A Mikulásról úgy őszintén

Nokiként nem voltam egy éles kés a fiókban. Sőt, legyünk őszinték, egy igazi dilettáns gyökér voltam. Emlékszem, hogy az alig 4-5 éves Norbika egyszer halál komolyan megkérdezte magyar nyelven anyámat, hogy hogyan kell magyarul beszélni, máskor pedig egy plüssfigurára hivatkozva azt állította, hogy Micimackó a testvére.🤦 (Akkor még akartam kistesót valamiért, aztán később meggyőztek róla a kortársak, mire tényleg lett egy, hogy inkább ne akarjak. Most meg hogy hugi hat éve megvan, idejét nem tudom mikor néztem tv-t anélkül, hogy a háttérben ne sikított volna fel alá futkározás közben, miközben anyám szintén sikítozva kiabált neki hogy mennyémátusolni, de ettől függetlenül imádom)

Azt viszont már a kezdetek kezdetén is aligha sikerült letolnia bárkinek is a torkomon, hogy egy ketchupnak öltözött Big Smoke testű, földig érő szakállában nem eltaknyoló vén fószer a szélességre nála vagy ötven számmal kisebb kéményen keresztül bemászik a házba, ráadásul panelgyerek voltam, és felmerült bennem az a mindenképpen előremutató a kérdés, hogy ahol nincs kémény ott mégis mizu van? Nem említve, hogy az erkélyajtón se fér át az öreg. Ha meg mégis bejutna a házba valaki, akit hívhatunk akár télfaternak is, valszeg nem hogy nem hozna semmit, de még vinné is ami a mozdítható. Biológiából világ életemben hülye voltam de az is már első perctől kezdve fájdalmasan egyértelmű volt, hogy a rénszarvas nem tud repülni.

Ahogy ránézek egy egy ilyen 4-5 éves kori Miksibácsinak öltözött random óvodai gondnok vagy portás vagy bármilyen random akárkinek az ölében ülős képre, (aki, igazából tök para belegondolni, hogy lehetett egy totál random jött ment utcai csöves is) két dolog jut eszembe:

Az egyik az, hogy a szüleim akartak, de nem így. A gyártásom során ugyanis valami iszonyatosan félrement. Valami irtózatosan ocsortány ronda pulya voltam. Képzeljetek magatok elé egy bandzsa szemű kopasz patkányt aminek hat foga van az is mind másfelé áll: na az volt kisNorbi. A másik meg: a jujj de jó, ajit kapok mosoly mögött azért a háttérben vastagon ott húzódott a hitetlenség is. Főleg azután, hogy egyszer a krampuszok maszkja mögül tökéletesen kivehető volt egy-egy női arcalak, sőt ha jól emlékszem az egyiknek még a tangavonala is sikeresen kivillant a vékony fekete hacuka mögül. Aztán betöltöttem a hatot, és megláttam, ahogy muter épp a bakkancsom tömködi. Ott végleg kipukkadt ez a télapó lufi. (Ráadásul azt sem tudtam nem észrevenni, hogy a pirosba öltözött delikvens homlokáról niagaraként folyik a veríték, egy haverom pedig, aki volt már mikulás ruhában, megerősítette, hogy ahhoz műszálas kabáthoz képest az infraszauna éjszakisark)

Sokakban ilyenkor egy világ omlik össze, én viszont vállat vontam, és ugyanolyan happyn nyitottam ki a csokit meg a Matchboxot, mint azelőtt. Hiszen az ajándéknak nincs szaga, marhára édes mindegy, hogy kitől származik.

Amióta idősebb vagyok, azóta meg végképp nem tudom mi értelme erőltetni még annak ellenére is a témát kinderkommandónak, hogy egyes felnőtteknél a piros ruhás öreg egy sugar daddy féle szexszimbólum: elég a Reszkess télapó c. filmre gondolni ahol Justin anyja épp a mikulásnak öltözött apjával csókolózik, ami tudjuk minek a kezdete azon túl hogy a kissrác kiábrándul Zsákosmikiből, vagy az izmos félpucér mikusapkás palis képekre, és ezek ellentettjére, a mikisapis XXL-s csöcsű nőkre amiket valahogy gond és lelkiismeret furdalás nélkül odavágnak szinte minden karácsonyi dalos lejátszási listára a youtube-on.

Mármint értem én, hogy gyermeki csodavárás, meg legalább pár hétig nyugton bír maradni az utód, sőt a fantázia részét is értem, kinek az ízlés, kinek a ficam, de valahogy mégis, ahogy vénülök, évről évre egyre és egyre nagyobb abszurd erőltetett baromságnak hat ez az egész Mikulásosdi.