A vad porcica

Az Ábrándos családnál egy ideje furcsa dolgok történtek. Éjszakánként a faragott emeletes ágy alól ijesztő hangok és szöszmötölés hangjai szűrődtek fel.
Liza esténként azért fohászkodott, hogy az álommanó minél gyorsabban ringassa el, és ne engedje csak virradatkor ki fogságából.
Ha éjjel mégis felriadt, mert rosszat álmodott, takaróját gyorsan feje búbjáig húzta, és halkan egy dalt kezdett dúdolni, melyet esténként édesanyja szokott elalvás előtt énekelni.
Szinte mindig gyorsan visszaaludt, de ha mégsem, akkor csak a dallamra koncentrált, hogy ne hallja a pár hete éjjelente előforduló szörcsögéseket és csoszogásokat.
Liza, ha éjjel felébredt, reggel rögtön beszámolót tartott nővérének, Annának, hogy ismét itt volt az a valami, ami olyan szörcsögő, félelmetes hangot ad ki.
Anna rendszerint hangosan kinevette, hogy márpedig nincs az ágy alatt semmi és senki, főleg nem egy szörcsögő, csoszogó, rémisztő rém.
Amikor Liza többször is fáradtan és rémülten mesélt az éjszakai hangokról, Anna ígéretet tett neki, hogy másnap éjjel bizony meglesi ezt a vadállatot, ami az ágyuk alatt vert fészket.
A nap folyamán, ahogy haladt előre az idő, Anna egyre többször gondolt az éjszakára, és arra, vajon mi is fog előbújni a sötétben az ágy alól. Ahogy belegondolt, hogy mik a lehetőségek, és felidézte maga elé a rémségeket, kicsit ő is megijedt, de ilyenkor mindig azzal próbált erőt gyűjteni, hogy csak nem fújhat visszavonulót, hiszen ő a nagyobb, az okosabb és az erősebb is.
A rémségek közül először is egy hatalmas pók jutott az eszébe, ettől ő is igazán félt, a gondolattól, hogy ilyesmi lehet az ágy alatt, még a hideg is kirázta, és majdnem elájult. Mintegy vigasztalásképpen félig hangosan elmélkedve meg is jegyezte magának:
– Á, az nem lehet, az csak tán nem tud szörcsögni.
A következő gondolata egy szürke kisegérre terelődött, ezzel nem is lett volna gond, de eszébe jutott, hogy ha anyja kerül szembe egy ilyen kis rágcsálóval, akkor bizony nagy sikítás és asztalra mászás szokott a „szörny” láttán a reakció lenni. Eszébe jutott még, talán egy betévedt béka, esetleg egy újabb kiscica.
Ahogy elérkezett az este, és pihenésre került a sor, Liza beköltözött Anna ágyába, alaposan magára húzva a takarót.
Anna az ágy szélére húzódott, és várta, hogy előbukkanjon az ágy alól a szörnyűséges rém.
Már majdnem lecsukódott a szeme, amikor halk szöszmötölés hangját vélte hallani a sötét szobában. Lassan, óvatosan kikandikált a takaró alól, szinte lélegzet-visszafojtva várta, hogy a hatalmas, rémisztő szörny előbújjon az éjszaka sötétjében. Eközben az ágy alól előbotladozott egy rémisztőnek kicsit sem mondható, de annál inkább vicces kis lény, egy ökölnyi szürke, kis csillogó szemű, bozontos kis valami, amely éjjelente volt aktív, és érezte a legjobban magát.
Anna, mikor meglátta a szinte ugrándozva tovaguruló szürke, pihe-puha porcicát, majdnem felnevetett, de hirtelen meggondolta magát, mert a vad porcica a következő pillanatban furcsa szörcsögő, fújó hangot adott ki, amitől a kislány kicsit visszahőkölt. Majd összeszedte minden bátorságát, kiugrott a takaró alól, és egy pillanat alatt a vad porcica mellett termett. A vad porcica kicsit megriadt, és miközben a szoba közepére ugrált, macskákhoz hasonlító fújtató hangokat utánozott. Anna gyorsan utána kapott, és kis tenyerébe zárta, a porcica összegömbölyödött, és valamilyen furcsa hangot préselt ki magából. A kislány tenyerében a porcica megnyugodva érezte, hogy nem lesz bántódása, és halk doromboló hangot hallatott.
Anna lassan kinyitotta tenyerét, a vad porcica csillogó szemét ráemelte, szörcsögött kettőt, kiugrott a tenyeréből, és visszahúzódott az ágy alá.
A kislány bebújt a takarója alá, és mosolyogva, nyugodtan szenderült álomba.
Másnap reggel elmesélte Lizának az éjszaka történteket, és lerajzolta húgának, milyen is az a hírhedt vad porcica.
A két lány soha többé nem félt attól, hogy milyen vad szörnyek lehetnek az ágyuk alatt, minden este boldogan és nyugodtan tértek aludni, és közben mosolyogva köszöntek el a vad porcicától.