RÉGI KARÁCSONYOKRA EMLÉKEZEM...

Lassan itt a karácsony, a szeretet ünnepe. Van, aki imádja, akad, aki kevésbé, van, aki kimondottan utálja ezt az időszakot és vannak, akik nem is tartják számon ezt az ünnepet.
Személy szerint legszívesebben gyermekkorom karácsonyaira emlékszem vissza. Akkor még együtt volt a család: apu, anyu és a három lánytestvér. Meg kell, említsem, hogy annak idején hozzánk nem a Mikulás és a Jézuska járt. Ennek nagyon prózai oka volt: édesanyám tanítónő volt és ugyebár ilyen, hogy Jézuska, szóba sem jöhetett pedagóguséknál. Nem kaptunk vallásos nevelést sem. Szóval, így vagy úgy, hozzánk két Télapó járt decemberben: az egyik volt a ''cipős'' Télapó (nem is tudom, miért hívtuk cipősnek, miért nem csizmásnak), a másik, aki karácsonykor jött, az simán csak Télapó volt. Amíg kicsik voltunk, apu feladata volt a karácsonyfa felállítása, díszítése. Amikor nagyobbak lettünk, mi, a három lány is besegítettünk a fa felállításában. Ehhez a művelethez-a fa állványba helyezéséhez-általában káromkodás társult. De fogalmazhatnék úgy is, hogy ez a kis ''karácsonyfa-állító'' káromkodás nálunk szorosan összefüggött a karácsonnyal. Persze, nem kell itt holmi trágár, ordenáré szövegre gondolni, bár itt-ott elhangzott apu szájából egy-egy szaftosabb szó is, amin mi persze kénytelenek voltunk nevetni. Ez viszont aput csak még jobban feldühítette és előfordult, hogy rátett még egy-két lapáttal, már ami a káromkodást illeti. És hogy miért is káromkodott? Hát a fenyőfa miatt. Egyszer túl nagy volt, másszor túl széles, túl magas.. Szóval, mindig baj volt a fával. Ez azonban csak a kezdet volt. Az első sikerélmény az volt, amikor végre betuszkolta a fát a tartóba. A fa már állt. De hogyan? Vagy jobbra dőlt, vagy balra, vagy pedig előre. Hátra nem dőlhetett, mert ott volt az ablak. Itt kezdődött a káromkodás. Sehogy sem állt egyenesen a fa. Szükség volt madzagra, amivel apu kikötötte a fát, néha több helyen is. Végre sikerült, a fa egyenesen állt. Ezután feldíszítettük és máris készen állt a karácsonyfa. Ez történt kora délután. Közben anyu az ünnepi vacsorát készítette. A menü évről évre ugyanaz volt: lencseleves, majonézes krumplisaláta és rántott hal. Ja, meg persze az elmaradhatatlan diós-rumos torta, amit anyukánk sütött. Egy kis megjegyzésem lenne még a krumplisalátához. Anyukánk azt előző este szokta elkészíteni, nem tudom megmondani, hány kiló krumpliból, de az biztos, hogy a létező legnagyobb vájdlingban keverte össze a finomságot. Tette mindezt azért, mert tudta, hogy mi, lányok már este ''lopni'' fogunk járni a spájzba és jókora adagot befalunk a salátából.
Este a karácsonyi asztalnál az első fogás alma volt, amit apukám öt felé vágott, s mindig hozzátette: ha az alma egészséges, akkor mi is egészségesek leszünk jövőre. Ezután jött a karácsonyi ostya, amit megkentünk mézzel és apró fokhagymadarabokkal szórtuk meg, így ettük. Majd a leves következett, utána a hal, a krumplisaláta, a torta, a sütik, meg sok-sok gyümölcs. Közben apu vagy anyu eltűnt egy rövid időre, majd nemsokára valamelyikünket előreküldte, hogy nézzük meg, nem járt-e még nálunk a Télapó. Természetesen, addigra már oda is rakta a karácsonyfa alá az ajándékait a Télapó, sőt a fenyőfa is szépen világított. Akkor aztán, uzsgyi, rohanás a szobába! Mindenki rávetette magát az ajándékokra...De jó is volt! Ami sohasem hiányozhatott a karácsonyi ajándékok közül, az a könyv volt. Minden évben kaptunk könyvet. Sokat. Szüleim szerettek olvasni, én is könyvmoly voltam, egyik húgom szintén. Ám a legfiatalabb húgomnak nem éppen az olvasás volt a kedvenc időtöltése, őt más dolgok érdekelték. Ő a fiús játékokat szerette annak idején. Így amikor látta, hogy az ajándékai között könyv van, ki sem csomagolta a díszpapírból, egyszerűen nem érdekelte...
Karácsonyeste tovább maradhattunk fenn, mint általában. Késő estig örültünk a sok ajándéknak, játszottunk, szórakoztunk. Amikor késő este lefeküdtünk, biztos vagyok benne, hogy az ajándékokkal, ajándékokról álmodtunk...❤️