„emlék” – novellák címszó szerint

Írta: Fekete Ida Virág 📅 2026. 01. 23. 20:16 Szerelmi csalódás ❤️ 0 👁️ 11

Amikor egy péntek este elindultam hozzád egy csokor virággal a kezemben, azt gondoltam magamban, hogy most örömet szerzek, és látogatásommal megleplek. Nem vittem magammal esernyőt, hiszen nyoma sem volt esőnek. Ahogy végigutaztam a várost, hirtelen beborult, és amikor leszálltam a villamosról, zuhogni kezdett az eső.
Baljós jel! – futott át fejemben, egy babonás gondolat. Futni kezdtem a kedvenc sétányunkon át a lakásodhoz, majd hirtelen megláttalak a sápadt lámpafény alatt, kézen fogva valakivel.
Ijedtemben megbotlottam a csúszós macskaköveken.
Te annyira el voltál foglalva az új fiúddal, hogy meg se hallottad a csattanást. A rózsacsokrot elszántan és görcsösen szorítottam a kezemben (nehogy véletlenül baja essen, hiszen azt a szerelmemnek szántam).
Hirtelen összeállt a kép a…

Írta: Szabó Szabina 📅 2026. 01. 25. 23:28 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 11

Péter komoran állt a szekrény előtt, ahol szürke öltönyök mellett egy kék és egy fekete lógott. Kinézett az ablakon, már világosodott, de az ég szürke esőfelhőktől volt nehéz. Nem tudta, miért, csak állt, mintha egy égi jelet várna. Teltek a percek, és mintha valaki meghallotta volna, mire vár, eleredt az eső. Péter mozdulatlan maradt. Talán nem ez volt az, amire számított. Pár pillanat múlva a felkelő nap fénye bevilágított a kinti szürkeségbe, hogy másodpercek alatt a szivárvány ragyogó színeiben fürdesse a képet. Csodálatos volt. Hosszasan nézte a férfi, szívében hála gyúlt. Eszébe jutott egy emlék, s arcán reményteli mosollyal ment tovább.

Írta: Tasi83 📅 2026. 01. 21. 06:31 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 10

Megígérte legjobb barátjának, hogy együtt fogják bejárni a Vácdukán található régi erdőt, mely egyszerre csalogatta és egyszerre riasztotta is a legtöbb embert. Olyan mágikus, varázslatos hely volt, ahol a legtöbb gyerek és fejlődésben lévő kamaszok is szinte egy-két perc után találhattak maguknak még az internet és a számítógépek térhódítása előtt nyári vakációs kalandot pusztán csak azáltal, hogy betették oda a lábukat.

A két kamaszkor küszöbén álló srác szinte sülve-főve együtt volt, mintha csak egyenesági testvérek lettek volna. A testesebb, mackósabb srác így is legalább egy-két évvel idősebb volt, mégis mintha érettségében naiv és gyerekes lett volna, mint a másik fiatalabb fiú, akinek – úgy tűnt – nagyobb az életbölcsessége, hiszen mindig tudta, hogy mi a helyes, mi nem.

–…

Írta: Ökrös Renáta 📅 2026. 03. 19. 12:01 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 10

Még egész kicsi voltam, olyan 13–14 éves, mikor anyuval elmentünk egy régi ismerőshöz tojásért.
Odafelé menet napraforgóföld mellett vitt az utunk.
Itt emelném ki, hogy tanyára születtem!!!
Anya megkért, hogy törjek már le vagy kettőt a gyönyörű napra-tányérokból.
Gondoljátok el... ott volt előttem kb. 20 ha föld, tele napraforgóval.
Én meg fejemet forgatva anyura néztem:
– Hol itt a napraforgó? – tettem fel ártatlan kérdésem.
Ha láttátok volna anyu arcát. Egyszerre volt dühös, és sajnálkozó.
Nem írom le dicsérő szavait.
Átadta a biciklit, és tört 2 db napra-tányért.
Azóta szállóige lett későbbi kérdése: – ha zacskóba lenne felismernéd?
Jót nevettünk később ezen.

