírtak, akár a birka, hogy miért történt, ami megtörtént. Oldódás-kötődés közepette a végső azonosulásban egyik sem mert kezességet vállalni; tükörkép s benső ellenfél sosem lehetett egyenrangú árnyalt lélekmélységekben.
A sebezhető védtelenség tán sosem volt eszköz, sokkal inkább a benső psziché kiváltsága arra, hogy megválogassa, kivel áll szóba megszelídített akarattal, kivert állatként kuporogva jött, akár az árnyék az ember zsigeri sejtjeivel a tudatos félelem, vagonszám vitték az emberi élet felett a tiszavirág-életű karrierek szent ígéreteit, a boldogulások titkos mikéntjét, melyről az átlag szükségképp rendre megfeledkezett, hiszen szándékosan sem avatták be.
Tovább olvasom…