Barna

Szerettem az erdőben sétálni. Mindig megnyugtatott a természet közelsége: a madarak csipogása, ahogy a szél suhogtatja a fák leveleit, a patak vizének csobogása. Most nagyobb szükségem volt a csendjére, mint máskor. A színek kavalkádja vett körbe: zöld, barna, fehér, kék, sárga és még megannyi, minek nevét sem tudom. Egyedül akartam lenni, ezért letértem az ösvényről. Messze besétáltam egy rejtett zugba, ahol reméltem, nem talál rám senki, hogy átadhassam magam a kínnak. Becsuktam a szemem, és mint mindig, az arcod láttam magam előtt, ahogy barna szemeiddel rám tekintesz, és mosolyogsz. Térdeimet átölelve ültem ott, remélve, a könnyeim elmossák a fájdalmat. Hiányzol.