A nap már éppen lebukni készült a tenger szélén, amikor Bonnie megpillantotta Aleandrót a parton. A férfi ott állt, háttal a víznek, hosszú, enyhén hullámos, őszülő haját meglengette a tengeri szél. Magas volt, karcsú, finoman sportos alkatú, szemei mély sötétbarnán ragyogtak, mint a nedves föld eső után. Arcán árnyalatnyi borosta szaladt végig, olyan volt, mintha az idő puha kézzel simította volna végig nap mint nap. Bonnie alacsony, törékeny termetével úgy sétált oda, mintha a szél maga sodorta volna. Vállig érő, sötétbarna haja a nyakára tapadt a sós levegőtől, szemei – mély, meleg barnák – azonnal Aleandro tekintetébe kapaszkodtak. Szép arcát, finom vonásait narancsos fény simogatta, bőre selymesen csillogott a lemenő nap fényében. – Azt hittem, nem jössz el – mondta a férfi…Tovább olvasom…
Épp a mosnivalót szedte össze lánya szobájában, amikor meglátta a sötétkék borítójú könyvecskét a vánkos alatt. Kezébe vette, kinyitotta. Az első oldalon ez állt: Naplóm. Gyorsan visszatette a párna alá a naplót, összeszedte a piszkos ruhát, ami szanaszét hevert a földön, majd bekapcsolta a mosógépet. Lánya ma is később jött haza, mint kellett volna, de a kérdésre, hol volt ilyen sokáig, a szokásos választ kapta: a barátnőivel nézelődtek az üzletekben. Mikor rákérdezett, melyik barátnőivel, lánya azt felelte, hogy úgysem ismeri őket. Ez az állapot már hetek óta tartott, a lány alig beszélt az anyjával. Az asszony kezdett nyugtalankodni. Mi történt a lányával, miért titkolódzik előtte...? Aztán azzal nyugtatgatta magát, hogy a lány tizenhat éves, lehet, hogy szerelmes...Nem hagyta nyugton…Tovább olvasom…
A tű, amely minden sebet összevarr. Az én sérülésemnek is csak egy ilyen varázslatos eszközre lenne szüksége. A szívem darabjait összefoltozni, amit ő széttört. Nem kellettem már többé neki. Kinek a kezében lehet a szívem sorsa? Kinél lehet a szívemhez való tű? Lehet, sose tudom meg. Elkeseredett életem utolsó reménye. A legmélyebb szakadék szélén állva lépett Boldizsár az életembe. Hátrahúzott a szakadéktól, megmutatta, milyen az élet szeretettel teli, napos oldala. A varázslatos tűvel a szívem minden fájdalmát összevarrta. Ő lett az én mentsváram, a megmentőm. Megmentett saját magamtól. Ő az én életem legfontosabb szereplője. Ő lett a mindenem örökre, feltétel nélkül.Tovább olvasom…
Kiléptem az egyetem hatalmas, kétszárnyú ajtaján, és megcsapott a januári hideg szél. A hajamba kapott, és barna, hosszú fürtjeim tekergőzni kezdtek a fejemen, hasonlóan Medusa kígyóihoz. Fázósan összehúztam magamon a kabátomat, és épp a kesztyűmért nyúltam a zsebembe, amikor jelzett a mobilom. A matematika professzorom rövid üzenete villant fel. „Ma délután 17-kor kérem, hogy legyen az egyetemi könyvtár olvasótermében. Üdvözlettel, Dr. Sutton” A félelem faltörő kosként robbantotta szét csekély önbizalmam papírvékony falú roskatag bástyáját. A pályázat! Biztosan azzal van valami probléma! – a zsibbasztó gondolat fojtogatni kezdett. – Nem, az nem lehet! – elmém kétségbeesve sikoltozott tovább. – Ezt nem szúrhatom el, hiszen az egyetem utáni álláslehetőségem múlik rajta. Sálamat…Tovább olvasom…
