Kölcsön-pasi (3-részes novella) 3.rész

Délután fél kettőkor megszólalt a csengő. Panni kinyitotta az ajtót, az anyja állt ott.
- Szia, anyu, miért nem hívtál fel? Kimentem volna eléd az állomásra...- mondta a meglepett lány.
- Szervusz, Pannikám, minek hívtalak volna? A taxisoknak is élni kell valamiből...
Panni bevezette anyját a lakásba. Az asszony körülnézett, nagyokat bólogatott, tetszett neki minden. A szobában észrevette a fényképeket:
- Jé, ez Vendel? Hát ez a fiú sokkal vonzóbb, mint amilyennek elképzeltem. Gyönyörű fekete haj, barna szemek, te meg szöszke vagy...Annyit mondok, nagyon összeilletek, az már biztos!
Panni háttal állt az anyjának, így az asszony nem láthatta a fintort lánya arcán. "Méghogy egy pár, az lenne csak a hét legjobb vicce !"-gondolta magában, de hangosan csak ennyit mondott:
- Ezt már mások is mondták...
Az asszony végignézte a képeket, majd leült a kanapéra. Panni üdítőt hozott be az anyjának, megkínálta szendviccsel meg sütivel.
- És Vendel hol van? Annyira szeretném megismerni...
- Negyedóra múlva jön, addig csak kibírod valahogy, anyu.- jegyezte meg nevetve a lány.
- Persze, hogy kibírom...
Pár perc múlva kopogtak az ajtón. Panni az ajtóhoz futott és beengedte a fiút.
- Mi az, megint otthon felejtetted a lakáskulcsot?
Roberto értetlenül bámult a lányra. De Panni mimikáját látva egyből rájött, hogy Emma asszony már a lakásban van,így gyorsan válaszolt:
-Igen, drágám, a másik kabátomban hagytam a kulcsot.
Bementek a szobába, ahol Emma asszony már türelmetlenül várta jövendőbeli "vejét". A férfi belépett a szobába, Panni pedig bemutatta őket egymásnak. Leültek. Panni véletlenül Roberto lábára nézett és megkérdezte:
- Miért nem húztál a lábadra papucsot?
- Hát, azt nem hoztam magammal.
- Jaj, ne bolondozz, ott van kint az előszobában...!
A fiú kislattyogott az előszobába, felhúzta lábára a papucsot, majd visszatért a hölgyek közé.
- Vendel, nagyon szépen köszönöm a könyvet, nagyon érdekes olvasmány volt.
- Milyen könyvet?
- Hát az egyiptomi fáraókról meg piramisokról szólót.
- Ne haragudjon, nem értem...
- Jaj, Vendel, ne csináld ezt, kérlek! Anyu, nem vevő az ilyen humorra! Tudod jól, melyik könyvre gondol: arra, amit karácsonyra küldtél neki. - tette hozzá gyorsan Panni. A fiú egy bosszús pillantást vetett a lányra, aztán enyhe kis mosollyal az arcán csak ennyit mondott:
- Hát persze, hogy tudom, miről van szó. És örülök, hogy tetszett a könyv.
- Úgy látom, a lába is meggyógyult .-jegyezte meg Emma asszony.
- A lábam? - kérdezte Roberto. - Semmi baja nincs a lábamnak.
- Látom, azért szóltam. Panni még a múlt héten azt írta, hogy Vendelke még egy picit sántít...
- De miért kéne sántítanom?-kérdezte értetlenül a fiú.
- Vendel, légy szíves, hagyd ezt abba! Tudod jól, hogy eltörött a lábad, ezért nem tudtál karácsonykor velem jönni anyuhoz...Az meg való igaz, hogy a múlt héten még sántítottál egy picit...
- Drágám, gyere ki a konyhába, csináljunk kávét, gondolom, édesanyádnak is jólesne egy csésze fekete!- mondta Roberto, miközben gyilkos pillantásokat lövellt Panni felé.
- Jaj, Vendel, nagyon kedves magától, hogy mindenre gondol. Valóban szívesen meginnék egy jó kávét.
Panni és Roberto kimentek a konyhába. A fiú mérgesen kérdezte:
- Ide figyelj, Panni! Még mi mindent nem tudok "magamról"? Anyád azt hiszi, nem vagyok normális. Úgy érzem magam, mint egy idióta...Lakáskulcs, papucs, ajándékkönyv, lábtörés...mi jöhet még?
- Nem tudom Roberto, annyi mindent írtam össze-vissza az anyámnak, sok mindent elfelejtettem...
- Mi a fenének egyeztem bele ebbe a hülyeségbe? Tudhattam volna, hogy nem lesz jó vége...
- Roberto, eddig minden simán ment, meglátod, minden rendben lesz. Meg amúgy is, másfél óra múlva menned kell a repülőtérre...Addig meg valahogy csak kibírod...- nyugtatgatta a lány.
