Üdvözöllek a Múzsák Könyvtárában!
A Múzsák Könyvtára egy közösségi irodalmi tér, ahol versek, novellák, mesék és kreatív alkotások kapnak otthont. Célunk, hogy inspirációt, teret és láthatóságot adjunk minden írónak és olvasónak – legyen kezdő alkotó vagy tapasztalt szerző. A könyvtár folyamatosan bővül új írásokkal, friss hangokkal és egy támogató közösséggel, ahol az olvasók visszajelzést adhatnak, a szerzők pedig kibontakozhatnak. Fedezd fel a sokszínű műfajokat, böngéssz a szerzők között, és merülj el a kortárs magyar irodalom élő, vibráló világában. A Múzsák Könyvtára az a hely, ahol az alkotás találkozik a közösséggel – és ahol a történetek életre kelnek.
„A remény a sötétben is ösvényt rajzol, egy elfeledett dallam rezdüléseként.”
– Petőfi Sándor
Kortárs szerzők új versei a Múzsák Könyvtárában
Anyukám, én úgy szeretlek, mindig hozzád odamegyek. Kicsi karom átölel, szívem téged ünnepel.
Vers témája: Anyák napja
Tovább olvasom…A felszín alatt – látlak Látom csillogó tekintetedben, Ott van az öröm és a bánat. A csend körülölel,
Vers témája: Szerelmes
Tovább olvasom…Anyák napja reggelén hálát mondok, Mert az én utam hazavezethet még. Ott él az édesanyám a régi házban, Ahol gyermekként éltem boldogságban.
Vers témája: Anyák napja
Tovább olvasom…Anyák napja van, lljunk meg egy percre. Ünnepeljünk együtt, Ha van még kivel.
Vers témája: Anyák napja
Tovább olvasom…Kertünkben nyílnak az orgonák, Csokrot kötöttem belőle, jó anyám. Kezedben tartva az orgonacsokrot, Könnycsepp gördül végig arcodon.
Vers témája: Anyák napja
Tovább olvasom…Mikor jó anyám útra kelt én nem lehettem ott. Csak a hold fénye kísérte, s ezernyi csillag ragyogott.
Vers témája: Anya
Tovább olvasom…Kortárs magyar szerzők új novellái
Csaszi András, nyugalmazott, aranykoszorús órásmester, végignézett az ünnepi terítéken. Szögletes, ráncoktól barázdált arcán elégedett mosoly ült. A lakomához minden előkészítve, a torta, tizenhárom gyertyával, a hűtőben várja végzetét. Még egy kanalat egyenesre igazított, mikor megcsörrent a régi, tárcsás telefon. – Te vagy az, fiam? Minden kész. Mikor értek ide? – Nem tudunk menni, apa. Egy ellés hamarabb indult, mint vártam. – Mikor tudtok jönni? Ne felejtsd el, hogy a gyereknek ma van a születésnapja. – Talán karácsonyra eljutunk. Addig teljesen be vagyok táblázva. – Karácsonyra? Július van! A fiú mindig itt tölti a nyarat. Erre készül egész évben. – Sajnálom, apa. Adom Bercit. – Szia, Tata – hallotta recsegve az öregember unokája hangját. – Mondtam a fiadnak, hogy el tudok már …Tovább olvasom…
A tanterem leginkább egy zsongó hangyabolyra, vagy méhkaptárra hasonlított, ahol minden aprócska bogárnak megvolt a maga ügyes-bajos, vagy esetünkben alattomos, és gonosz feladata. Melinda – bár mindig is utálta a töriórák hangulatát –, hiszen ki a fenét érdekel egy nagy halom, rakás, halott pali, akik mindig valami balhéba keveredtek évszázadokon keresztül, most számára a legkedvesebb, szadista, és gonosz kis játékát űzte; fogta geometriai körzőjét, és az éppen előtte szorgalmasan figyelő, és szinte mindent hangyaszorgalommal lejegyzetelő Máté vaskos hátába kezdte szabályosan szurkálni. – Auu! Ez rohadtul fáj! Hagyd már abba! – Mi van, kisfiú? Eltörött a mécses? – a körző tűhegyes végével szabályosan egy akkorát szúrt a fiú hátába, hogy felszisszent, és majdnem sírva …Tovább olvasom…