Néha egy látszólag apró és jelentéktelen gesztus valójában baromi mély tartalommal képes bírni, és többet tud jelenteni bármilyen mennyiségű pénznél, méregdrága ajándéknál vagy akár szép szónál. Van egy bizonyos tisztás, amelyet gyakran látogatok. Részben a természetközelség, még nagyobb részben pedig egy kedves négylábú miatt. A csehszlovák farkaskutya-féle kislány mosolya széles hét mérföldön az egyik legszebb abban az erdő keresztezte körzetben. A Jasmine nevet kapta, de nekem sokszor már csak Jazzy vagy Ezüstfarkas. Egyszer ő és gazdája, Trevor a házunk előtt futottak, épp akkor, mikor a buszmegálló felé sétáltam. A kiskutya megközelített, és úgymond szerelem volt köztünk első látásra: ezredmásodpercek töredéke alatt jutottunk el odáig, hogy egész testével nekem dől, és arcom…Tovább olvasom…
Kicsit gyűrötten ébredt, mert egész éjjel nyűgös volt a gyerek. Megfázhatott, mert kis láza is volt, teát kellett melegíteni, s mikor már azt hitte, elaludt, azért sírt fel, mert kitakarta magát. Elcsüggedten gondolt a kellemetlen éjszakára, s odaszólt a feleségének: — Nézd meg, szívem, lement-e a láza?! Az asszony hőmérőért kotorászott, ő meg a fürdőszobában habot vert a képére, és a hideg víz csobogása végleg felébresztette, amint borotválkozáshoz készülődött. Már a munkahelyén járt az esze. Gyors ütemtervet gondolt ki, bár tapasztalatból tudta, hogy valami mindig közbejön. – Hiába – jutott eszébe –, valaminek minden esetben közbe kell jönnie ebben a furcsa életben, hogyha az ember azt akarja, hogy jobban értékelje helyét a világban! – töprengett. Ez a gondolat képtelennek tűnt…Tovább olvasom…
Tipikusan ügyvédnő külsejű, magas, szupermodell-alkatú nő sietett át az egyik épületbe. Mint kiderült, legrégebbi gyerekkori barátja végrendeletében nagyon sok mindent ráhagyott, és egy titkosított záradék formájában – mint később kiderült –, egy alig öt éves kislány nevelését és gondozását is rábízta. Mondani sem szükséges, hogy ez a meghökkentő és váratlan fejlemény valósággal azonnal a feje tetejére állította a modern, állandóan csupán csak a munkájának élő, nagyvilági nő egész életvitelét. „Elvégre micsoda dolog már, hogy éppen ő vigyázzon és gondoskodjon egy kislányról, amikor még egy szobanövényről sem tudna megfelelően gondoskodni, hiszen annyira extrém, mondhatni pörgős életet él, és amit – legalábbis egyelőre – semmi szín alatt nem volt hajlandó feladni.” – töprengett, amint…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Valósággal alig akarta elhinni, hogy ő, mint egy totálisan lesajnált biztonsági őr, aki jóformán egész álló nap csupán egy sorompó melletti kis házikóban posztol egész nap, és a napja legnagyobb részében megállítja a márkás autócsodákat és hosszú fekete óriáskígyókra hasonlító limuzinokat, abban a kivételes és persze elhanyagolható szerencsében lesz majd része, hogy maga személyesen a befolyásos filmmogul fog vele pár szót váltani. – Üdvözlöm, Mr. Jenkins! – köszönt szófogadóan, amikor a nagyon hosszú, sötétített üvegű limuzin behajtott a piros-fehér sávos sorompó elé, kis meglepetést okozva ezzel a jócskán meglepődött biztonsági őrnek. – Jó napot! – a sötétített üveg automatikusan leereszkedett az ablakon, és kiszólt belőle egy pöttöm, folyamatosan márkás szivart pöfékelő emberke. –…Tovább olvasom…