- Remélem is, hogy kibírom, de ennek meglesz az ára, azt tudod, igaz?
- Persze, hiszen megegyeztünk: lefordítok neked majd egy cikket...
- Úgy bizony!- mosolygott a bajusza alatt a fiú. Majd bevitték a kávét a szobába. Egy-két kortyintás után megszólalt Emma asszony:
- Vendelkém, ha már úgyis "rokonok" leszünk, tegeződjünk össze!
- Roberto felállt, hogy kezet nyújtson az asszonynak, ám ő nevetve közbeszólt:
- Nem úgy van az Vendel! Koccintanunk kell! Hozd be Panni azt a bort, amit Vendelnek hoztam, azzal majd koccintunk!
- Bort? Miféle bort? Én nem iszok se bort, se sört, se pálinkát, én egyáltalán nem fogyasztok semmilyen alkoholt! - hördült fel Roberto.
- Vendel, ne humorizáljon! Tudom, amit tudok...A lányom megírta, hogy maga egy borszakértő, szülei, sőt már a nagyszülei is híres bortermelők voltak, s maga tovább viszi a stafétát. Sőt, azt is elárulta a lányom, hogy maga is a száraz fehér bort szereti, akárcsak én. Ezért hoztam egy palack minőségi bort magának.
Roberto Pannira nézett, a lány nem viszonozta a pillantását, nem mert a szemébe nézni, vörös volt, mint a főtt rák. Tudta, itt a vég, nincs mit tennie, mindent be kell vallania az anyjának. Azt is tudta, hogy hatalmas csalódást fog az asszonynak okozni azzal, amit most mondani készül...Roberto azonban megelőzte:
- Igen, Emma asszony, Panninak igaza van, csak jelenleg az a helyzet, hogy két napja nagyon erős antibiotikumot szedek, s arra egy csepp alkoholt sem ihatok. De jelképesen koccintok egy kis üdítővel, ha ez így megfelel.
Panni tágra nyílt szemmel nézett a fiúra. Hálálkodó tekintete elárulta, mennyire megkönnyebbült. "Ez a Roberto, mégiscsak egy igazi barát, ahogy megkapom tőle a lefordítandó szöveget, azonnal nekiállok, az már biztos."-gondolta magában, majd anyjának meg magának töltött a borból, a fiú meg egy kis üdítőt öntött magának. Megvolt a "pertu" , s most már még gördülékenyebben folyt a társalgás. Azonban nem sokáig beszélgethettek, hiszen Robertónak mennie kellett a reptérre. Elbúcsúzott Emmától, Panni kikísérte az ajtóig, ott hangos cuppantással elbúcsúztak egymástól. Roberto még megjegyezte:
- Hétfőn átküldöm a cikket, amit majd lefordítasz nekem, rendben?
- Persze, drágám, rendben .-válaszolt jó hangosan a lány. Az ajtó becsukódott, Panni meg visszament az anyjához.
- Hogy micsoda szimpatikus fiú ez a Vendel és micsoda humora van! Megnevettetett, ahogy eljátszotta a kis tudatlant. Becsüld meg ezt a fiút, látszik, mennyire szeret téged. Meg a szakmája sem a legutolsó: főszerkesztő-helyettes. Idővel főszerkesztő is lehet belőle...
Panni magában csak mosolygott. Ha tudná az anyja, hogy a "vőlegényjelöltje" egy egyszerű kis divatfotós, aki tetejébe még meleg is...
Az elkövetkező két napon Panni megmutatta anyjának a városkát, elmentek egy koncertre is. Hétfőn kora reggel Emma asszony elutazott. Panni boldogan ment be a munkahelyére. Egész nap jó kedve volt. Amikor délután hazaindult, Miki bácsi, a portás egy nagy borítékot adott át neki.
- Még reggel hozták ide, de azt mondták, csak akkor adjam oda magácskának, amikor végez.
A lány átvette a borítékot, majd hazasietett. Tudta, hogy Roberto a "feladó", hiszen ugyanilyen borítékban voltak a fotók is, amiket pár napja kapott tőle. Otthon aztán kinyitotta a borítékot, két olasz divatlap volt benne: az AMICA meg az I' UOMO VOGUE. Egy kis cetli volt a lapokhoz csatolva, melyen ez állt: "Drágám, itt a két divatlap, bejelöltem, mit kellene lefordítanod. Tudod, ahogy megígérted. Köszönöm: a te szerető Vendelkéd ... " Panni bekapcsolta a rádiót, kinyitotta az újságokat és...Elszörnyedt...Roberto az összes cikket bejelölte, ami annyit jelentett, hogy mind a két újságot le kell fordítania...A rádióból épp egy régi Emerseon,Lake @ Palmers sláger szólt: a C'EST LA VIE...
- Igen, C'est la vie... Ilyen az élet ...-mormogta magában Panni. Aztán elővette jegyzetfüzetét és nekiállt a fordításnak...
(Vége)