Csillag-szüret a Gyáli-pataknál
Varga-Ipacs Eszter
A szél, mint egy csintalan kamasz, végiggurította a patak mentén a színes faleveleket, amelyeket Ősz kisasszony festett meg. Jelezték az embereknek és az állatoknak, hogy véget ért a nyár.
Egy éjjel tizenkét vadlúd érkezett a Gyáli-patakhoz, hogy erőt gyűjtsenek a hosszú út folytatásához. Amint pihenőre telepedtek, az égbolton sorra felragyogtak a csillagok. Ezüstös fényük visszatükröződött a víz nyugodt felszínén.
Ősz kisasszony is csatlakozott hozzájuk. Lerakta festékes csuprát egy fa tövében, majd megmosakodott a patakban. Fáradtságában azonban megcsúszott, és zsupp – beleesett a vízbe.
A hullámok hirtelen aranyszínben kezdtek ragyogni. A ludak ámulva figyelték, ahogy a patak mélyéről fénylő szőlőszemek bukkannak elő, mintha csillagok zuhantak volna az égből. A víz lágyan sodorta őket a partra, ahol apró, csillogó fürtté álltak össze. Ez volt a legendás Csillag-szüret kezdete – olyan varázslat, amit csak tiszta szívvel lehet látni.
Ekkor mocorgás hallatszott a fák közül. Egy árva kislány lépett elő, rongyos ruhában. Tekintete előbb a fénylő szőlőfürtre esett, majd a vízbe esett Ősz kisasszonyra. Más talán a csillogó gyümölcs felé nyúlt volna, de ő inkább kezét nyújtotta, hogy kihúzza a hölgyet a vízből.
Ősz kisasszony hálásan fogadta a gyermek kezét, és lassan kikapaszkodott a partra. A víz körülöttük még erősebben ragyogott, mintha maga a patak is ünnepelte volna a kislány önzetlenségét.
A szőlőfürtök eközben hosszú sorba rendeződtek. Ősz kisasszony és a vadludak a kislánynak akarták adni a fénylő gyümölcsöt hálából a tiszta szívű tettéért.
De a gyermek így szólt:
„Köszönöm, de nem fogadhatom el. A csillogás könnyen megváltoztatja az ember szívét. Vigyétek inkább a szemeket a terméketlen földekre, ahol befogadást nyerhetnek, s ahol az éhes száj végre jóllakhat.”
A vadludak bólogattak, majd kisebb fürtökre bontották a nagyobbakat. Egymás után szálltak fel a fénylő fürtökkel, majd lassan eltűntek a távolban.
Ősz kisasszony a kislányhoz fordult, tekintetében hálával és büszkeséggel.
„Bölcsességed fényesebb minden csillagnál, amit valaha az égre festettem. Nem ajándékot tartottál meg magadnak, hanem reményt adtál másoknak.”
A kislány elmosolyodott, s szeme szelíden csillogott a patak fényében.
„A csoda addig marad csoda, amíg nem zárjuk a markunkba.”
E szavak után a Gyáli-patak hullámai lágy dallamot kezdtek zengeni, mintha régi ének született volna újjá a mélyből. A fák lombjai között megjelent az első hajnali fény, és a víz tükrében még egyszer felragyogott a csillagok és szőlőszemek varázsa.
Egy éjjel tizenkét vadlúd érkezett a Gyáli-patakhoz, hogy erőt gyűjtsenek a hosszú út folytatásához. Amint pihenőre telepedtek, az égbolton sorra felragyogtak a csillagok. Ezüstös fényük visszatükröződött a víz nyugodt felszínén.
Ősz kisasszony is csatlakozott hozzájuk. Lerakta festékes csuprát egy fa tövében, majd megmosakodott a patakban. Fáradtságában azonban megcsúszott, és zsupp – beleesett a vízbe.
A hullámok hirtelen aranyszínben kezdtek ragyogni. A ludak ámulva figyelték, ahogy a patak mélyéről fénylő szőlőszemek bukkannak elő, mintha csillagok zuhantak volna az égből. A víz lágyan sodorta őket a partra, ahol apró, csillogó fürtté álltak össze. Ez volt a legendás Csillag-szüret kezdete – olyan varázslat, amit csak tiszta szívvel lehet látni.
Ekkor mocorgás hallatszott a fák közül. Egy árva kislány lépett elő, rongyos ruhában. Tekintete előbb a fénylő szőlőfürtre esett, majd a vízbe esett Ősz kisasszonyra. Más talán a csillogó gyümölcs felé nyúlt volna, de ő inkább kezét nyújtotta, hogy kihúzza a hölgyet a vízből.
Ősz kisasszony hálásan fogadta a gyermek kezét, és lassan kikapaszkodott a partra. A víz körülöttük még erősebben ragyogott, mintha maga a patak is ünnepelte volna a kislány önzetlenségét.
A szőlőfürtök eközben hosszú sorba rendeződtek. Ősz kisasszony és a vadludak a kislánynak akarták adni a fénylő gyümölcsöt hálából a tiszta szívű tettéért.
De a gyermek így szólt:
„Köszönöm, de nem fogadhatom el. A csillogás könnyen megváltoztatja az ember szívét. Vigyétek inkább a szemeket a terméketlen földekre, ahol befogadást nyerhetnek, s ahol az éhes száj végre jóllakhat.”
A vadludak bólogattak, majd kisebb fürtökre bontották a nagyobbakat. Egymás után szálltak fel a fénylő fürtökkel, majd lassan eltűntek a távolban.
Ősz kisasszony a kislányhoz fordult, tekintetében hálával és büszkeséggel.
„Bölcsességed fényesebb minden csillagnál, amit valaha az égre festettem. Nem ajándékot tartottál meg magadnak, hanem reményt adtál másoknak.”
A kislány elmosolyodott, s szeme szelíden csillogott a patak fényében.
„A csoda addig marad csoda, amíg nem zárjuk a markunkba.”
E szavak után a Gyáli-patak hullámai lágy dallamot kezdtek zengeni, mintha régi ének született volna újjá a mélyből. A fák lombjai között megjelent az első hajnali fény, és a víz tükrében még egyszer felragyogott a csillagok és szőlőszemek varázsa.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a meséhez!