Hangya

A lány bátortalanul lépett be az orvosi rendelő ajtaján. Sápadt volt, nehezen szedte a levegőt. Úgy érezte, szíve a torkában dobog. Az orvost azonban ez a látvány egyáltalán nem lepte meg, hiszen az összes eddigi betegén, akiket kezelt, hasonló tünetek mutatkoztak. Kezet fogott a lánnyal, hellyel kínálta. Megvárta, amíg a lány leül, majd így szólt:
– Örülök, Hanna, hogy végre erőt vett magán, és eljött hozzám. Mégsem csalódtam magában. Ez volt a negyedik időpont, amit megbeszéltünk, de végre mégiscsak eljött. A többiek már türelmetlenül várnak magára, meg szeretnék ismerni… A telefonban már röviden elmondta, mi a problémája, kérem, most mondja el még egyszer, hallgatni fogom magát.

A lány csendesen fogott hozzá a mondókájához:
– Nem is tudom, hol kezdjem…
– A legelején, Hanna, a legelején – szólt az orvos.
– Hát jó, megpróbálom… Visszagondolva mindenre, szerintem már az is nagy hiba volt, hogy szüleim a Hanna nevet adták nekem. Kiskoromban gyakran Hangyusznak, Hangyinak, Hangyácskának becéztek. Egyszer meghallotta az egyik barátnőm, amikor anyu Hangyinak szólított, a következő naptól fogva már Hangyának hívott mindenki az osztályban. Ez másodikos koromban történt. A következő tanévben anyák napi műsorra készült az osztály. A Tücsök és a Hangya című mesét tanultuk be. Azt talán mondanom sem kell, hogy én a hangya szerepét kaptam meg.

Év végi kirándulásunk emléke ma is tisztán él emlékezetemben. Egy erdőszélen megpihentünk uzsonnázni. Leültem a fűbe, de pár perc múlva úgy felpattantam, mint akit nyílvesszőből lőttek ki: beleültem egy hangyabolyba. A többiek persze rögtön elkezdték kiabálni: „A Hangya beleült a hangyabolyba…!” – közben jókat nevettek rajtam. Azóta utálom a hangyákat. Félek tőlük, undorodom tőlük, irtózom tőlük…! – ezt már sírva mondta a lány.

Az orvos egy pohár vizet adott a lánynak. Hanna megitta a vizet, majd így folytatta:
– Attól kezdve jobban kezdtem figyelni a „hangyás” dolgokra. Sajnos nem tudom, hogy ez a véletlen műve, vagy tényleg van valami kapocs köztem és a hangyák között, de néhány eset megragadt az emlékezetemben. Nem tudom már, milyen alkalomból, valamelyik iskolai rendezvényen tombola is volt. Kihúzták az én számomat is. Boldogan siettem fel a pódiumra, átvettem a becsomagolt díjat. Amikor kinyitottam, ijedtemben kiesett a kezemből a díj: egy mesefilmet nyertem, a Hangya Boy címűt.

Mintha még nem lenne elég a hangyákból, beküldtem az egyik szerkesztőségbe a keresztrejtvény megfejtését, és mit nyertem? Na, mit tetszik gondolni, doktor úr? – az orvos kérdőn nézett a lányra, aki kínos mosollyal mondta:
– Ismét egy DVD-t, a változatosság kedvéért most az Egy bogár élete című mesefilmet. Eltelt pár év, elsős középiskolás voltam, amikor egyik barátnőm elhívott moziba. Már a jegyeket is megvette. Bementünk az előtérbe, ahol ott vicsorított rám a plakáton a film címe: Hangyák a gatyában! Azonnal elrohantam onnan. Nem akarok hangyát látni, elegem van belőlük, mindenütt csak hangya, hangya…! – szipogott Hanna.

Az orvos nyugtatgatta:
– Semmi baj, Hanna, nálam jó helyen van, itt segítünk magán… De most folytassa, kérem.
– Doktor úr, ez a sok hangya nem lehet a véletlen szüleménye! Ilyen nincs! Nemrég rendeltem unokaöcsémnek néhány könyvet meg DVD-t. Meg is érkezett a csomag, benne egy ajándékkönyvvel. Mi más is lehetett volna az ajándék, mint a Z, a hangya című mesekönyv? Azt hittem, felrobbanok! Ezek szerint már ott is tudják, hogy valami közöm van a hangyákhoz…

És ha ez még nem lenne elég, jön a legújabb „élményem”. Másfél hónappal ezelőtt ismerkedtem meg Attilával, aki egy könyvesboltban eladó. Néhányszor találkoztunk, kávézni jártunk, gyakran sétáltunk. Mígnem egyszer egy bevásárlóközpontban kártyával fizetett. Megláttam rajta a vezetéknevét: Hangyássy!!! Ez nem lehet igaz! Hangya, hangya, hangya, mindenütt csak hangya… Nem bírtam tovább. Elrohantam, mint egy őrült. Azóta se láttam őt, telefonhívásaira nem reagálok.

– Doktor úr, segítsen rajtam! Én már mindenütt hangyákat látok. Éjjel az ágyban fekve úgy érzem, mintha hangyák mászkálnának rajtam. Abban is biztos vagyok, hogy a hangyák elbújtak a lakásomban, és csak a megfelelő alkalomra várnak, hogy megtámadhassanak… Nem tudom, mi lesz velem… – Hanna ismét pityeregni kezdett.

Az orvos nyugtatgatta a lányt:
– Hanna kedves, semmi baj, magának rovarfóbiája van. Nyugodjon meg, kellő terápiával kigyógyítjuk a betegségéből. Figyeljen ide: kognitív viselkedésterápiával kezdjük, ami annyit jelent, hogy szép lassan, fokozatosan kell szembesülnie félelme tárgyával, azaz a hangyákkal; valahogyan meg kell barátkoznia velük. Először csak képeken fog találkozni hangyával, ezután élőben, egy terráriumban, végül hozzá is érhet, meg is foghatja, ha akarja… Meglátja, minden jól végződik majd. Most pedig jöjjön velem, a többiek már kíváncsian várják.

Az orvos bevezette Hannát egy terembe, ahol a csoport tagjai egy körben ültek. Hanna is leült. Az ülést vezető terapeuta üdvözölte Hannát, majd kérte, mutatkozzon be a többieknek. Hanna felállt, és csak ennyit mondott:
– Sziasztok, Hanna vagyok, rovarfóbiám van… Azt hiszem, előző életemben hangya voltam…