Keveseknek beszéltem róla, hogy kislányként képzelt dobozkát őriztem, amibe egyetlen vágyamat rejtettem. Azonkívül nem is volt másom (a szüleim korán meghaltak), csak az esténkénti sírásom. Attól megnyugodtam, és elaludtam. Álmaimban mindenütt a vágyott boldogság drágaköveit láttam: kigurultak a lelkemből, és a szívemben megálltak. Gyermekéveim várakozásokkal telve teltek, kamaszkoromhoz tereltek. Rendszeresen templomba mentem, hogy Istent megtaláljam, s minden rosszról megfelejtkezzem. Bizony, késő estig az üres padban ültem, és csendesen tűnődtem. Elmerengtem a gyertyalángok pislákolásán, az árnyékos feszület drámaiságán. A faragott angyalok mozdulatlanságán, s elgondolkoztam Jézus ígéretén, tanításán. Felnőtt nőként (mert belefáradtam) Isten keresését dühösen feladtam. A templom…Tovább olvasom…
Fekete zsákot vett elő a halottszállító a kocsiból. Beöltözött, és felvette könyökig érő kesztyűit is. Az egyik sérült az útpadkán feküdt, a másik a sofőrülésben, fejét a szélvédőnek támasztva ült. Vérbe fagyott arca felismerhetetlenné vált az üvegszilánkok szúrásai miatt. Annyit lehetett rajta látni, hogy férfi az illető. Életjeleket már nem mutatott a mentőorvos szerint. A rendőrség azonosítása alapján egy házaspár szenvedett autóbalesetet a kacskaringós, dimbes-dombos úton. Szombat délelőtt volt. Ugyanúgy kezdődött ez a nap is, mint ahogy máskor szokott. A reggeli rutin után bevásárolni indult a középkorú házaspár a közeli kisvárosba. Szűkszavúan készülődtek, csak a legszükségesebb szavakat szegezték egymásnak. – Megírtad a bevásárlólistát? – kérdezte feleségétől Imi. – Igen. Van…Tovább olvasom…
A lány világéletében bizalmatlan volt, ebből adódóan nehezen barátkozott. Egy idő után családja elkönyvelte, már öreglány marad. A sors mégis tartogatott neki meglepetést. Esős nyári nap volt, amikor megcsúszott a járdán, és segítség nélkül nem tudott felállni. Egy középkorú férfi sietett hozzá. Ügyesen felsegítette és hazáig kísérte. A búcsúzásnál hosszan néztek egymás szemébe, majd telefonszámot cseréltek. Másnap felhívta a lányt, harmadnap szintén, a negyedik napon találkoztak. Az első hosszú beszélgetést egyre több követte. A lány szívének ajtaja lassan kitárult, hogy beengedje a boldogságot. Szeretettel dédelgette, de valami még hiányzott, nem tudta megtartani. Újra egyedül maradt, és örökre bezárta szívének ajtaját.Tovább olvasom…
Több mint fél évszázadot megéltem már, s örömmel mondhatom el, hogy legalább 99%-át boldogságban, békében töltöttem önmagammal és embertársaimmal. Kár azért az 1%-ért, amit másképp éltem át! Eszmélésem óta mindig a derű volt a legjobb barátom. Már az iskolában is tréfamesternek neveztek. Mindig megnevettettem a társaimat. Bizonyára a genetikának is köszönhetem ezt a tulajdonságomat. A szüleim pozitívan szemlélték a világot, édesanyám ma is köztünk él. Gyermekkoromban sokat jártuk a hegyeket, erdőket, mezőket. Hol gombát, hol mezei virágot szedtünk, de olyan is volt, hogy csak azért róttuk a vidéket, hogy gyönyörködhessünk a dimbes-dombos hegyoldalakban. Kertes családi házban nőttem fel, háziállatokkal körülvéve. Rengeteg gyümölcs termett nálunk, nyáron degeszre ettük magunkat a…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Fantasztikus, vibráló ősznek