TÖRÉSVONAL

A pályaudvar váróterme dugig tele volt. Nemcsak a vonatra várakozó utasok, hanem egy csomó hajléktalan is oda járt melegedni.
A nő az egyik sarokban ült és olvasott. Belemerült az olvasásba, nem érdekelte semmi más a könyvön kívül. Közben az utasok jöttek-mentek. Amikor ismét kinyílt a váróterem ajtaja, hatalmas üdvrivaj törte meg a csendet:
- Papa, hát megjöttél te is? Azt hittük, hogy ma már nem is jössz..- mondta az egyik hajléktalan, merthogy Papa - ahogy a többiek nevezték - szintén közülük való volt, csak jóval idősebb. Az egyik hajléktalan rögtön elővett egy borosüveget a hátizsákjából és megkínálta Papát. Az öreg ivott belőle egy-két kortyot, majd körülnézett, hová is ülhetne. A nő közben felnézett és csak abban reménykedett, hogy a büdös, koszos öregúr nem fog mellé ülni. Bár tudta, hogy az egész váróteremben csak egyetlenegy üres hely van és az éppen a mellette levő ülés. Mégis bízott valamiféle csodában, hátha állva marad az öreg, vagy hátha feláll valaki, akinek épp indul a vonatja...Sajnos, nem így történt. A koszos, ápolatlan külsejű férfi leült a nő mellé. Köszönt neki, de a nő ignorálta a férfit. Újból belemerült az olvasásba. Hallotta ugyan, hogy a mellette levő hajléktalan valamit motyog magában, de arra gondolt, az alkohol beszél belőle. Aztán egyszer valami ilyet motyogott az öreg:
- Bánatos kurva...
A nő mérges pillantással nézett az öregemberre:
- Van valami problémája?
A férfi csöndben válaszolt:
- Nincs semmi problémám, csak látom, hogy Márquez: Száz év magányát olvassa...
- Na és? Netán olvasta maga is? - kérdezte gunyorosan a nő.
- Igen, négyszer is. A kedvenc könyvem volt. Márquez pedig a kedvenc íróm. Olvasta tőle a Szerelem a kolera idején című könyvet? Nagyon jó az is. Vagy az egyik utolsó könyvét, a Bánatos kurváim emlékezete címűt?
- Nem, ez az első Máquez - könyvem - válaszolt a nő. Aztán gyorsan kikereste a telefonjából a Márquez címszó alatti műveket...és valóban! Ott volt többek között a Szerelem a kolera idején meg a Bánatos kurváim emlékezete is. Ezek szerint az öreg nem hazudott! Becsukta a könyvet és félretéve összes addigi ellenszenvét, a férfihoz fordult:
- Na, de mi történt magával?
A férfi pedig mesélt, mesélt, meg nem állt benne a szó. Elmesélte, milyen volt az élete, amit nem becsült kellőképpen, elmesélte egyetlen lánya tragikus halálának történetét. Utána jött az alkohol, aztán még több alkohol, kölcsönök, munkából való elbocsátás, válás, végül mindenét elveszítette. Most egy hajléktalan-szállón éjszakázik, de nappal az utcán tengődik többi sorstársával együtt...
A nő pedig hallgatta, hallgatta az öregúr történetét, s úgy érezte magát, mint kislánykorában, amikor édesapja mesélt neki. Édesapja, aki már húsz éve halott...Most az öreg hajléktalan férfi visszahozta szívébe, lelkébe a régi szép emlékeket. S hirtelen úgy érezte, az öreg hajléktalan nem ápolatlan, nem büdös, nem tudatlan, nem semmirekellő...Hirtelen, mintha megtört volna benne valami. A nő könnyes szemmel hallgatta a férfit, aki ezekkel a szavakkal fejezte be mondanivalóját:
- Igen, elveszítettem mindent, ami fontos volt...Látja - folytatta már mosolyogva- még a kedvenc könyvemet is, a Száz év magányt...
A hangosbemondó a nő vonatának érkezését jelentette be. A nő felállt, a férfi is. Elbúcsúztak egymástól. A férfi, kezet akart nyújtani a nőnek, de aztán gyorsan visszahúzta a kezét, arra gondolván, hogy egy ilyen finom hölgyecske biztos nem fog vele kezet. A nő elindult, majd hirtelen visszafordult. Kivette táskájából a könyvet és a férfi kezébe nyomta:
- Tessék, a magáé!
A férfi meghatódva forgatta kezében a könyvet.
- Köszönöm, nagyon szépen köszönöm...
- Én köszönöm. - mondta a nő.
- Mit köszön? - kérdezte a férfi.
- Mindent! De legfőképp azt, hogy felnyitotta a szemem. - felelte a nő.
A férfi ismét kinyújtotta kezét egy kézfogásra, de a nő kézfogás helyett megölelte a férfit és két puszit adott az arcára...Aztán eltűnt. A férfi csak állt, állt a váróterem közepén, szívéhez szorítva a könyvet. Könnyein át mosolygott...
A nő közben felszállt a vonatra. Az utasok csak annyit láttak, hogy ez a hölgy mosolyog, miközben szeméből patakokban folynak a könnyek...