Állandóan úgy érezte, hogy jószerivel totálisan kicsúszik a lába alól a talaj. Ha hajnalban felkelt, valósággal ólomsúllyal ereszkedett még szempilláira is az olmos, deklasszált fáradtság, és az ágy könnyen visszahúzta, mert egyáltalán nem volt kedve délelőtt fél tizenegynél előbb felkelni. Amikor a forgalmi dugókban üldögélt, és önmagában egyedül csupán csak azért imádkozott, hogy még jobban el ne késsen, miközben kedvenc The Corrs CD-jét hallgatta, folyamatosan azon agyalt, hogy miért alakította úgy az életét, ahogy. Rabszolgahajcsár, kellőképpen önző, autokrata főnöke – ha rajta múlott volna – jószerivel még a szuszt is könnyedén kisajtolhatta volna alkalmazottaiból, akiknek bezzeg sosem fizetett se túlórát, se béreken kívüli juttatást. Még szép, hogy nem! Elvégre, ha van haszon és…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Már az totál kész, meggondolatlan őrültségnek tetszett, hogy Amira tar kopaszra borotválta egy általa vásárolt hajvágógéppel mézszőkés hajzuhatagát, amire – főként – szülei voltak rendkívül büszkék. Legjobb barátnője Fruzsi ezt a dolgot még meg is fejelte egy afféle jellegzetesen csajos, „ereszd el a hajamat” típusú bulival egy szórakozóhelyen a belvárosi éjszakában, ahol egy közepes méretű műanyag csövön át jöttek az aperitifitalok és a húzós vodka- és tequila-mennyiségek, és miután Amira még csak tizenhét éves múlt, hellyel-közzel mivel soha az életben egyetlen korty alkoholt sem fogyasztott, úgy elázott, és csak részeg lett, hogy barátnőjének kellett furfangos kedvvel szó szerint kimenekíteni őt a főként üzletemberek és ügyvédek hódító flörtöléseinek gyűrűjéből. – Gyere csak csajszim!…Tovább olvasom…
Eszter… Eszter! Várj meg! – kiabálta Beni a kislánynak, aki nagy sebbel-lobbal elviharzott mellette. Fel a dombtetőre. Zöld buckák, sűrű pázsit, fenyvesek vették körbe a völgyet. Alattuk zuhatag, mely táplálta a folyót. Mesebeli táj terült el alattuk. A vadon nyugalmat árasztott. Eszter és Beni jó barátok voltak, a családjuk születésük idején barátkozott össze, és így a gyerkőcök is együtt nőttek fel. Tíz év körüli gyermekek, kik még élvezték nagyban ezeket a csodálatos gondtalan gyermekéveket. Eszter! – kiáltott megint utána a kisfiú, most már igazán megvárhatnál! Abban a pillanatban, mikor kimondta a leány nevét, az megtorpant és az eget fürkészte. Csak állt némán, és a szája is tátva maradt a gyönyörűségtől. A fiú utolérte, és mérgesen letorkolta, Hé, miért nem…Tovább olvasom…
Lenyűgözve forgatta a lapokat. Hirtelen ötlettől vezérelve kiosont, s hátizsákjába csúsztatta a füzetet. A nyár utolsó hete, egy hosszú pislogás volt csupán. Úgy szállt el, mint a füst, ha feltámad a szél. Az évnyitón, a hetedik A terméből, ahova Annamária is járt, új ruhák, cipők, tanszerek illata áradt. A másik hetedikben kinőtt nadrágok, agyonmosott ingek, blúzok ültek a padokban. Az első tanítási nap után Tárnoki, nagybátyja szikár alakját látta a házuk előtt. Barátságos, kissé merev mosollyal már messziről integetett. A fiút taszította, de hogy miért, magának sem tudta megmagyarázni. Néha eljött látogatóba, olyankor mindig hozott valami ajándékot. Mikor azt hitték, a fiú nem hallja, anyjával fojtott hangon veszekedtek. – Anyád mikor jön haza? – kérdezte a férfi. – Ma is későig…Tovább olvasom…