ígérkezett. Annál is inkább, mert a pufók, jópofa, kicsit molett srác, akit – titokban a háta mögött – csak idiótának, vagy lükének neveztek, először ment úgy kirándulni, hogy titkolt szerelme is vele együtt utazott – igaz, nem a mellette lévő ülésen – az adott kibérelt buszon. A pufók srácnak egyébként is jócskán meggyűlt a baja a kamaszkorral, hiszen míg másokból bombázók lettek, vagy sportosan izmosak, egy deka, gusztustalanul fityegő tokaszalonnás úszógumi nélkül, addig a kövér srác sajnos még mindig súlyproblémákkal, és krónikus magas vérnyomással küszködött. Míg tartott az út Mátraszentimrére, addig a kis társaság szinte összes tagja barátilag elbeszélgetett egymással. Fiúk a fiúkkal vitatták meg a kényesebb dolgokat, míg lányok főként lányokkal…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Kertvárosias, hangulatos kisvendéglőben kezdődött. Olyan helyen, ahol az ember általában megszokta várni kedvese kezét, vagy csupán el-elromantikázgatnak egy könnyed, gyertyafényes vacsora kíséretében az adott szerelmes párok. Azon a meghatározó, tropikus júliusi estén egy baráti társasággal ültünk be, hogy kicsit elbeszélgessünk. Bár a valódi ok mégiscsak az lehetett, hogy anno gimnazista korában mindenki jelképes titkos fogadalmat tett, hogy ha törik, ha szakad, mindenképp tudatni fogja a legközelebbi, bizalmas jóbarátaival azt, hogy kinek miként és hogyan alakult a felnőtt élete? – Gyerekek! Akkor szerintem akár rendelhetnénk is! – a baráti társaságból máris két élsportoló olimpikon férfi kezdte vinni a prímet, és szerették, ha mindenki issza a szavukat. Mindenki rendelésbe kezdett…Tovább olvasom…
Negyvenedik születésnapjára barátnője szerette volna valami egészen különlegessel meglepni. Vett kettejük számára egy-egy repülőjegyet, mert romantikus, hosszú hétvégét tervezett szerelmével eltölteni egy tengerparti helyen, ahol viszonylag kevés hemzsegő turista fordul meg, és azok is azonnal elmennek, amint a nyári szezonnak vége. Főként az apartmanos megoldásokat kedvelték. Ilyenkor az ember – ha összeadták rá a pénzt – kényelmesen, komfortosan kibérelhetett egy egész üdülőt, és tengerpart melletti kalyibát, ahol csak maguk lehettek, és jóformán azt csinálhattak egész nap, amihez csak kedvük van. Gábor hosszú napokig valahogy ódzkodott az utazástól. Bár szüleivel jóformán végiglátogatta az európai kontinens fontosabb városait, mindig úgy érezte magát, mintha minden földrészen idegen…Tovább olvasom…
Hallgatom Margit panaszáradatát és a lankadatlanul szakadó esőt. Úgy peregnek a szavai, mint az esőcseppek. Hol halkabban, hol hangosabban, hol hevesebben, hol csendesebben. Mint az élet monoton percei, úgy hullanak alá az esőcseppek is. Éltető erőt adnak a földnek, ám ha túl sok hull az égből, akkor pusztítást végeznek. Margit életében szinte állandóan esett. Így vált a lelke mélyén kiégett, megfáradt, szinte élettelen emberré. „Ülök megbélyegzett életem szeméthalmán. Azon merengek, hogy mennyi álom foszlott szerteszét az elmúlt évtizedeim alatt. Nagyon kényelmetlen élethelyzet ez. Sorra veszem pro és kontra a marasztaló és az elmozdító érveket. Nem találom az egyensúlyt sehogy sem. Melyik a könnyebb út? Egyáltalán van helyes út? Lépni vagy maradni a posványban? Kényelmesen, de…Tovább olvasom…