Zuhanás

Aliz a konyhában vasalt. Egy kosárra való ruha várt rá. Napok óta halogatta a dolgot. Kimondottan utált vasalni. De ahol két kisgyerek van, ott hamar összegyűlik a mosni- és vasalnivaló. A két kis lurkó – Ali és Oli – mellett bizony nem maradt sok ideje a pihenésre. A gyerekek a nappali szobában játszottak, nevetgéltek, futkostak. Bekapcsolta nekik a tévét is, ha megunják a játékokat, mesét nézhetnek.

A fiatalasszony ismét gondolataiba merült. Sajnos mindenre egyedül maradt. Férje, Olivér, egy későn diagnosztizált betegség miatt két évvel ezelőtt meghalt. Kisebbik fiuk alig volt hét hónapos. Bizony, a kis Ali nem fog emlékezni édesapjára. Az idősebb fiú, Oli pár hónap múlva négyéves lesz, ő még ma is gyakran kérdezősködik apukája felől. Nehéz így egyedül… „Miket is hordok itt össze-vissza?” – morfondírozott Aliz. – „Hiszen nem vagyok egyedül. Itt van a két kisfiam, Ali és Oli, már csak őmiattuk is érdemes élnem.”

Eddig jutott gondolataiban, amikor ajtódörömbölés törte meg a csendet. Kirohant a konyhából a bejárati ajtó felé, de közben nagyon rossz előérzete támadt. A csönd! A hatalmas csönd... A nappali szobából nem hallatszott a gyerekzsivaj… „Neeeee!” – akarta kiáltani, de egy hang sem jött ki a torkán. Bekukkantott a szobába, és meglátta, hogy az erkélyajtó nyitva… Elöntötte a forróság, alig bírt odavánszorogni az erkélyhez. Még reménykedett, hogy a fiúk csak játszanak és elbújtak.

Közben egyre vadabbul verték a bejárati ajtót. Mire kitápászkodott az erkélyre, már egy mentőautó szirénázását hallotta. Végre kiment és lenézett a mélybe. Mindkét kisfia ott feküdt a panelház előtt. Az egyik mintha sírt volna, de nem volt biztos benne. Egy csomó szomszéd gyűlt össze a ház előtt… „Nem, nem, ez nem lehet igaz!” – ordította hangtalanul.

Odarohant a bejárati ajtóhoz, ahol az egyik szomszéd megállás nélkül verte az ajtót, nyomta a csengőt. Feltépte az ajtót, és a szomszéddal beszállt a liftbe. A hatodik emeleten laktak. Mire leért, a mentősök fehér lepellel letakarták a kicsi Ali testét. Aliz nyüszíteni kezdett, alig bírt megállni a lábán. Mindenáron le akarta venni a takarót kisfiáról, de a mentősök nem engedték neki.

Akkor a nagyobbik fiához guggolt, de Oli nem reagált. „Még él!” – hallotta a mentősöktől, akik azonnal a kórházba szállították őket. Ott rögtön a műtőbe rohantak vele. Aliz a folyosón várt. Egész testében reszketett. Azon járt az esze, miképp jutott ki a két fiú az erkélyre. Az ajtót mindig becsukta. A fiúk egyedül sosem mentek ki oda. Netán Oli már elérte volna a kilincset? Gondolatai összekuszálódtak. Sírni kezdett. Most fogta csak fel, hogy a kisebbik fia meghalt.

„De miért? Hogyan lehetséges ez?” – ismételgette. Teste egyre jobban rázkódott a sírástól. Egy nővér jött oda hozzá, egy pohár vizet hozott neki. Próbálta vigasztalni, mondván, az orvosok mindent megtesznek, hogy megmentsék a kisfiát. A nővér ismerte Alizt, hiszen valaha egy osztályba jártak a nővérképzőben. Csak éppen Aliz a legfelső, tizedik emeleten dolgozott az újszülött-osztályon, ő pedig itt, a baleseti sebészeten.

Hosszú percek teltek el várakozással. Egyszer csak nyílt a műtő ajtaja, és a főorvos jött oda hozzá. Csak ennyit mondott: „Sajnos nem tudtuk megmenteni a kisfiát. Fogadja őszinte részvétemet.”

Aliz felüvöltött. Ordított, hogy csak úgy visszhangzott az egész folyosó. Aztán hirtelen sarkon fordult és rohanni kezdett. „Tudnom kell, mit éreztek! Meg kell tudnom, mit éreztek…” Beszállt a liftbe, és felvitette magát a tizedik emeletre. Ott kiszállt, végigrohant az újszülött-osztály folyosóján. Az egyik kolléganője utána kiáltott: „Aliz, hová rohansz? Mi bajod van?”

Aliz azonban futott, és egész idő alatt motyogott: „Most végre megtudhatom én is, mit éreztek… Meg kell tudnom, éreznem kell nekem is…” Egyenesen az erkélyhez rohant, ahol titokban dohányozni szoktak a nővérek. Odaállt a korláthoz, lenézett a mélybe, és még egyszer elmotyogta: „Most megtudom, mit éreztek szegénykéim. Most megtudom, milyen az a zuhanás…” Pár másodperc múlva levetette magát a mélységbe. Zuhant, zuhant...

Néhány nap múlva a barátok és az ismerősök a városka temetőjében elbúcsúztak Aliztól és két kisfiától. A ravatalon három fehér koporsó feküdt. Egy nagy és két kicsi…