Louisnak jól menő mérnöki irodája van, míg felesége, Claire jogászként egy jogi iroda vezetője. Fia, Lucas szintén jogot végzett, és az édesanyja irodájában dolgozik ügyvédként. Lányuk, Chloé nemrég érettségizett, és a tizennyolcadik születésnapjára készül. A szülők nagy meglepetésbulit szerveznek neki. Mindenkit meghívnak az eseményre. Közeli kollégákat, barátokat, rokonokat, szomszédokat. Chloé úgy tudja, hogy csak az ő barátnői lesznek jelen. Erre az alkalomra külön egy rendezvényszervezőt kértek fel, aki gondoskodik a birtok feldíszítéséről és ételek, italok felszolgálásáról. A meghívókat a szülők rendezik, míg a zenéről Lucas gondoskodik, mivel van egy zenekara, melyet még a gimnáziumban alakított barátaival. Mindkét gyermekük zenei tehetség, Chloé ebben az irányban fog…Tovább olvasom…
„Még egy utolsó simítás és kész!” – gondolhatta. Mit fognak szólni, ha egyszerűen csak fogja magát és odaállít?! Elvégre magyar szakból totálisan elkaszálták, és a megmaradt történelemmel talán nincs is joga, hogy ünnepélyes keretek közt átvegye a diplomáját!” – Érzések hullámvasútja kezdett fokozatosan zakatolni folyamatosan feszült és idegeskedő elméjében. Arról már nem is beszélve, hogy kedvese – akinek feltette a nagy kérdést, hogy szeretne-e a felesége lenni, élete asszonya – még mindig habozott, és kétértelmű, homályos válaszokat adott a lánykérésre. „Ez aztán sehogyan sem járja!” – szögezte le magában. És ez az átkozott nyakkendő is pont jókor tud félrecsúszni, amikor az ember már késésben van, vagy épp a finisben. Nagy nehezen megigazította magán a tallárt, a fehér díszkesztyűt…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Már az totál kész, meggondolatlan őrültségnek tetszett, hogy Amira tar kopaszra borotválta egy általa vásárolt hajvágógéppel mézszőkés hajzuhatagát, amire – főként – szülei voltak rendkívül büszkék. Legjobb barátnője Fruzsi ezt a dolgot még meg is fejelte egy afféle jellegzetesen csajos, „ereszd el a hajamat” típusú bulival egy szórakozóhelyen a belvárosi éjszakában, ahol egy közepes méretű műanyag csövön át jöttek az aperitifitalok és a húzós vodka- és tequila-mennyiségek, és miután Amira még csak tizenhét éves múlt, hellyel-közzel mivel soha az életben egyetlen korty alkoholt sem fogyasztott, úgy elázott, és csak részeg lett, hogy barátnőjének kellett furfangos kedvvel szó szerint kimenekíteni őt a főként üzletemberek és ügyvédek hódító flörtöléseinek gyűrűjéből. – Gyere csak csajszim!…Tovább olvasom…
A legtöbb könyv egyszer kerül az ember kezébe. Ez a könyv azonban mindig visszatért.
Aznap reggel, amikor Anna kinyitotta kis boltjának ajtaját, furcsa érzése támadt. Mintha egy nemrég behozott könyv várta volna őt a polcon. De amint beindult a munkarend, el is feledkezett erről a különleges érzésről. „Ó, ez csak a régi könyvek hangulata!” - gondolta. Az antikváriumban egyébként is, a csendnek saját súlya volt. Nem az a megszokott, üres csönd, amely egy bezárt szobában lebeg, hanem a könyvek csöndje: lapoké, amelyek száz kézen mentek át.
