Moki, a háromlábú kutya

Egyik nap pont úgy keltem fel, hogy éppen a rossz oldalamon voltam. A bal hátsó lábam hiányzik.

Pár évvel ezelőtt születtem egy hiányzó lábbal. Mokinak hívnak, egyedül élek itt, a Gomba erdő közepén. Nincs szomszédom, nincs barátom. Kiközösítettek a hiányzó lábam miatt. Itt nem tudok senkitől sem segítséget kérni.

Elhatároztam, hogy utamra indulok, és keresek egy segítőt, aki mellettem áll… és lehet, hogy a hiányzó lábamat pótolhatom.

Másnap kora reggel indultam, de csak egy idő után vettem észre, hogy se ennivalót, se innivalót nem hoztam magammal.

Éhes vagyok!
Korog a gyomrom!
Már alig bírok menni. Mind a három lábam fáj.

– De jó! – kiáltottam hangosan.

Megláttam, hogy éppen vége lett az erdőnek, és nem messze tőlem ott volt egy pad. Ott ült rajta egy apóka, és falatozott. Azt nem láttam, hogy mit evett, de abban a pillanatban egy nagyot nyeltem.
– Éhes vagyok – mondtam halkan.

Az apó letette az ételt, majd a kulacsához nyúlt. Pár korty után megint hozzákezdett enni. Gondoltam, odamegyek. Elindultam lassú tempóban, de négyet sem léptem, mikor az apó meglátott.

Megálltam.
Ő pedig mosolyra fordította a száját.
– Gyere, kutyus! Ne félj! Nem bántalak.

Elindultam megint, de ugye három lábbal sietni nem tudok. Az öreg apó észrevette tehetetlenségemet, felállt, odajött hozzám, felemelt, és odavitt a padhoz.

Remegtem, egy kicsit féltem.
Letett a padra, és adott egy szelet szalonnát.
– Köszönöm! – mondtam kedvesen, majd beleharaptam az ennivalóba.

Mindketten ettünk, a kulacsból vizet töltött nekem egy kis tálkába. Amikor végeztünk, megint megköszöntem a kedvességét, majd elmeséltem neki a történetemet.
– Ezért indultam el segítséget kérni, csak az ennivalóról elfelejtkeztem.

– Szívesen adok bárkinek. Bár nekem nem sok van. Szegény ember vagyok – egy kis szünet után feltett nekem egy kérdést. – Ha lenne egy kívánságod, mi lenne az?

– Igen, van. Azt szeretném, hogy a negyedik lábam kinőjön, és akkor nem bánt senki.

– Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. Én sajnos ezt nem tudom teljesíteni, de adok egy tanácsot. Fogadd el magad olyannak, amilyen vagy! Gondold végig, mi az, amit te jobban tudsz elvégezni, mint bárki más. Mutasd meg a többieknek, hogy te is érsz valamit!

Még egy darabig beszélgettünk, majd elindultam haza. Nagyon elgondolkodtam azon, amit az öreg apó mondott.

Másnap reggel, reggeli után hozzákezdtem barkácsolni. Egy óra múlva kitettem egy táblát a házam falára. Ez állt rajta:
„Fazekas mester”

Volt pár cserepes edényem, amit régebben készítettem. Kitettem őket egy asztalra a házam elé. Kiültem a kis padomra, és vártam az első vásárlót.

Sikeres lettem.
Elment messzire a hírem, több faluból is jöttek a vásárlók.

Azóta, az öreg apó tanácsát megfogadva, boldogan élek a Gomba erdő közepén.