„álom” – novellák címszó szerint

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 16:35 Fantasy ❤️ 0 👁️ 10

Takarózz be, kislányom, este van. Mesélek, és aludni fogsz.

Három tündérke szállt az éjszakában, fényesen, a folyó partján.
Nyár volt, meleg volt, este volt.

– Tuori, miért kellett átváltoznunk Szent János-bogárrá? – kérdezte Tiara.
– Az emberek miatt, húgom. Jobb, ha nem látnak minket. Mindjárt a mezőhöz érünk – felelte Tuori.

– Kristály – szólalt meg a harmadik tündér –, miért nem maradtunk a mezőn?
– Tündérek vagyunk – felelte Tuori. – Az emberek vakok, húgom. Nem látják, csak a fényt. El tudunk bújni… csak repülj már!

Csillagok világították az eget fényesen.
Tündérek táncoltak a réten, este zenéltek, nevetve.
Az erdő este a mi világunk, amikor senki nem lát.

– Magas fákon repülünk, csillagok közt táncolunk. Tudod, mit mondott anyu? Hogy titokban maradunk.
– Nem…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 16:50 Mesés próza ❤️ 0 👁️ 10

Amikor az első gyerek elnevette magát a földön, nevetése ezer darabra tört, és ebből lettek a tündérek. Nyáron, a meleg esti éjszakákon fényesen repültek az erdőben, táncolva, zenélve a levegőben.

Ám itt egy mécses világít ma este csak neked, álmodat sok tündér öleli meg. Elrepít az álomba, a tündérek világába. Szárnyalsz ma este, tündérekkel repülve szállsz a magasban, nevetve. Szárnyad kinő – te is tündér lettél? Hogyan történhetett? De az éjszaka már elérkezett.

Álmodj szépet, kislányom, mert te magad vagy az álom. Aztán egy puszi… biztosan elalszik. Szeretlek.

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:01 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 10

Ó, te könyv, ha beszélhetnél, vajon mit mondanál?
Kislány vagyok, nem buta – miért vagy minden este csukva?
Lapjaidban titok lappang.
– Kislány, ne légy oly kíváncsi már.
– Te beszélsz?
– Nem csak most, ma este. A titkom őrzöm, s talán egyszer elolvashatod. Lehet, épp ma, a hóesés közepette.

Ó, te könyv, kérlek, meséld el a titkodat!
– Nyiss ki, és olvass.
A szemed látja majd a titkomat, de vigyázz: álmaidat, vágyaidat is megmutatom.

Pici kéz nyitja a könyvet, remegve, gyertyafény mellett figyelve.
Mik az első szavak a szakadó téli estén?
Hogy alszom vajon?

A titok, amely én vagyok: minden este melletted alszom.
Amit álmodsz és vágysz, minden este megkapod.
Alszol, és megírsz engem álmodban – minden este.

S reggel nem emlékszel semmire.
A titok az, hogy a könyv…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:13 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 9

Február némán mosolyog.
Szakad az eső, hideg a szél, mely a szememben a Februárt idézi.
Szép ez a séta, egyedül, gondolkodva.
Néha csak a friss levegő szorul a torkomba.

Februárban, némán mosolyogva állok,
egy csodálatos világot látok.
A kérdésem viszi a szél, suttogva, halkan,
egy februári hajnalban, titokban.

Megtalálsz, Február? Mert ez a neved.
Már így hívlak, szerelmem – most már ez a neved.

Sétálva, magasra nézve, hidegben állva várok.
Rád találok. Február egy csodálatos álom.
Itt vagy mögöttem – kelts fel, ez most tényleg egy álom.

Szépen esik… februári eső esik.
Február némán mosolyog,
arcomba nézve, fényes szemekkel, suttogva.

– Február vagyok… csak álmodtad.
Csukd be a szemed, menj tovább halkan –
szólt a szél hangja, hangosan.

Február lassan…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:19 Szerelmes ❤️ 0 👁️ 11

Mély, sötét volt ez az éjszaka. Villámlás, mennydörgés közepette
fogtad a kezem, a kezed remegett.
Gondolataim a szemeid tükrében ragyogtak,
s a lelkem felemelted.