Anna minden reggel ugyanazzal a mozdulattal nyitotta ki az ajtót. A régi csengő vékony hangon megszólalt, mintha tiltakozna a korai ébredés ellen. Aztán lassan elhallgatott, és az üzlet visszasüllyedt a maga megszokott félhomályába. Odakint…
Tovább olvasom…
Több mint fél évszázadot megéltem már, s örömmel mondhatom el, hogy legalább 99%-át boldogságban, békében töltöttem önmagammal és embertársaimmal. Kár azért az 1%-ért, amit másképp éltem át! Eszmélésem óta mindig a derű volt a legjobb barátom. Már az iskolában is tréfamesternek neveztek. Mindig megnevettettem a társaimat. Bizonyára a genetikának is köszönhetem ezt a tulajdonságomat. A szüleim pozitívan szemlélték a világot, édesanyám ma is köztünk él. Gyermekkoromban sokat jártuk a hegyeket, erdőket, mezőket. Hol gombát, hol mezei virágot szedtünk, de olyan is volt, hogy csak azért róttuk a vidéket, hogy gyönyörködhessünk a dimbes-dombos hegyoldalakban. Kertes családi házban nőttem fel, háziállatokkal körülvéve. Rengeteg gyümölcs termett nálunk, nyáron degeszre ettük magunkat a…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Már kislánykoromban meg kellett tanulnom a felnőttek nyelvét. Egyke révén csak felnőttekkel voltam körülvéve, és öt felnőtt sok volt. A szüleimmel, anyukám szüleivel és testvérével éltem. A mamám nevelt mindig is, vele aludtam, vele ettem, ő fürdetett, ő énekelt nekem, mondott mesét, vitt el az óvodába, majd később az iskolába, ő tanított, és ő segített mindenben. A szüleimtől óvott, mert nem akarta, hogy lássam őket részegen, ugyanis sokszor voltak azok. Kicsiként anyamaminak hívtam, hisz olyan volt, mintha az anyukám lenne. Persze voltam a szüleimmel is, de a mamám mellett nőttem fel. Tökéletesnek láttam őt. Ahogy teltek az évek, úgy láttam egyre tisztábban a dolgokat. Idő közben a szüleim elváltak, anyukám már nem iszik, de az apámat minden nap látnom kell. Anyukám később elmondta…Tovább olvasom…
Szép napsütéses napra virradtunk. A nap bemosolygott az ablakon, megcirógatta arcomat. Fogtam a kávémat, és kisétáltam. Már nagyon vártam a tavaszt, ilyenkor az udvaron ittam meg, pár perc boldogság és nyugalom, amit ad nekem a kávézás. Ma van húsvét, a gyermekek nagy örömére. Mosoly ült arcomra, amikor a kicsiknek néztem. Tegnap puha fűből fészket készítettek, hogy a nyuszi oda tudja rakni az ajándékot. Nyílik az ajtó, belépve a papi így szólt. – képzeljétek, kivel találkoztam. – kivel, papi? – kérdezte Édua és Ében. – hát a nagyfülü nyuszival, aki egy nagy csomagot cipelt. – Gyertek, nézzünk körbe az udvaron. Gyorsan öltözködtek, futás az udvarra. A selymes puha fűben lépkedtem utánuk. Mindenhol virított a pipitér, a sárga gyermekláncfű és a györgyike lila virága…Tovább olvasom…
„Már megint egy esküvő, aminek persze annyira hazug, számító, és merőben manipulatív illata van.” – gondolhatta Laura, akit valamelyik barátnője hívott meg a nagy, jelképes alkalomra, holott Laura egyértelműen, és kategórikusan megpróbálta kimenteni magát egy kiadós migrénalapú fejfájásással – persze hozzá kell tenni –, nem sok eredménnyel. Amikor a gyönyörűen feldíszített hófehér sátras pavilonhoz bevonult az ifjú pár, a kedvenc The Connels: 74–75 c. száma ment, és persze főként az idősebb nagymamák voltak, akik megdöbbentek, hogy egy ünnepi szertartásra hogy a fenébe lehet egy ennyire béna számot előadni, mégis a fülig és totálisan egymásba habarodott szeremeseknek talán éppen erre volt a legnagyobb szükségük, hogy ezt a rizikós, de annál boldogabb napot foggal-körömmel is, de…Tovább olvasom…