A kövér embernek bizony nem kis fáradtságába került átverekednie magát az összeverbuválódott estélyi ruhás társaság tagjain; fekete frakkjában, és a hozzáillő csokornyakkendőjében, mely az öltözködési előírásoknak is megfelelt, és melyek nélkül több mint valószínű, hogy úgy kihajították volna, mint a pinty – nagyon nehezen mozgott, akár egy pincér, vagy egy nagyobbacska pingvin! Emellett sétabotját sem hagyhatta odahaza, mert már egy ideje nagyon zsibbadt és valósággal égető fájdalom kezdte környékezni jobb műtött lábát, mely egy régi autóbaleset emlékét idézte emlékezetébe. Ha akkor nem környékezi meg az öngyilkos hajlam, mert osztálytársai folyamatosan terrorizálták, és zaklatták – talán ma „egészségesebb”, teljesebb életet élhetett volna! Persze utólag már nem is igazán akart senkit …Tovább olvasom…
Egy legalább kétszáz éves lakószekérszerűség állt a Kerepesi temető melletti kiserdőjének egyik nem éppen látogatott részében. Fából készült kerekeit már régen lecserélték gumikerekekre. Ámde semmi mást nem tartalmazott, ami az új kor kelléke, a kötelezően előírtakat kivéve. Ám éppen csak annyit, ami kell, hogy közútra kihajthasson vele. Ki tudja, honnét mentett viaszosvászon teteje már jobb időket is megélt. Annak közepéből egy vékonyka, mindenhol rozsdás kis kémény kandikál ki. A szekér lakója szemmel láthatóan ebben tengeti élete mindennapját minden évszakban. Két öszvér keresett magának legelnivalót, nem voltak megkötve. Nem is kellett, mert jól bánt velük a gazdájuk. Gazdájuk hagyományos öltözetben, egy vénséges vén cigány asszony. A szekér egyik kovácsoltvas szegéről táblácskák …Tovább olvasom…
Egy újabb napra keltem! Ez csak egy dolgot jelenthet: indulhat a cirkusz. Belenézek a tükörbe, és végiggondolom, hogy ma ki is akarnék lenni. A jó öreg szerethető bohóc, aki mindenki kedvében akar járni? Esetleg a kedves srác, aki mindig ott van, ha tanács kéne? Bár az is lehet, hogy ma úgy döntök, rossz napom lesz, és a bunkó, egyenes szájú maszkom öltöm fel. Legyünk ma átlagosak. Felöltöm műmosolyom, és megindulok intézni a dolgaim. Emberek sokasága vesz körbe a dohos buszon ezen szép korai órákban. Minden ember más jelmezben, aminek gondolata felcsigáz. Vajon ez a mindennapi maszkjuk? Vagy a mai nap különleges? Egyesek a legszebb arcukat öltik a randevújukra, másokon a szomorúság a befutó, de senki sem teljesen ugyanaz. Azért egy csepp egyéniség szorult a szívükbe, hiába a díszes …Tovább olvasom…
Varázslatos új mesék gyerekeknek és felnőtteknek
Volt egyszer egy bernáthegyi, akit Macinak hívtak. Maci komoly gonddal küzdött, ugyanis valahányszor megpróbált elaludni, mindig felébredt a saját horkolására. Kipróbált már mindent: esti kakaó, alvás lámpafénnyel, háton fekvés, de semmi nem segített rajta. Egyik este éppen ágyában feküdt, amikor egy álommanó jelent meg a takaróján. Maci kutyus meglepetten nézte a kicsi lényt, aki kedvesen megszólalt: – Hallottam, hogy nehezen tudsz aludni, ezért adok neked valamit. Ezek füldugók, nem fogod olyan hangosan hallani a horkolásodat! – Köszönöm szépen – vakkantotta hálásan Maci. Az álommanó eltűnt, Maci pedig betette füleibe a két kis füldugót, és nyomban álomba merült. Azóta nem kel fel már a saját horkolására.Tovább olvasom…
