Mi vár ránk?

Már előre tudható volt, jelezték, de te nem figyeltél. A beléd plántált gyűlölet elhomályosította az elmédet. Ez is volt a lényeg. Ne nézz, ne láss, ne értsd. Az érzelmeidre hatottak. A gyűlölet szikrája hamar lángra csap, s izzik, ki tudja meddig. Hazudták: lopnak, loptak, s te elhitted, mert el akartad hinni. Nem figyeltél, nem akartad látni, megérteni a jót, pedig ott volt a szemed előtt és a mindennapokban, az intézkedésekben. Hogy jobb legyen, élhetőbb legyen az élet, könnyebb legyen a mindennapok terhe. Nem vetted észre? Vagy annyira elvakított a mákony, hogy már nem hatott a szép szó és a segíteni akarás? Olyan, hogy tökéletes, nincs, és soha nem is lesz. Emberi hibák pedig mindig lesznek.

Azt kell érezned, hogy segíteni akarnak neked. Hogy legyen közös jövő és közös akarat. S ehhez te is kellesz. Nehéz volt felépíteni ezt a jelent, hosszú évtizedek munkája az eredmény, s most ezt tudatosan lerombolták.

Igen, ők.

Mert útban voltunk. Mocskos, alattomos volt a módszer. Kétfelől is jött a támadás. Az országtól jobbra is, meg balra is. A módszer a tudás? Láthatatlan módon beleavatkozni a te választásodba. Azt hitted, te választasz, pedig nem. Ők választottak. De nem téged és nem a hazád jövőjét. A maguk akaratát választották. A diktátumot, melyet más eszközzel el nem érhettek. Aki téged meg a hazádat képviselte, védelmezte, elsöpörték.

Útban volt.

Most tort ülnek, örömködnek, ünnepelnek. De még nem látják, hogy önmagukat is tönkretették. A jövő pedig már itt van, és nem a szebbik felét mutatja felénk. Keserű idők jönnek.

Helytartót kapunk a nyakunkba. Volt ez már. Tudjuk, milyen az. Általános elszegényedés és nyomor. Ez a szerencsétlen ifjonc meg most örül. Örül a győzelmének, de jön a kijózanodás. Kinek akar megfelelni? Mert két urat nem lehet szolgálni. Vagy minket, vagy a feletteseket. Ha őket szolgálja, az országunkat teszi tönkre, s talán több életre.

Mohács lesz.

Ha minket akarna szolgálni, akkor lapátra kerül mihamarabb. Oda a talmi, rövid életű hatalom. Na, kíváncsi vagyok, mit és hogyan lép. Hogyan dönt, melyik urat fogja szolgálni? Mindenképp bukni fog. Gondol-e a fiatalokra, kiknek a jövőjét veszi el? Még szinte nem is éltek, hatalmas teher kerül a nyakukba. Gondol-e a nyugdíjasokra, kik a fillérjeiket osztják naponta, hogy a hó végén is legyen kenyér? Vagy a döntés ténye az, hogy enni vagy gyógyszert venni? A vége mindenképp halál.

Gondol-e a családra, kik nevelik a gyermekeket? Lesz-e étel, cipő és tankönyv? De adózni majdan kell. S minél többet, annál jobb. Merjenek-e vállalni gyermeket, kit normális körülmények között kellene nevelni? Megadni neki azt, ami fontos lenne a jövő megalkotásához?

Merjenek-e felvenni hitelt? Hogy ne nyomorodjanak el? S vigye a házat a bank? Vagy beletörődjenek abba a lehetetlen helyzetbe, hogy soha sem lesz saját otthon?

S írhatnám ismét a végtelen hibát, bajt, szenvedést?

Aki a döntést hozza, annak óriási a felelőssége. Legyen az magyar vagy idegen akarat. Minden tett a történelem lapjaira kerül, ha akarjuk, ha nem.

S a történelem kegyetlen.

Tényszerű, száraz, kíméletlen, ha az az igazi. Addig, amíg összevissza nem hamisítgatják.

Igény szerint.

Nem kis hazánknak, Európának kell Mohács.