„család” – novellák címszó szerint

Írta: Norbert Farkas 📅 2025. 12. 20. 08:42 Karácsony ❤️ 0 👁️ 7

Hogy őszinte legyek, számomra a karácsony az idők során egyre inkább kezdett egy ugyanolyan szürke hétköznappá válni, mint egy átlagos szombat. Sőt, néha napján egyenes tortúrának éltem meg az ünnepi időszakot.

A takarítás, a bútorhurcibálás, a tény megértetése a mentálisan ókorban ragadt grószékkal és tesóikkal, hogy írással foglalkozom, és nem földműveléssel meg gyári munkával, meg hogy még nem fogok megházasodni, a vezetés stresszforrását pedig kösz, de inkább egy életre elkerülöm. Meg persze a tanulni való, melynek tudata rendszerint egy az egyben nyírta ki a maradék ünnepi hangulatom is kisdiákként.

Bár anno ezt lehet, nem teljesen így éltem meg, utólag átértékelődött bennem 2k20 karácsonya. Ugyanis ironikus módon pont a korlátozások hatására lett szabadabb az ünnep. Amikor nem…

Írta: Garami Nelli 📅 2025. 12. 17. 15:25 Karácsony ❤️ 1 👁️ 15

Lassan itt a karácsony, a szeretet ünnepe. Van, aki imádja, akad, aki kevésbé, van, aki kimondottan utálja ezt az időszakot és vannak, akik nem is tartják számon ezt az ünnepet.
Személy szerint legszívesebben gyermekkorom karácsonyaira emlékszem vissza. Akkor még együtt volt a család: apu, anyu és a három lánytestvér. Meg kell, említsem, hogy annak idején hozzánk nem a Mikulás és a Jézuska járt. Ennek nagyon prózai oka volt: édesanyám tanítónő volt és ugyebár ilyen, hogy Jézuska, szóba sem jöhetett pedagóguséknál. Nem kaptunk vallásos nevelést sem. Szóval, így vagy úgy, hozzánk két Télapó járt decemberben: az egyik volt a ''cipős'' Télapó (nem is tudom, miért hívtuk cipősnek, miért nem csizmásnak), a másik, aki karácsonykor jött, az simán csak Télapó volt. Amíg kicsik voltunk, apu…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 16. 18:14 Fantasy ❤️ 0 👁️ 15

Sok csillag világított azon a hideg estén, és néha egy fehér felhő takarta el a Holdat, ami fényesen nézett kereken, világítva a fenyőfákat, csillogtatva a fehér, friss havat, ami még most is esett.

Egy faháznál égett a villany, vagy lámpás volt-e vajon, már nem tudhatom, csak láttam… vagy álmodtam?

Kifogy a tinta, a gyertya is lassan leég, este is van, de nem tudok aludni. Mi is történt akkor?

De szép ez a papír, ahogyan világít a gyertya és a kandalló. Tökéletes minden. Egyedül vagyok.

Csend van, este van, és vihar van. Tökéletes. Mi is történt?

Ez a tustoll mindig velem van, karmolja a papírt ez az írás. De mi is történt?

Tintába mártottam a tollam, ingujjamat feltűrtem, kortyoltam egy pohár bort, és gondolkodva írtam.

Mit is írhattam volna? – Magányos…

Írta: Gáll Zoltán 📅 2025. 12. 14. 17:46 Karácsony ❤️ 1 👁️ 100

Niko nyolc éves volt, és az idei tél hidegebbnek tűnt, mint bármelyik korábbi. Nemcsak a hó miatt, hanem a lelkében is. Az anyukája reggeltől estig dolgozott a kikötői raktárban, hogy legyen mit enniük, és esténként, mikor Niko már lefeküdt, még akkor is hallotta, ahogy a konyhában halkan mosogat.

Apját évek óta nem látta. A szülei elváltak, amikor még kicsi volt. Azóta karácsonykor mindig azt kívánta, bárcsak újra együtt lennének.

Most is ott ült az ablaknál, a hópelyheket figyelte, és az anyja fényképe mellett egy apró papírfecnire ezt írta:
„Karácsonyra csak azt kérem, hogy apa hazajöjjön.”

