„emlékek” – novellák címszó szerint

Írta: Tasi83 📅 2026. 02. 14. 02:57 Családi dráma ❤️ 1 👁️ 10

Apámnak először egy régi, kimustrált moszkvicsa volt, amire annyira vigyázott, és amit úgy karbantartott, mintha csak éppen akkor gördült volna vele ki boldog tulajdonosként a szalonból. Típusmódosításra – legalábbis egyelőre –, bele se gondolt, hiszen anno a szocializmusban tilos volt egy egyszerű melósnak csak úgy ukkmukkfuk cserélgetni ezt, vagy azt az adott autóján, ha épp nem tetszett bármelyik alkatrész is.
Később aztán következett a vajszínű Skoda 1200-as, amire még én is emlékszem, és ami – már ha az ember jócskán a gázra lépett, és elérte a 100 km/órát – szinte azonnal reszkető kormánnyal szét akart esni.
Anyám akkor lehetett huszonegy, amikor januárban összeismerkedtek, és későbbi történetekből pontosan rekonstruálni lehet azt, hogy apám, akárcsak a legtöbb csőlátású emberek…

Írta: K. Barbara 📅 2026. 02. 05. 22:00 Romantikus ❤️ 2 👁️ 65

Lehetséges-e, hogy egy szerelem évtizedeken keresztül fennmarad? Felülírva az idő múlását?
Hát szerintem igen, harminc évvel ezelőtt a szívemet odaadtam valakinek, és azóta is szeretem. Az első naptól kezdve, egészen az utolsóig.

Tizenhét éves voltam, mikor úgy döntöttem, zongorázni tanulok. A szüleim minden kívánságomat lesték, hisz egyszem lányuk révén soha nem tagadtak meg tőlem semmit.
A zongoratanárom, Radnai bácsi nagyon kedves volt, türelmesen tanított, és mindent lépésről lépésre elmagyarázott.
A napjaim lassan teltek, hisz csak a szombatokat vártam egész héten, akkor jött hozzám Radnai bácsi, hogy újabb leckét adjon. Nagyon hasonlított a nagypapámra, aki már évekkel ezelőtt eltávozott közülünk. Sokat mesélt az unokájáról, Zalánról, aki szerinte pont nekem való fiú lenne…

Írta: Vinczai Virginia 📅 2026. 02. 05. 21:25 Karácsony ❤️ 1 👁️ 23

Decemberben mindenki bolttól boltig jár, készülnek az ünnepekre. Általában az ajándékokat vagy az ünnepi ebédhez valókat veszik meg. Néha megesik, hogy olyan is kerül a kosárba, ami nem is kell. Ez így nem tetszik, régen a karácsonyi készülődés sokkal szebb és meghittebb volt.

Mikor kislány voltam, egy tanyán éltünk, mindenkitől távol. Mikor leesett az első hó, tudtam, december van, és mindjárt itt a karácsony. A testvéreimmel ajándékot készítettünk egymásnak és a szüleinknek. Olyan jó volt ezt megélni! De akkor még nem tudtam, hogy nem ezek a legjobb ünnepi készülődések.

Sosem volt sok pénzünk, de azon a télen még kevesebb. A hó sem esett, csak eső, anya szólt, hogy öt nap múlva karácsony. Aznap este a testvéreimmel összeültünk megbeszélni, ki kivel csinál apróságot. Tudtuk, nem…

Írta: K. Barbara 📅 2026. 02. 02. 15:06 Élet ❤️ 1 👁️ 18

Ajándékba kaptuk ezt az életet.
Egy pillanat is elég, és minden eltűnik. A felépített életünk, családunk, a barátaink. Néha úgy érzem, túl biztosra megyünk, biztosra vesszük azt, hogy ha este álomra hajtjuk a fejünket, holnap reggel felébredünk. De mi erre a garancia?
A válasz az, hogy semmi.
Csak a remény marad, hogy minden ugyanúgy lesz, mint tegnap volt.
Túlságosan ragaszkodunk a terveinkhez, minden egyes napot úgy töltünk, hogy beosztásokat követünk.
Épp ezért annyira monoton minden.
Van egy-két szép emlékem, mikor egy hirtelen kapott ötlettől csak úgy elindultunk kirándulni, kikapcsolódni. Azt hiszem, ezek az emlékek azok, melyek a nehezebb napokon is mosolyt csalnak az arcomra.
Bár minden napban van valami szép, hisz van egy egészséges és csodálatos családom, viszont néha azt…