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:01 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 10

Ó, te könyv, ha beszélhetnél, vajon mit mondanál?
Kislány vagyok, nem buta – miért vagy minden este csukva?
Lapjaidban titok lappang.
– Kislány, ne légy oly kíváncsi már.
– Te beszélsz?
– Nem csak most, ma este. A titkom őrzöm, s talán egyszer elolvashatod. Lehet, épp ma, a hóesés közepette.

Ó, te könyv, kérlek, meséld el a titkodat!
– Nyiss ki, és olvass.
A szemed látja majd a titkomat, de vigyázz: álmaidat, vágyaidat is megmutatom.

Pici kéz nyitja a könyvet, remegve, gyertyafény mellett figyelve.
Mik az első szavak a szakadó téli estén?
Hogy alszom vajon?

A titok, amely én vagyok: minden este melletted alszom.
Amit álmodsz és vágysz, minden este megkapod.
Alszol, és megírsz engem álmodban – minden este.

S reggel nem emlékszel semmire.
A titok az, hogy a könyv…

Írta: Szabó Szabina 📅 2026. 01. 25. 23:22 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 10

Mikor kicsi voltam, még igazi telek voltak. Emlékszem, amikor reggel fehér tájra ébredtem, az volt életem legszebb napja. Órákig néztem, ahogy a hópihék lustán szálldogálnak lefelé, hacsak a szél el nem sodorta őket. Általában nagyon jól lehetett mindent látni a panellakás hetedik emeletéről, kivéve, amikor tejfehér köd ereszkedett a tájra. Akkor olyan volt, mintha a felhőkben lebegnénk. Elmosódott fehér volt minden, a fák, a város. Szerettem ilyenkor kint lenni. Belelépni a ropogós hóba, és nézni a lábnyomom, szánkózni, hógolyózni és hóembert építeni. Kesztyűmön nézegetni a mindig másmilyen formájú, csillogó hópelyheket. Akkor voltam igazán boldog. Lassan minden megváltozik... én is.

Írta: Szabó Szabina 📅 2026. 01. 25. 23:33 Érzelmes ❤️ 1 👁️ 9

Szerettem az erdőben sétálni. Mindig megnyugtatott a természet közelsége: a madarak csipogása, ahogy a szél suhogtatja a fák leveleit, a patak vizének csobogása. Most nagyobb szükségem volt a csendjére, mint máskor. A színek kavalkádja vett körbe: zöld, barna, fehér, kék, sárga és még megannyi, minek nevét sem tudom. Egyedül akartam lenni, ezért letértem az ösvényről. Messze besétáltam egy rejtett zugba, ahol reméltem, nem talál rám senki, hogy átadhassam magam a kínnak. Becsuktam a szemem, és mint mindig, az arcod láttam magam előtt, ahogy barna szemeiddel rám tekintesz, és mosolyogsz. Térdeimet átölelve ültem ott, remélve, a könnyeim elmossák a fájdalmat. Hiányzol.

Írta: Garami Nelli 📅 2025. 12. 20. 16:05 Karácsony ❤️ 0 👁️ 9

Gyakran eszembe jut, főleg így karácsony előtt, ez a kis történet, amit most elmesélek nektek. Régen történt az eset, kis másodikos voltam. Néhányan viszont már a „nagyénekkar” tagjai voltunk, és a Télapó-ünnepélyre készülődtünk. Hogy fellépésünk sikeres legyen, a tanító nénink (aki mellesleg az édesanyám volt) minden nap az utolsó óra első felében megengedte nekünk, hogy gyakoroljunk az énekkarral. Így volt ez azon a napon is. Befejeztük a próbát Gabika tanító nénivel, aki az énekkart vezette, és siettünk vissza az osztályba. Megrohantuk a tanító néninket, és megkérdeztük tőle, hogy ki az a Csitki.

– Kicsoda? – nézett ránk értetlenül.
– Hát a Csitki! – vágtuk rá kórusban.
– Sosem hallottam még Csitkiről…
– Pedig a dalban benne van, hogy Csitki kopog…

A tanító néni elnevette…