Ezen az oldalon elemezheted
Vizkeleti Erzsébet „Égő csillag”
c. versének szerkezetét — az elemző megmutatja a sorok szótagszámát és a rímsémákat.
Vissza a vershez
1
Torony mélyén nagyokat sóhajt,
2
üveghideg fal mögött lebeg ő,
3
kit hullámok szívverése ringat,
4
s haján megtörik a hold fénylőn.
1
Karcsú karjaival jelez a távolba,
2
csillan a pikkely, akár a csillag,
3
de a közeledő hajó nem látja,
4
nem érzi a titkos hívó hangokat.
1
A hajó siklik tovább az útján,
2
de megcsillan néha még a fény.
3
Nem hallja meg a tenger sóhaját,
4
és a sellőlányban apad a remény.
1
A hajó elúszik a messzeségbe,
2
ő még néz utána, amíg csak lehet.
3
Ó, hányszor összetört már benne
4
a vágy, hogy törölje a könnyeket.
1
Kívánsága húzza egyre messzebb,
2
ám a hajó örökre semmivé lett.
3
Álma tovább dobol a szívében,
4
hogy átírjon sorsot, hullámot, eget.
1
Nem merül el bánatban mégsem,
2
legyen a hajó vak, s ketrec a torony.
3
Keres új parazsat a tenger sötétjében,
4
s egy kicsiny szikrát a mély tavon.
1
Mert a remény sohasem fárad el,
2
nem számít, hogy most éj takarja.
3
Hullámfalakon marad örök jel,
4
és a sellőlány újra felmutatja.
1
A remény benne újra lángra kap,
2
és örökkön égő csillag marad.