Másnap reggelre nagy hó esett. Az iskolában senki sem figyelt rá, a gyerekek bandákba verődve játszottak, Niko meg egyedül épített hóembert az udvar szélén. Mikor hazaért, a ház üres volt…

Írta: Soósné Balassa Eszter 📅 2025. 12. 14. 14:53 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 17

Egész éjjel esett a hó. Puha, fehér hótakaró borult a tájra. Két apró gyermek öltözködött, hogy kimehessen az udvarra. Lábukon hótaposó, rajtuk jó meleg overál. Arcukat az ég felé tartva nézték a szálló hópihéket. Aprócska kezeikben csillogott a friss hó.

– Ébike, fussunk a hóban! – hívta Édua testvérét.

Aprócska lábnyomaik mutatták, merre futnak.

– Écuka, építsünk hóembert? – kérdezte Ében.

Apa és anya is csatlakozott. Gurították a hógolyót, egyre csak nőtt. Kész lett a hóember teste, majd a feje. Rákerült a répaorr, a seprű, a kalap.

– Hógolyózzunk? – szólt oda anya.
– Igeeeen! – felelték.

Apa hógolyót gyártott, a két pici dobálta. Élvezték a friss hó érintését.

– Lassan indulni kell befelé – szólt apa.

A gyerekek vidáman futottak befelé. Még hátranéztek, és…

Írta: Kollár Kornélia 💠 📅 2025. 12. 13. 15:40 Karácsony ❤️ 0 👁️ 16

Rettenetesen nehéz éven vagyok túl. Sokat gondolkodnom mi az, amit már túléltem. Bevallom őszintén elfog a félelem ahogy a karácsony közeleg. Az év legérzelmesebb pár napja. Az elmúlt időszakban, amely számomra a gyász feldolgozásának jelentős terepe volt, próbáltam minél kevesebb érzelmet megélni és most jön az a három nap, amikor dúskálhatunk majd benne, ha szeretném, ha nem. Vajon, hogy fog érinteni, hogy nem egyre többen álljuk körbe majd a fát, hanem egyre kevesebben.
Ki rakja fel a csúcsdíszt? Harminchét évem alatt harminchétszer az az ember tette fel, aki idén már nincs velünk. Mit rakjunk az ünnepi asztalra hiszen édesanyám mindig azt főzte, amit édesapám szeretett volna. Karácsonyi hagyományaink leginkább apukám köré épültek. Mi lenne a legjobb? Elmenekülni? Számtalan gondolat…

Írta: Gyólay Karolina 💠 📅 2025. 12. 08. 11:36 Karácsony ❤️ 2 👁️ 22

Karácsony délután nagymamám ölében ültem. Sürgött-forgott az egész család. Apu almát vágott fel, hogy mindenkinek jusson egy szelet az asztalnál, diót és mézet készített mellé. A családi összetartozás jele – magyarázta a nagymamám. Anyu terítette az asztalt, halászlé és mákos guba illatozott a konyhából. Mindenkinek mosoly volt az arcán. A fenyőfa teljes pompájában állt a szobában.
Nagymamámra néztem.
– Mama, a Jézuskára várunk, ugye? Hoz majd ajándékot is?
Nagymamám megsimogatott az ölében, körülnézett, elmosolyodott.
– Rá várunk. Ajándékot meg már hozott. Nézd körül, mindenki nevet, boldog, mert együtt vagyunk. Ettől jobb és szebb nem kell.

Elhallgattunk. Majd egy kis idő után apu eloltotta a lámpát, csak a karácsonyfa gyertyái világították be a szobát. Mindenki felkelt, és…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 12. 04. 23:11 Karácsony ❤️ 0 👁️ 8

Péter egy elhagyatott kis házban élt a nagymamájával, egy hóval borított erdő szélén. A házuk távol volt mindentől. Nem voltak más gyerekek, akikkel játszhatott volna, és mivel édesanyja külföldön dolgozott hosszabb időkre, sokszor egyedül maradt. Péter mindig próbált erős lenni, próbált örülni a napnak, de néha az egyedüllét, anya nélkül, elviselhetetlenül nehéz volt számára.

Mikor a tél igazán megérkezett, és a hópelyhek hangtalanul hullottak a földre, Péter minden este a kis asztalnál ült, és levelet írt Télapónak. Az ő kívánsága most más volt, mint a többi gyereké: ő nem játékot vagy csokit kért, hanem valami sokkal fontosabbat.

Egy este, amikor a lámpa fénye halványan világította meg a szobát, Péter újra papírt és tollat vett a kezébe.

Kedves Télapó!

Most, hogy elérkezett…