Írta: Garami Nelli 📅 2026. 02. 01. 18:11 Humor ❤️ 0 👁️ 22

Nőcis szösszenet
Az újságok, a média, az internet, szóval minden tele van jobbnál jobb fogyókúrás tanácsokkal, mindegyik diéta „tuti biztos”, a fogyás garantált... Őszintén bevallom, régebben én is azon kaptam magam, hogy bele-beleolvastam egy-egy ilyen cikkbe. Általában azonban egyiket sem olvastam végig. A témával kapcsolatban eszembe jutott néhány régebbi eset, ezt osztom most meg veletek. Rögtön az elején tisztázzuk a félreértések elkerülése végett: nem fogyózom, nincs és sosem volt manökenalkatom, sőt épp ellenkezőleg: mindig is duci voltam. A gimiben akadt néhány osztálytársnőm, aki diétázott, vigyázott az alakjára, pedig semmi szükség nem volt erre, mivel tökéletes alakjuk volt. Egy napon, amikor hazamentem a gimiből, bejelentettem apunak, hogy elkezdek én is fogyókúrázni. Csak…

Írta: Magdus Melinda 📅 2026. 02. 01. 13:02 Élet ❤️ 2 👁️ 21

Hajdanvolt gyermekkoromban drága nagymamáim jóvoltából sok finom étket ismerhettem és ízlelhettem meg. Mindkét mamám ügyesen sütött-főzött a konyhában. Családtagjaik sohasem éltek panasszal a főztjük ellen, valószínűleg azért is főztek olyan ízesen és olyan jól.
De sajnos az alma, illetve az „alma almácskája” igen messze esett a fájától. Túl messze. Lehet azért is, mivel én voltam a legkisebb unoka, a kis kedvenc, akit mindenki kényeztetett. Engem bizony egyáltalán nem érdekelt, hogy hogyan készül az étel, csak az volt a fontos, hogy sok legyen belőle. A konyhában csak enni szerettem, és nem a tűzhely körül sündörögni. Meg is látszott rajtam a jó étvágyam. Az iskolaudvaron körbe-körbe kergettek a fiú osztálytársaim, és egyfolytában azt skandálták: „Digi-dagi daganat, kergeti a fiúkat.”…

Írta: Mozef Jemer 📅 2026. 01. 31. 10:57 Dráma ❤️ 2 👁️ 71

Párás homály uralta a kis külvárosi utcát. A napok óta forró aszfaltréteg napnyugta előtt kiadós zuhét kapott, de az nem sokat hűtött a levegőn. A hőmérők ugyan néhány fokkal kevesebbet mutattak, mint az előző éjszakákon, azonban az emberek ugyanúgy izzadtak és szenvedtek, mint addig. A nyitott ablakokon át beszivárgott a kinti fülledtség, így a legtöbben kényszeresen forgolódtak, törölgették magukat az ágyban. 
A kis Charlie is azok között volt, akik még ébren voltak. Hiába járt az idő már hajnali 1 óra körül, nem bírt aludni. Az álmosság elkerülte, vadul kalapált a szíve.
Ritkán kiabált vele ennyire az apukája. Nem volt túl kedves ember, az elmúlt időszakban különösen nem, de ez most mindent felülmúlt.
Történt ugyanis, hogy a kis Charlie elmondta neki, mi érdekli mostanság leginkább…

Írta: Zsombor Ákos Merucza 📅 2026. 01. 29. 19:10 Szomorú ❤️ 0 👁️ 20

Hét óra múlt nyolc perccel.
A reggel sötétebb volt, mint szokott, mintha az ég is tétovázna. A szobában a csend ült, és valami furcsa, nyomasztó érzés fogott el.
Mára egyetlen feladatom volt: elültetni a virágaimat. Hófehér pulóverben és fekete munkanadrágban léptem ki a kertbe, ahol a föld még hűvös volt, de a tavasz első napsugarai már finoman simogatták az ágakat. Ástam, ültettem, újra és újra. A hideg föld átszivárgott a tenyeremen, és valami meglepő érzés kapott el, mintha nemcsak virágokat ültetnék, hanem emlékeket és valami régi részemet.
A kertben piros és fehér virágok sorakoztak, de a legelőkelőbb helyen állt egy sötét színű virág. Különlegesnek éreztem. Mintha nem a földből, hanem magamból nőtt volna. Három szín tündökölt a kertben.
Összekent pulóverrel léptem vissza a…