Szellő szárnyán

A hajnali fények cirógatva, lágyan besurrannak a nappali ajtaján és hívogatva csalogatják lényemet. Az első madarak trillázó éneke összegabalyodik egy távoli halk, majd egyre erősödő hegedű már-már síró dallamával. Mely egy magával ragadó szerelmes vallomás, reményekkel telve, hogy a kora reggeli szellő hátán eléri megihlető múzsájának fagyos burokba rejtett szívét.
A reggel ólomsúlya alatt a tavaszi szellő nehezen kap szárnyra, a hegedű síró szerelmes szava lassacskán elhalkulva, reményét elvesztve egy utolsó tercbe belekezdve, mint egy hazárdőr, mindent egy lapra feltéve az végső lehetőséggel meglovagolva az első lenge szellőt, mely eléri múzsájának szívét. Megtörve fagyos burkát, szívét melegséggel töltve el.