Pillangóhála

Nagymama a réten mosolyogva tárta szét két kezét, hogy unokáját magához ölelje.
A nyári szellő ráncos tenyerébe virágport szórt, arra szállt egy szép tarka lepke, a ráncos kezet egy szép virágnak hitte, és letelepedett a közepébe.
A pillangó vékony cérnalába eltört, ezért pihenni vágyott egy pillanatra. Kicsit remegve, bizonytalanul szétnézett és rádöbbent hamar, hogy tévedett!
Nem virág, hanem egy bársonyosan meleg emberi kéz foglya lett.
Nem ijedt meg! Valahogy megérezte, hogy a kéz, ami tartja, jóságos és kedves. Tudta, hogy ameddig ott van, nem lehet semmi bántalma, ezért megnyugodva szívogatni kezdte a mézédes nedveket.
Az unoka odaszaladt, és kis kezével a pillangó szárnyait óvatosan és gyengéden megérintette. Éppen csak leheletfinoman, mert a nagymama már többször is elmondta, hogyha a hímpor - amitől szép lesz egy lepkeszárny - lepereg, a pillangó szárnyai eltörnek.
- Idenézz Gabika! A pillangó egyik lába meg van sérülve! Hozd gyorsan ide a csokis dobozkánkat, készítünk bele selymes pipacsból pillangóágyat! Óvatosan beletesszük, de gondosan, vigyázva ám vékony kis lábacskájára! A doboztetőt résnyire nyitva hagyjuk, hogy szegényke levegőhöz jusson. Hazavisszük a szobádba, és te gondját viseled, míg a lába össze nem forr! Virágporral eteted, harmatvízzel itatod.
- Vállalod a feladatot? Ha szeretettel ápolod, pár nap alatt meggyógyul. Meglátod, gondoskodásod meghálálja!
- De nagymama? Mivel és hogy? - nézett a kisfiú elképedve.
- Majd meglátod a jövő nyáron! Elhozza virágos kertedbe az egész pillangó családot, eljárják a lepketáncot, és mi boldogan gyönyörködünk ketten.