Becsöngettek az utolsó órára. A hatodik A osztályban, csendben, fegyelmezetten várták a gyerekek a tanárt. Irigykedve hallgatták, a B-sek terméből átszűrődő zajokat. Ordítozást, nevetést, gyanús robajokat. Nyílt az ajtó, s osztályfőnökük, egyben matektanáruk, Magor bácsi lépett be. Fiatal kora ellenére, nem szerették. A köznyelvben Savnak nevezték, mert olyan maró gúnnyal feleltetett, hogy a legfelkészültebb nebulót is meg tudta ríkatni. Mindig jól fésült haját, folyton igazgatta, apró, ravasz, fekete szemével áthatóan vizslatta diákjai arcát. Ő volt az egyetlen, aki magázta a gyerekeket. – Mielőtt munkához látnánk, a tegnapi kirándulásra akarok kitérni. Laki Annamária! – kezdte nagyon halkan. Bájos, szőke lány állt fel a harmadik padban. – Maga tegnap elveszett a kiránduláson, és a…Tovább olvasom…
Egy torzonborzas, ápolatlanul szakállas, kicsit kelekótya, szeleburdi ember nyitotta ki az újépítési, és rendkívül modern építészeti stílust képviselő társasházi lakás ajtaját. Két nagy nejlonszatyor volt a kezében, és még számos egyéb dolog. Nagyon úgy tűnt, hogy majd megszakad a súlyos terhek alatt, mégis elégedettség töltötte el, hogy egyik legrégebbi barátjának segíthet. – Hé! Itthon vagy? Nyisd már ki ezt az átkozott ajtót, és segíts egy kicsit az isten szerelmére! – jogosan bosszús hangjára azonnal segítségre sietett egy köntöst, pizsamát viselő, három-négy napos borostát viselő, negyven év körüli, tagbaszakadt férfi, aki nem értette, hogy legjobb barátja mi az ördögért csap ekkora lármát, meg hűhót maga körül, amikor normálisan is meg lehet beszélgetni a dolgokat. – Mi ütött…Tovább olvasom…
Az ösvény, amin elindultak, félóra gyaloglás után visszavitte őket a Várhoz. Mire Noki rájött, melyik út vezet a buszvégállomáshoz, a Nap már a dombok tetején gurult. Az alkonyattal újra összegyűltek a felhők, a szél is feltámadt. Ördögszekeret kergetett, dühödten rázta a fákat. Távolról mintha kiáltást hallottak volna, de azt gondolták, csak a vihar. Az eső óvatosan kezdte, aztán mindjobban felbátorodott. Az út patakmederré változott. Térdig érő vízben gázoltak, folyásiránnyal szemben. Egymásba kapaszkodva csúszkáltak az agyagos földön. Villámok sisteregtek a sötét égbolton, a villanásokat tüstént hatalmas dörrenések követték. Az erdő nyöszörögve panaszkodott. Egy meredekebb emelkedőn Annamária elesett, visszacsúszott s fekve maradt. Nem volt ereje felállni. Noki a kezénél fogva húzta…Tovább olvasom…
– Mi van akkor, ha a valóság nem csupán valóság, hanem egyfajta köztes dimenzió, mely gyakorlatilag az idő és a tér között félúton helyezkedik el? – tette fel a kérdést már sokadszor leginkább csak önmagának Szilárd, aki a negyvenedik születésnapja után kicsit cinikusan, kicsit megcsömörlötten arra az egyszerű, józan paraszti következtetésre jutott magában, hogy a közösségi média az a virtuális tér, ahol a celebek, közszereplők és általánosságban a jó nép is bármikor bárkit, bárhogyan totálisan átver. És azok a szemétkedő, gonoszkodó, csúfolódó kommentek, amik vagy százával árasztották el egy-egy irodalmiaskodó posztját, az szinte már nem is a tartós aljasság, pofátlanság legtetejét súrolták, de nagyon úgy festettek, mintha a személye elleni személyes inkvizíció és keresztre feszítésnek…Tovább olvasom…