Ezen az oldalon elemezheted
Antal Izsó „Az idő rejtélyes folyamán”
c. versének szerkezetét — az elemző megmutatja a sorok szótagszámát és a rímsémákat.
Vissza a vershez
1
Az idő rejtélyes folyam, rohanó, zúgó sodrában
2
nincs pihenő, nincs megállás.
3
Illékony napok, egyre csak jönnek, szűntelen,
4
majd, ahogy jöttek, elmúlnak.
1
Helyükbe mások, újak érkeznek,
3
S ha netán mégis marad is valami belőlük,
4
az csupán az egyre jobban halványuló emlék.
5
És közben múlik, folyvást telik az élet.
6
A körforgás rendben megy tovább:
1
A nap felkel, magával hozza a reggelt,
2
ideje véges, egy-két röpke óra,
3
és máris itt van a többórás, hosszabb nappal,
4
melynek végén a fények kihunynak,
6
s az új érkező, a kurta est alatt,
7
már békés álmot alszanak.
8
De e napszak ideje is véges, gyorsan lejár.
1
Szorosan nyomában követi őt az éjszaka.
2
Jöttével, mint ijesztő, feneketlen mély szakadék,
3
mindent átható, mindent elfedő sötétség borul a világra.
4
Fekete leple alatt titokzatos hangok hallatszanak,
5
miközben a sötétben minden irányban
6
sejtelmes árnyak bújnak, osonnak,
7
ahol még a síri félelem is,
8
fény hiányában csupán bizonytalanul lépdel,
10
a sötétben félve, vakon botorkál.
1
Az utcák üresek, csak a szél kószál egyedül búsan,
2
a néma házak közt szótlan,
3
és időnként szegény, fájón sírja el panaszát:
4
nincs senki, kivel meg tudná osztani keserű bánatát.
5
Szívét nyomja, bántja, hogy nincs társa.
6
Míly más, míly könnyebb is volna sorsa,
7
ha bánatában párjával is osztozna.
1
Az éjszaka uralma jelentős ugyan,
2
de véges, akár a többi napszaké.
3
És minden kezdődik elölről újra:
6
utána lépked ismét a reggel,
7
az álmos nap újra felkel.
1
Ébredezik a világ, és ez így megy tovább
2
körbe-körbe mindörökre,
3
míg az Úr azt nem mondja egyszer,
4
hogy most itt a vége, és