Február

Február némán mosolyog.
Szakad az eső, hideg a szél, mely a szememben a Februárt idézi.
Szép ez a séta, egyedül, gondolkodva.
Néha csak a friss levegő szorul a torkomba.

Februárban, némán mosolyogva állok,
egy csodálatos világot látok.
A kérdésem viszi a szél, suttogva, halkan,
egy februári hajnalban, titokban.

Megtalálsz, Február? Mert ez a neved.
Már így hívlak, szerelmem – most már ez a neved.

Sétálva, magasra nézve, hidegben állva várok.
Rád találok. Február egy csodálatos álom.
Itt vagy mögöttem – kelts fel, ez most tényleg egy álom.

Szépen esik… februári eső esik.
Február némán mosolyog,
arcomba nézve, fényes szemekkel, suttogva.

– Február vagyok… csak álmodtad.
Csukd be a szemed, menj tovább halkan –
szólt a szél hangja, hangosan.

Február lassan elszáll a hajnalban,
s nem jön vissza, csak egy év múlva már.