Elképzelt álom

Remélem és tudom, hogy egy szép napon elérkezik majd az idő, amikor nem fogok tovább gondolkodni azon, hogy nem lehet és nem szabad, és hogy késő már boldognak lenni.

Nem fog érdekelni senki és semmi.
Egyedül csak az, hogy a szerelmet — amit ajándékba kaptam a sorstól — veled megéljem és átéljem, nemcsak álmomban, hanem a valóságban.

Egyszerűen fogom magam, és felülök arra a vonatra, amelyik odavisz, ahol laksz.
A végállomáson leszállok, elsétálok az erdőbe, ahol az őzikék vannak, és biztos vagyok abban, hogy ha te is szeretsz, akkor megérzed, hogy ott vagyok.

Odajössz majd — szólnom se kell.
Nézegetem a fák ágain átszűrődő fénysugarakat, hallgatom a madarak fáradhatatlan csicsergését, érzem az őszi napsugarak simogatását — ami teljesen a te simogatásodra hasonlít.
Gyönyörködöm a színes falevelekben,
és egyszer csak lépteket hallok majd az avarban.

A szívem nagyot dobban.
Meg se kell fordulnom, mert tudni fogom, hogy te vagy az.
Megsimogatod a hajam, átölelsz, és kedvesen megszólalsz:

— Örülök, hogy eljöttél.
— Már nagyon vártalak.

Így kezdődött egy Álom-Kapcsolat.

„Álomvilágban élek, álmok tépnek szét.”