Boldogság kék madara nélkül ...

Hallgatom Margit panaszáradatát és a lankadatlanul szakadó esőt. Úgy peregnek a szavai, mint az esőcseppek. Hol halkabban, hol hangosabban, hol hevesebben, hol csendesebben. Mint az élet monoton percei, úgy hullanak alá az esőcseppek is. Éltető erőt adnak a földnek, ám ha túl sok hull az égből, akkor pusztítást végeznek. Margit életében szinte állandóan esett. Így vált a lelke mélyén kiégett, megfáradt, szinte élettelen emberré.

„Ülök megbélyegzett életem szeméthalmán. Azon merengek, hogy mennyi álom foszlott szerteszét az elmúlt évtizedeim alatt. Nagyon kényelmetlen élethelyzet ez. Sorra veszem pro és kontra a marasztaló és az elmozdító érveket. Nem találom az egyensúlyt sehogy sem. Melyik a könnyebb út? Egyáltalán van helyes út? Lépni vagy maradni a posványban? Kényelmesen, de boldogtalanul leélni egy életet, vagy kényelmetlenül, de boldog napokat megélni egyedül, nyugalomban? Nagy dilemma ez.

Az őszinte beszéd hiányzik a legjobban. Ezt szinte lehetetlen megvalósítani vele. Akivel élek, ő nem partner ebben. Talán mert beteg a lelke. Nem tudom, hogyan tudnám meggyógyítani, de őszintén szólva már nem is szeretném tudni. Kiégette belőlem az iránta való szeretetem utolsó szikráját is. Nagy hibát követtem el, hogy együtt maradtam vele. Az árát megfizettem érte, hiszen nem lehettem az, aki szerettem volna. Százszorosan tagadom azt a mondást, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Beleestem ebbe a kelepcébe önmagam butasága által. Gondolom, oka volt annak, hogy ilyen utat választottam. Talán az, hogy két értelmes és értékes embert adhattam a világnak. De hogy milyen áron, az legyen az én gondom. Feláldoztam az életem értük. Amikor még érdemes lett volna változtatni, akkor nem tettem meg, most pedig már késő. Kivágtam magam alól a megélhetésemhez szükséges „fát” is. Biztosan hiba volt, de abban az élethelyzetben így láttam jónak.”

Nem tudok neki jó tanácsot adni. Félő, hogy így fogja leélni a hátralévő éveit is. Amire vágyott, azt nem kapta meg. Szerelemre, szép szóra, mosolyra, nevetésre, életigenlésre, boldogságra. Talán gyáva volt mindvégig, és keveset tett azért, hogy álmai megvalósuljanak, ezért az álmai örökre csak álmok maradnak. Megvalósítatlan szép álmok. A boldogság kék madarát csak álmaiban látja, kezében talán már sohasem tarthatja. Kár érte…