Volt egyszer egy kő egy ösvény szélén. Nem volt különleges, nem volt feltűnő. Csak ott volt, ahol mindig. Az emberek léptek felette, mellette, körülötte. A kő nem sietett sehova. Egy napon valaki megállt előtte. Nem akarta arrébb tenni. Nem akarta megváltoztatni. Csak ránézett. A kő csendes volt. Nem kért figyelmet, nem adott választ. Az ember leült mellé. A világ ugyanúgy ment tovább. A szél ugyanúgy fújt. De ott, azon a kis helyen, mintha minden lelassult volna. Az ember nem gondolt semmi nagyra. Csak ott volt. Amikor felállt, a kő ugyanott maradt. De már nem ugyanúgy látta. Mert néha nem az változik, amit nézünk – hanem az, aki nézi. És ez elég volt arra a napra.Tovább olvasom…
Szép reggelre ébredtek a Pamcsik. Izgatottak voltak. Végre megláthatják a tengert. Titi mama és Nimi ott éltek. A kis Pamcsik felvették a hátizsákjukat. Elindultak. Gurultak. Gurultak. Gurultak. Messzire kellett menniük. Útközben megálltak. Ettek. Ittak. Pihentek egy kicsit. Aztán újra gurultak. Megérkeztek. Meglátták a tengert. Csak nézték. Nézték. Nézték. Nézték. A tenger kéken csillogott. A kis Pamcsik pamacsai a boldogságtól rózsaszínűek lettek. – Ott a tenger! – kiáltotta Milu. – Igen! – kiáltotta hangosan Mó. – De szép! – mondta hangosan Miri. – Olyan fényes! – mondta hangosan Mó. – Olyan jó illata van! – mondta hangosan Milu. Amikor a tenger vize először hozzájuk ért, a kis Pamcsik meglepődtek. – Jaj, de sok víz! – mondta hangosan Miri. – Jaj! De hűs! …Tovább olvasom…
Szép nyári nap volt. A Pamcsik a virágos réten játszottak. Gurultak erre. Gurultak arra. Nevettek. Egyszer csak sötét felhők jöttek az égre. Nagyot dörrent az ég. Nagyot villámlott. A kis Pamcsik megijedtek. A pamacsaik kékre változtak. – Jaj, mi ez? – kérdezte Mó. Esni kezdett az eső. Kopogott az eső. Megint nagyot dörrent az ég. Megint nagyot villámlott. – Félek! – mondta Miri. – Félek! – mondta Milu. – Nagyon félek! – mondta Nimi. A kis Pamcsik hazagurultak a szélfűházba. – Mama! Papa! – szólt Mó. – Mi ez az égen? Lumó papa odalépett hozzájuk. – Ez vihar – mondta Lumó papa. – Az ég morog. – A villám fénylik. – Az eső kopog. Nimi is megszólalt. – Nagyon félek! Titi mama megsimogatta őket. – Itt nem ázunk meg. – Itt biztonságban vagyunk. Lumi mama kitárta a …Tovább olvasom…
Élt egyszer egy majdnem kerek erdőben egy majdnem kerek kis szalakóta család. Hogy kik is azok a szalakóták, hát nem tudjátok? Sokáig én sem tudtam, de nemrég felhívták magukra a figyelmet, amikor kertünkben játszadoztak. Szép színes tollazatuk és kedves csivitelésük magával ragadott. Népies nevükön kékcsókának is nevezik őket. Általában párban élnek az alföldi Kiskunságon. Olyan kevesen vannak már, hogy az ornitológusok – tudjátok, akik a madarak tanulmányozásával foglalkoznak – meggyűrűzik őket, hogy megfigyelhessék mozgásukat. Tavasszal, amikor már zöldül az erdő, újból életre kel a természet is. Visszatérnek hozzánk a meleg Afrikából költöző madaraink, ahol a telet töltötték. Az idei tavaszon is a kellemes hőmérséklet beköszöntével érkeztek meg országunkba, ahol hűs árnyékkal várta …Tovább olvasom…