Ma végre felébredtem téli álmomból, és csigaházamból kimozdultam. Az éledező tavaszi napsütés és a lenge szél kicsábított a szabadba. A parkban ilyenkor virágzik a mogyorófa, a lengedező szellő ide-oda ringatja a vidáman himbálózó aranysárga fürtöcskéket. A házak előtt eltévedt hóvirágok hullajtják szirmaikat, de nyomukban már nyílnak a színes kis kerti virágok, bontogatja sárga szirmait a nárcisz, és szivárványkék füzike nyújtózkodik félénken a füvek közül. A lábam természetesen már magától is tudja, merre induljak. Szívemet az erdő mágnesként vonza maga felé, így már egy pillanatra sem kérdés, hogy merre visz az utam. Remek útitársam is akadt, az unokám, aki szintén természetszerető, szívesen velem tartott. A szokásos útvonalunkon bandukoltunk, közben jókat beszélgettünk, és a…Tovább olvasom…
Az asszony minden hajnalban elindult az erdőbe. Hajlott hátán ott volt a rőzseköteg, karjai vékonyak, de mozdulatai megszokottak voltak, mintha ez a teher tartaná egyben. Nem szólt senkihez, csak lépkedett némán. A faluban sokan találgatták már: miért gyűjt még mindig rőzsét? A férje meghalt, a fia pedig messzi országba ment. Egy nap egy idegen vándor szólította meg az út szélén: – Mondja, miért cipeli maga ezt a sok rőzsét? Az asszony ránézett, szemében valami fáradt bölcsesség ült. – Minden ág, amit hazaviszek, egy szó, amit sosem mondtam ki. A vándor értetlenül állt, de az asszony már továbbindult. Este, amikor senki sem látta, a kunyhója mögé ment, ahol évtizedek óta rakosgatta a száraz rőzséket. Leült, mint mindig, és kihúzott egy-egy rőzseágat, elnevezve őket…Tovább olvasom…
Egy erdő közeli kis településen nőttem fel. Ezért, vagy ki tudja mi is valójában az oka, de gyermekkorom óta szeretem a hegyeket. A lakótelepet, ahol éltünk körülölelte a Bükk erdő. A méregzöldlevelű fák látványa – ahogy délcegen nyújtózkodtak az ég felé, mindig félelemmel vegyes csodálattal töltött el. Az erdő minden évszakban elkáprásztatott szépségével, és az évszakhoz illő változatos ruháival. Kisiskolás koromban a szüleimmel gyakran jártunk a közelbe kirándulni gombát szedni. Elég korán megismerkedtem az erdő, és a természet szépségeivel. A fák melletti tisztás nagyon erős kakukkfű illatot árasztott, és a rét tele volt vadvirággal és szamócával. Eleinte csak apukámmal mereszkedtem be az erdő mélyére, ami akkor számomra még félelmetesnek tűnt. Emlékszem, milyen óvatosan lépkedtem a…Tovább olvasom…
18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A második kocsi Alexander lassan sétált a kocsi közepéig, azután megállt. Körbenézett a maszk takarta arcát. – Hölgyeim és uraim, megismernek? – kiáltott hangosan Alexander. Hirtelen mindenki a kezét az arcára rakta. – Igen, én vagyok! – De mit akar? – kérdezte egy rémült nő az első sorban. – Pakolják be a pénzt! – Ezt úgysem ússza meg… tedd, amit mond, drágám! – Na végre valaki, aki gondolkozik! Vedd le a nyakláncot is! – Maszkos! Ismerlek! – kiáltott a nő mérgesen. – Hallgass már! – Ti gazdagok mindig el vagytok szállva! – hajolt a Maszkos lassan a nő arcához. – Mostantól másképpen lesz minden! Alexander csak forgatta az arcát maszkban jobbra-balra, azután a pisztolyt a férje szájába dugta. – Tudod mit? Nem rabolom ki ezt a rohadék vonatot, senkitől nem…Tovább olvasom…
A hó már teljesen beborította a fenyves erdőt, és a fenyőfák ágai mélyen meghajoltak súlya alatt. Nagy csend honolt a hatalmas erdőségben, ám ezt a csendet szenteste napjának reggelén egy lovas szán csengőjének csilingelése törte meg. A vágtázó lovak orrából párafelhő bodorodott, a lábuk nyomán hófelhő szállt. Gazdájuk, kucsmája alól kilesve, jobbra-balra nézelődött. A legszebb, legformásabb fenyőfát kereste, amit majd hazavisz karácsonyfának. Szemei hamarosan megpillantottak egy szép sudár, fiatal fát. Hirtelen megrántotta a gyeplőt, a lovak abban a pillanatban megtorpantak és mozdulatlanul álltak a nagy hóban. Szánkó aljából előkerült a fejsze, és hamarosan ütemes csattogásának hangja visszhangzott a hatalmas fenyők közt. Az öreg fenyők tudták, most veszítik el fiatal társukat, és…Tovább olvasom…
A város zaja itt végleg elhal. Csak a talpam alatt roppanó gallyak és a levelek halk zizegése ad ütemet a gondolataimnak. A napfény nem egyszerűen világít; aranyszínű ujjakkal tapogatja le a mohos fatörzseket, mintha egy ősi írást próbálna kiolvasni a kérgekből. Ebben a zöld félhomályban nincs sürgetés. Az erdő nem kérdez, csak befogad. Megtartja a titkaimat, és cserébe visszaadja a lélegzetemet. Emlékszem egy hajnalra a Bükkben: a köd úgy úszott a fák között, mint a felejtés. Ott értettem meg, hogy a természet csendje nem üresség, hanem a lélek legtisztább válasza önmagának.Tovább olvasom…
Tél volt, mindent hó borított. Egy csendes falu utcái most valahogy más és furcsa. Az is lehet, hogy csak számomra. Ahogy sétáltam hazafelé, egy kedves úriemberrel találkoztam, még sosem láttam őt. Pont ez a férfi volt különös, más, mint a többi. Beszélgettünk, és megemlítette, errefelé röpködnek a hógolyók, nevettem, mert azt hitte, csak viccelődik. Aztán egyre többen említették, arra gondoltam, hogy ő rakta a bogarat a fülükbe. Minden nap láttam azt az urat, akivel találkoztam, mindig beszélgettünk. Egyre közeledett az adventi időszak, és ő egyre furcsább lett. Sok mindent megtudtam róla, például azt, hogy Miklósnak hívják, piros a kedvenc színe, eredetileg Finnországban lakik, itt csak átutazóban van, meg ezer más dolgot. Amikor a munkájáról érdeklődtem, mindig kitért a válaszadás…Tovább olvasom…
Egy nyári estén sétáltam az erdőben. A lombok lágyan susogtak a szélben, mintha titkokat suttognának egymásnak, a madarak csivitelése pedig betöltötte a teret, mintha az alkonyat utolsó üzenetét közvetítenék. A Nap méltóságteljes lassúsággal ereszkedett alá az égen, aranysárga fénye áttört a fák sűrű lombján, és meleg simogatással érintette az arcomat. A levegő selymes volt és hűvösen simogató, mégis magában hordozta a nyári Föld illatát – a mohák és páfrányok zöld frissességét, a virágok bódító édes aromáját és a fák kérgének enyhén fűszeres, mély illatát. A talaj puha volt a lábam alatt, apró gallyak roppantak meg minden lépésnél, mintha az erdő maga is figyelné az utamat. Szerettem ezt a helyet. Mindig úgy éreztem, hogy az erdő magához ölel, hogy a fák bölcsessége és nyugalma belém…Tovább olvasom…