Piszkos kezek, tiszta körmök 2.

Lenyűgözve forgatta a lapokat. Hirtelen ötlettől vezérelve kiosont, s hátizsákjába csúsztatta a füzetet.
A nyár utolsó hete, egy hosszú pislogás volt csupán. Úgy szállt el, mint a füst, ha feltámad a szél. Az évnyitón, a hetedik A terméből, ahova Annamária is járt, új ruhák, cipők, tanszerek illata áradt. A másik hetedikben kinőtt nadrágok, agyonmosott ingek, blúzok ültek a padokban.
Az első tanítási nap után Tárnoki, nagybátyja szikár alakját látta a házuk előtt. Barátságos, kissé merev mosollyal már messziről integetett. A fiút taszította, de hogy miért, magának sem tudta megmagyarázni. Néha eljött látogatóba, olyankor mindig hozott valami ajándékot. Mikor azt hitték, a fiú nem hallja, anyjával fojtott hangon veszekedtek.
– Anyád mikor jön haza? – kérdezte a férfi.
– Ma is későig dolgozik.
– Sokat vagy egyedül? – folytatta atyáskodva.
– Vannak barátaim.
– Az nem ugyanaz.
A fiú bosszúságára nagybátyja fölkísérte a lakásba.
– Van pénzed? – vett elő egy tízezrest.
– Nem kell… Köszönöm.
– Nem látom a nagy pénzhalmokat – nézett körül színpadiasan a férfi – tedd csak el.
A gyerek nem nyúlt érte, letette a pénzt az asztalra, s kifelé indult. Az ajtóból visszafordult. Arcáról eltűnt a joviális mosoly, s hideg, alattomos róka-vigyornak adta át helyét.
– Egy kis szívességet szeretnék kérni. Rengeteg dolgom van. Elvinnéd ezt a kis csomagot Újpestre, a Kender utca hatba?
– Persze – válaszolt kelletlenül a fiú.
– Jó gyerek vagy. Ha sikerült, holnap gyere el hozzám, és megkapod a tízes párját.
Noki becsöngetett Annamáriáért, együtt indultak a város északi végébe. Késő délután értek Újpestre. Kopott, földszintes házak között haladtak. Némelyiken még háborús sérülések éktelenkedtek. Roncs autókat, járdára borított törmelékhalmokat kellett kerülgetniük.
– Ez lesz az – állt meg Tárnoki egy szürke, málló vakolatú, törött ablakú ház előtt.
– Micsoda lepra hely! – húzta el száját a lány.
A csengetésre borostás férfi jött elő. Sötét üregük mélyén vizenyősen csillogtak szemei. Szó nélkül elvette a csomagot, és becsapta az ajtót.
Noki másnap valóban megkapta a tízezer forintot, ám egy újabb küldeményt is.
– Nem tudom megoldani. Rengeteg a tanulnivalóm – próbált szabadulni.
Nagybátyja egészen közel hajolt. Orra csaknem hozzáért a fiúéhoz. Nyála az arcába fröcsögött. Szájából pálinkabűz, dohányfüst és hagyma szaga áradt.
– Már késő! – sziszegte – ha kiderül, mi volt a tegnapi motyó, mész a javítóintézetbe. Anyád meg börtönbe. És biztosan kiderül, ha nem leszel okos, vagy eljár a szád.
A gyermek elhitte. Hétfőn, szerdán és pénteken kellett jelentkeznie az új szállítmányért. Annamária mindig elkísérte, próbálta meggyőzni, kérjen segítséget, de a fiú nem bízott a felnőttekben. Nagybátyja pedig minden alkalommal bőkezűen megfizette. Mivel korábban mindig üres volt a zsebe, hamar megmérgezte a könnyen szerzett pénz. Már nem akart szabadulni, s egyre inkább idegesítette a lány unszolása. Egyszer váratlanul megdühödött.
– Nem vagy az anyám! – vágta oda élesen. – Hagyj békén! Ha nem akarsz, ne gyere!
A kislány könnybe lábadt szemmel nézett utána. Remélte, hogy megfordul, és elmosolyodik. Tárnoki eltűnt a sarkon.
Annamária becsöngetett Kalnerékhoz. Zsófi nyitott ajtót, a háta mögül kiabálás hallatszott.
– Megint balhéznak. Menjünk le inkább a térre.
– Mit gondolsz Nokiról? – kérdezte a szőke lány.
– Jó arc, de mint fiú, nekem nem jön be. Inkább a Gelencsér. Az a sügér meg nem veszi észre. Pedig a körmömet is kisúroltam, és a kedvéért megtanultam buborékot fújni rágógumiból.
– Megmondjam neki?
– Jó ötlet. Miért kérdeztél a Tárnokira?
– Hülyeséget csinál, és nem lehet meggyőzni.
Annamária mindent elmondott.
Másnap, mikor Noki befordult a Kender utcába, Blaskó és Gelencsér fogta közre.
– Mit akartok!? – förmedt rájuk.
– Tisztára mossuk egy idióta retkes mancsait.
Két oldalról megragadták.
– Engedjetek! Barmok!
Hiába rángatta magát, két erős kéz tartotta. Tehetetlen dühében folytak a könnyei. Ekkor három rendőrautó állt meg a hatos számú ház előtt. A szirénázásra abbahagyták a huzakodást.
– Menj, ha akarsz.
Tárnoki nem mozdult.
– Hogy kerültek ezek ide?
– Talán valaki névtelen bejelentést tett – vonta meg a vállát Blaskó.
Pár pillanattal később a borostás férfit vezették ki.
– Bakker! – álmélkodott Gelencsér. – Ez nem sokon múlt.
– Épp csak azon, hogy nem engedtetek oda. Visszaviszem a cuccot a gyökér nagybátyámnak, aztán felejtsen el. Elkísértek? Lehet, hogy szükség lesz erősítésre. Folyt. köv.