A DEMIZSON

A férfi már másfél órája gyalogol. Kitartóan rója az utcákat. Egy faluszéli ház előtt megáll, kifújja magát. Bemegy. Jó fél óra múlva kilép a házból, kezében egy demizsonnal. Hazafelé indul, újabb másfél óra gyaloglás áll előtte. Itt-ott megáll, iszik néhány kortyot a borból, aztán folytatja útját. Az út felénél tart, leül egy útszéli kőre, nagyokat húz a demizsonból, aztán ballag tovább. Dombra felfelé vezet az útja. Mire felér a dombra, alig marad jártányi ereje, dülöngélve lépdel, szemmel láthatóan már eléggé kapatos. Megáll, zsebéből elővesz egy gyűrött cigarettás dobozt, kihúz belőle egy szál cigit. Újból benyúl a zsebébe, gyufát keres. Egyszer csak megszédül és legurul a lejtőn. Útközben a demizson dugója kilazul, s emberünk tátott szájjal bámulja, amint az itóka végigömlik lefelé a lejtőn, egészen a domb aljáig. Nagy nehezen feltápászkodik. Felemeli a fonatos palackot, belenéz, megrázza azt: alig maradt az alján valami.
– A rohadt életbe! Ez a karácsonyi borom volt! - ordít fel hangosan, majd szájához emeli a gyékényfonattal burkolt öblös üveget és mohón kiissza a maradék italt.