Taníts meg repülni

Róka Miki egy szép nyári délután kisomfordált a mezőre, mert éppen unatkozott.
Játszótársakra vágyott.
Gyönyörködött a szép virágokban, de sajnos ők nem bizonyultak jó pajtásoknak, hiszen megmozdulni sem tudtak.
Csak bólogattak jobbra-balra, amerre a szél őket fújta.

Leheveredett bánatosan a fűbe.
Egyszercsak egy pajkos pillangó szállt az orrára. Biztosan a róka orrát virágnak vélte.
Felcsillant a róka szeme!

– Játszanál velem? – kérdezte tőle.
– Ugyan mit tudnék én veled játszani? – kérdezett vissza a lepke.
– Tudod mit? Taníts meg kérlek repülni! Mindig is szerettem volna szárnyalni.
Olyan jó lehet a magasból nézelődni – mondta vágyakozva –, de sajnos sosem tudnám megtanulni.

Elgondolkozott a lepke, majd mosolyogva megkérdezte:
– Mondd csak, róka koma! Tudod te, mire való a képzelőerő és a fantázia?
– Fogalmam sincs, sosem hallottam róla!
– Elmesélem szívesen, ha meghallgatsz.
Mindent megtehetünk a világban, ha elég fantáziánk és képzelőerőnk van!
Gondolatunkban megtörténhet bármi, elég csak erősen vágyakozni.

– Kezdjük a tanulást egy egyszerű példával!
Hunyd le most a két szemed, és mélyedj el a gondolataidban. Képzeld csak el, hogy nagyon éhes vagy, éppen pipihúsra vágytál, és azonnal ott terem, még az illatát is érzed az orrodban.
Most mondd meg nekem: láttad-e és érezted-e, amire gondoltál?
Mert ha igen, akkor máris megtanultad, mi a fantázia!

– Most következzen a vizsga!
Hunyd le újra a szemed, és tárd ki a szíved a nagy kalandra!
Gondolj csak erősen arra, hogy de jó is volna,
ha mi ketten vidáman kergetőznénk a magasban.
Vagy pedig repülnénk virágról virágra!

Róka Miki boldogan megszólalt:
– Odanézz, Pillangócska! Ott kergetőzünk a magasban! Vigyázz, mert ha nem sietsz, elkaplak és visszaviszlek a fűbe!

Ezen aztán mindketten jót nevettek,
egy életre barátok lettek.

Igaz, Róka Miki valójában soha nem tanult meg repülni,
de egy szép nyári délután rátalált egy kedves barátra,
akitől megtudta, mire jó a fantázia!