Minden a régi

Új év új remények. Új év új én tartja az a rongyosra csépelt mondás, amellyel világszerte többszázezer önálló gondolatot még csak hírből sem ismerő egybites idióta rommá spammeli az összes létező közösségi-médiaplatformot január 1. éjféljétől kezdve, olyan elavult baromságokkal karöltve, mint hogy úristen már egy éve nem ettem, úgy cirka három hétig, hogy aztán feltehetőleg újra rájöjjenek, hogy attól még hogy egy nyamvadt számmal nagyobbat írunk a naptárba, a világ még rohadtul nem válik rózsaszínné. Jó reggelt!

A közösségi médián kívül (is) élők közt pedig valaki fogadkozik, valaki pedig fogad a fogadkozóra, hogy vajon meddig tartja a részeges és vagy fáradtság okozta kvázi nullára korlátozott tisztánlátás nyomán született ötlettől vezérelt nagyratörő tervét.

Emlékszem egyszer halál komolyan leírtam a fogadalmi listámra, hogy nem zabálom fel a hűtő és spájz tartalmát minden egyes alkalommal, amikor rajtam kívül nincs otthon senki. Csak a mondat feléig három ceruza tört ketté a röhögéstől. Rá két napra meg mentem gyónni, mert biza a hazugság bűn, még ha végtelenül vakbélhörögtetően humoros is. Egy másik alkalommal megfogadtam, hogy mindennek tudni fogok majd örülni. Ez egészen addig a pontig ment is, amíg arról volt szó, hogy végre nem petárdáznak szennyezve ezzel a légkört meg végre nem fújják mindenhol azt a retek szájbavert hányadék dudáló papírfost mintha muszáj lenne, kinyírva ezzel a még megmaradt hallásom, viszont amikor megszólalt az év első suli napján az ébresztő, ismét csak a Szentlélek tartott vissza attól, hogy ne kámehámeházzam amolyan Mikrofondobáló Mirjam-i hévvel falhoz a telefont. Ám a legrosszabb amit valaha megfogadhattam az az volt, hogy a tolerancia szellemében bizonyos szituációkban szavak helyett inkább csak biológiai oxidálok és nyelek. Ez az a fogadalom, amit sikeresen tartottam 2018 nyarától egészen mostanáig, ugyanis nemrégiben mint egy gerendával történő pofánbagózásként ért a szomorú ám mégis felvilágosító felismerés, miszerint a reflux nem más, mint az évek során visszafojtott bemegelések és káanyázások utólagos maró lávaként történő felszínre törése. Ezen a ponton szoktam le végleg a fogadkozásról. Cserébe vesztettem egy fogadást, amikor két éve az egyetem kurzusaira rendszeresen nem bejáró, csaknem három féléves csúszásban tengődő féktelenül rajcsúrozó Letenyei kartárs megfogadta hogy következő félévtől bejár. Egy huszast tettem arra, hogy az új szorgalmi időszak első tanítási napjától kezdve cirka három hétig bírja majd tartani magát az ő mércéjével igencsak lehetetlennek tűnő ígérethez: ehhez képest csávókámat már a második hét harmadik napjától kezdve nem láttuk. Eddig is tudtam hogy a szerencsejáték káros, de akkor első kézből meg is tapasztalhattam, és azt is megtanulhattam hogy ne fogadjak más kárára még akkor se ha az borítékolható, mert a karma bizony odaba.jkever.

Természetesen nemcsak fogadkozóvá és rájuk vagy ellenük fogadóvá válnak az emberek, hanem sokhelyütt önkéntes tanácsadóvá is. Sokan próbálják az önbizalmam feltornászni, olyan tévhitekkel, hogy férfiként ha a farkad meg a bal kezed szeret akkor már szép vagy, meg jó is vagy az ágyban, és majd lesz valakid, és ebbe így nyugodjál is bele. Mindannak ellenére, hogy ezt már 14 évesen is alig hittem el. Meg hogy tagadjam le szépen ha valami nem megy, csináljam tovább annak ellenére hogy rohadtul semmi értelme, főleg ha ráadásul marhára nem érdekel az adott dolog, és akkor egyszer majd tényleg menni fog. Instant agyi WTF error. Mások meg személyi edzősködni akarnak mert nem hiszik el hogy rám csak a kosz bír ragadni a konditeremben egészen addig amíg meg nem mutatom nekik, hogy mekkora világi szerencsétlen is vagyok ilyen tekintetben. Akkor meg persze megy a hű meg a ha. Mintha amúgy nem szóltam volna előre. És jön a bármely más hétköznapi családi összejöveteleken is szokásos idén végre szedj fel valakit hogy mehessek már lagziba hányásig zabálni és holtra berúgni meg a szerezz jogsit vagy szokj rá az alkoholra című történet is. Persze azt már meg sem kérdezem, hogy ad-e pénzt az illető az ehhez szükséges plasztikai műtétre vagy pótmájra és vesére, meg kenőpénzre mert pontosan tudom a választ. Aki meg valami isteni csoda folytán se nem fogadkozik csak azért hogy másoknak megfeleljen, sem osztja az észt mintha muszáj lenne, az ott folytatja a vásárlási rohamot, ahol karácsony előtt abbahagyta, hogy idén is szentségelésektől és halál nemesebb szervére küldő dudaszóktól legyen hangos az összes autópálya.
Ami pedig ilyenkortájt a tömegközlekedési eszközöket illeti, most csengőcske és fácska meg angyalka helyett egy boldog újévet felirat takarja a járatszámot, amivel megy a jónép folytatni a gürcölést pontosan ugyanonnan, ahol korábban abbahagyta.

Csodák csodája: Bár új évre ébredtünk, minden maradt a régi. A remény hal meg utoljára... vagy az hal meg először és reinkarnáljuk, miközben örülünk, hogy amúgy nem lett rosszabb. Boldog új évet!