Húsvéti örömök

Szép napsütéses napra virradtunk. A nap bemosolygott az ablakon, megcirógatta arcomat.
Fogtam a kávémat, és kisétáltam. Már nagyon vártam a tavaszt, ilyenkor az udvaron ittam meg, pár perc boldogság és nyugalom, amit ad nekem a kávézás. Ma van húsvét, a gyermekek nagy örömére. Mosoly ült arcomra, amikor a kicsiknek néztem.
Tegnap puha fűből fészket készítettek, hogy a nyuszi oda tudja rakni az ajándékot.

Nyílik az ajtó, belépve a papi így szólt.

– képzeljétek, kivel találkoztam.

– kivel, papi? – kérdezte Édua és Ében.

– hát a nagyfülü nyuszival, aki egy nagy csomagot cipelt.

– Gyertek, nézzünk körbe az udvaron.

Gyorsan öltözködtek, futás az udvarra. A selymes puha fűben lépkedtem utánuk. Mindenhol virított a pipitér, a sárga gyermekláncfű és a györgyike lila virága. Amott tulipánok, nárciszok nézték a két apró gyermek sietős lépteit. A virágban pompázó fák illata szállt a levegőben, méhek duruzsoltak a virágok körül. Igazi tavaszi lett végre. Boldog voltam, ebben a csodálatos békés udvarban, amit virágok, bokrok és egy kis pihenő rész tett igazi buja kis oázissá, ebben a zajos rohanó világban. Imádtam minden apró részletét a kertnek. Magam alakítottam hosszú évek alatt ilyenre.

Amikor észrevették a hintákat, kiabálni kezdtek.

– Nézd, mami, libikóka is van.

Amott egy ikerhintát láttam, mert ugye itt mindenből dupla kell.

– nézd, ott meg kirakós – örült Édua, aki verhetetlen a képkirakásban.

Ében KRESZ-táblás társasát szorongatta. Ismeri az összes KRESZ-táblát.

A fűben mindenhol kinder és nyuszi bújt meg.
Összeszedték az elrejtett ajándékokat. Ők még hisznek a húsvéti nyusziban. Milyen kár, hogy a felnőttekből eltűnik az önfeledt boldogság, futott végig az agyamon.
Mennyire szebb lehetne a világ.
A gyermeki kacaj zökkentett ki gondolataimból.

A nagyszülők legnagyobb boldogsága, amikor unokáik örömét látják.
Boldog voltam.

A nyuszi tovább ment, a tavasz és az önfeledt boldogság itt maradt.