Élj pozitívan!

Több mint fél évszázadot megéltem már, s örömmel mondhatom el, hogy legalább 99%-át boldogságban, békében töltöttem önmagammal és embertársaimmal. Kár azért az 1%-ért, amit másképp éltem át!

Eszmélésem óta mindig a derű volt a legjobb barátom. Már az iskolában is tréfamesternek neveztek. Mindig megnevettettem a társaimat. Bizonyára a genetikának is köszönhetem ezt a tulajdonságomat. A szüleim pozitívan szemlélték a világot, édesanyám ma is köztünk él. Gyermekkoromban sokat jártuk a hegyeket, erdőket, mezőket. Hol gombát, hol mezei virágot szedtünk, de olyan is volt, hogy csak azért róttuk a vidéket, hogy gyönyörködhessünk a dimbes-dombos hegyoldalakban. Kertes családi házban nőttem fel, háziállatokkal körülvéve. Rengeteg gyümölcs termett nálunk, nyáron degeszre ettük magunkat a testvéremmel, télen pedig az üvegbe zárt nyári csemegéket fogyasztottuk. Majd kicsattantunk az egészségtől, mert tavasztól őszig magunkhoz vettük a napsütés által érlelt, vitaminokban gazdag gyümölcsöket, zöldségeket. A nyári szünet nagy részét a szabadban töltöttük, miközben tollasoztunk, ugrálóiskoláztunk, bicikliztünk, futkároztunk, és észre sem vettük, hogy milyen hamar felnőttünk.

A természet, a növények, a fák, a virágok sokszínűsége lenyűgöz a szépségével, mindig magával ragad. Az énekes madarak csiripelése zene a füleimnek. Családtag kutyusunk pedig a legjobb barátom. Szeretem a tavaszt, a nyarat, az őszt és a telet is. Mindegyik évszakban van valami csodálatos, természetfeletti. Szeretem az esőt is, mert tudom, hogy szükség van rá, megnyugtat az esőcseppek csendes zizzenése. Szeretem a napsütést, mert éltető, melegítő sugarai nélkül nem lehetne élet a földön. A hóesést is szeretem, gyönyörködöm a hófedte, csillogó tájban.

Örömteli életemnek meghatározó részét képezik az ünnepek. Izgalommal várom őket és tartom meg nagy családom körében. Minden ünnepet másként élek meg, minden életkorban mást tartok fontosnak belőlük. Ragaszkodom a régi hagyományokhoz, de a korral is haladni szeretnék, az új trendet is meg akarom ismerni, és ami tetszik belőle, azt követem is.
Az étkezéseimben általában igyekszem betartani a mértékletességet, kerülöm a túlzott édesség- és kenyérfogyasztást. Folyadékot bőséggel veszek magamhoz, vigyázok rá, hogy mindig megfelelően hidratált legyek külsőleg és belsőleg egyaránt. A rendszeresség is fő szempont nálam, a reggelit sohasem hagynám el, az ebéd is nagyon fontos, némi kevés vacsora pedig hozzátartozik a nap zárásához.

Környezetemben és mindenhol szeretem a rendet, másoktól is elvárom, hogy tiszták, rendszeretők legyenek. Amikor azt látom, hogy az út melletti árkok szeméttel vannak teleszórva, elszomorodik a szívem. Ennek megváltoztatásáért én csak jó példával tudok elöl járni és a mások által otthagyott hulladék felszedésével csökkenteni a szeméthegyeket.

Az élet jórészt boldogságban történő megéléséhez elengedhetetlen „kellék” a jó humorérzék. Vidámságom sok mindenen átsegített már, sokszor még magamon is jót tudok nevetni. Ha néha már-már megoldhatatlannak látszik is egy-egy dolog, akkor előveszem a tarsolyomból az általam kreált jelmondatot: „Minden megoldódik egyszer valahogyan!” És valóban így lesz, mindig megoldódik minden. Vagy így, vagy úgy. Ha mi nem tudjuk megoldani, az élet majd megoldja, és el kell fogadni a megoldást. Mert ha nem fogadom el, azzal csak magamat mérgezem. Jobban járok, ha elfogadom és úgy élek tovább. Nálam a „harag” szó tiltólistán van, az én lelkemben még nem volt senki iránt ilyen érzelem. Így nem tud felemészteni engem sem ez a lelkiállapot.
Boldogságom azonban nem lehetne teljes gyermekeim szeretete nélkül. Életemet ők teszik egésszé, kerekké. Igyekszem átadni nekik mindazt, amit az életben tanultam, megtapasztaltam és helyesnek találok. Örömmel tölt el, amikor azt látom, mennyire fogékonyak a szavaimra, és követendő példát látnak bennem. De én is sokat tanulok tőlük. Ők tettek igazán azzá, aki most vagyok. Lányaim már kirepültek a fészekből. A felszabadult időmet, energiámat mostanság az irodalom szeretete tölti be, saját szórakoztatásomra verseket olvasok, és már magam is megpróbálkoztam a rímek faragásával. Az utóbbi időben novellákat is írok.

Életemet nem élhetném azonban ilyen felhőtlenül boldogan, ha nem lenne hitem. Hitem a felsőbbrendűben, hitem a jóban, hitem a szeretetben. Életem nagy ajándékának fogom ezt fel. Bízom és remélek, hiszek és kapok, kapok minden jót a megfelelő időben. Abban reménykedem, hogy ha majd egyszer el kell hagynom ezt a földtekét, akkor nem szomorúság, hanem mosoly lesz a szemem sarkában.