Valós ez az álom? Szorítod a kezem, vagy csak álmodom?
– Mit kérsz tőlem, szerelmem? Mindent megadok.

– Nézz az égre. A csillagok fényesen világítanak.
Bármit kérhetsz. Szorítsd a kezem, és nézz a szemembe.

Selymes érintésed, a kezed lelkemet is megnyugtatja.
– Nem elég… nem kapsz meg engem.
Kérésed lehetetlen.
Selymes kezed nem visz Ámorba engem.

– Ne engedd el a kezem. Mindent megadok, amit megtehetem.
Adok mindent… mindent, ami vagyok.
Érezd: nem csak férfi vagyok.
Szeretlek, és én is adok.

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 16. 18:14 Fantasy ❤️ 0 👁️ 12

Sok csillag világított azon a hideg estén, és néha egy fehér felhő takarta el a Holdat, ami fényesen nézett kereken, világítva a fenyőfákat, csillogtatva a fehér, friss havat, ami még most is esett.

Egy faháznál égett a villany, vagy lámpás volt-e vajon, már nem tudhatom, csak láttam… vagy álmodtam?

Kifogy a tinta, a gyertya is lassan leég, este is van, de nem tudok aludni. Mi is történt akkor?

De szép ez a papír, ahogyan világít a gyertya és a kandalló. Tökéletes minden. Egyedül vagyok.

Csend van, este van, és vihar van. Tökéletes. Mi is történt?

Ez a tustoll mindig velem van, karmolja a papírt ez az írás. De mi is történt?

Tintába mártottam a tollam, ingujjamat feltűrtem, kortyoltam egy pohár bort, és gondolkodva írtam.

Mit is írhattam volna? – Magányos…

Írta: Kimmel Gábor 📅 2025. 12. 21. 22:05 Egyéb ❤️ 0 👁️ 12

Az orrom előtt ment el a busz. Hát ez az én formám. Most aztán mit csinálok itt két órán
keresztül? Körülnéztem. Tőlem balra egy bankfiók, tőlem jobbra egy kirakodóvásár-szerűség. Furcsa volt az egész, mert ezen a helyen, amióta az eszemet tudom, ilyen soha nem volt. Az idő éjfél körül járt és én még mindig nem voltam otthon. Szokatlan volt, de nem tudtam mit tenni. Gyalog én aztán el nem indulok! Kis gumilabda volt a zsebemben. Pattogtatni kezdtem, de amilyen ügyetlen vagyok, hát nem kipottyant a kezemből? Az eső szitált és a kis labda néhány vízcseppet fröcskölt oldalra rövid útja során. Követtem a kis izgága játékszert, melynek útja a kirakodóvásárban végződött. Ősz szakállú úr adta vissza és kíváncsian kérdezte:

- Mi járatban errefelé, csak nem szíjat szeretne…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 01. 05. 03:04 Önismereti ❤️ 6 👁️ 37

Aurora kényelmesen ült a zöld fotelben. A szobában csend volt. Este volt, a lámpa tompa fénye éppen csak annyit világított, amennyi a gondolatoknak elég. Nem várt senkit, mégis furcsa vibrálás volt a levegőben, tudta, valaki érkezik hozzá.
A fény egyszer csak megváltozott.
A szoba közepén halvány derengés jelent meg, majd abból lassan kirajzolódott egy alak.
A huszonéves énje állt ott. Ugyanaz az arc, csak fiatalabban, nyitottabban, kissé rémülten. Körbenézett, majd ránézett.
– Szia… – mondta bizonytalanul. – Ugye most álmodom? Mert ez túl valóságos.
Aurora felállt, lassan odalépett hozzá, és átölelte.
– Igen, álmodsz – mondta nyugodtan. – És azért jöttél, mert meg kell tudnod valamit. Erre emlékezni fogsz.
A fiatalabb felsóhajtott, mintha eddig visszatartotta volna a levegőt.
–…