Margit néni szeptember végén érkezett az idősek otthonába. Fia, menye, kísérte és költöztette be, úgymond, csak a téli hónapokra. Nagyon nehéz szívvel hagyta el kicsi házát, szülőfaluját, ahol már csak pár család lakott. A vele egykorúak már a falu temetőjében pihentek, a fiatalok meg szétszóródtak a nagyvilágban. Az üres házak legtöbbjét külföldiek vették meg, de télre ők is hazamennek saját országukba. Fia kitartó unszolására egyezett bele, hogy a közeli kisváros idősek otthonába költözzön. – Ne keseregjen édesanyám, nyárra majd haza visszük, ezt a pár hónapot meg csak kibírja. Itt társaságban lesz, főznek, mosnak, vigyáznak magára. Látja milyen szép, kényelmes szobát kapott, senkivel nem kell osztozkodnia. Nem volt könnyű, de ezt is elintéztem. Akkor most mi elmegyünk, hogy nyugodtan…Tovább olvasom…
Évek óta részt veszünk a farsangi bálokon. Imádom a különféle hagyományos jelmezeket: királynősöket, hercegeseket. Csakhogy kicsit kezdtem már megunni, hogy minden évben szinte mindig mindenki a megszokott álarcokat és jelmezeket veszi fel. Ezért az idei farsangra gondoltam egy merészet, és úgy döntöttem, hogy a díszes és cicomásan kiöltözött dámák között takarítónő leszek! Mondanom sem kell, hogy ez a jelmez nem igényelt különösebb anyagi beruházást tőlem, hiszen ki az, akinek nincs otthon seprűje és felmosóvödre, na meg néhány elnyűtt gönce? Tervemet a páromnak sem árultam el, mert ismertem őt annyira, hogy biztos voltam benne: nem tetszene az ötletem. Természetesen neki ismét kikölcsönöztem egy hagyományos szmokingot. Elérkezett a farsangi bál napja, beöltöztem rendesen…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Megmondom őszintén, sosem rajongtam igazán a farsangért. Egyrészt kicsi, kezdetleges Norbi valahogy mindig ilyenkor volt beteg. Másrészt, mert ahogy idősödött, egyre inkább erősödött bennem a gondolat, hogy miért is éri meg az ember fia lányának csatakosra fonnyasztó műszálas göncben és olyan fültépázó maszkban mászkálni, amiben rohadtul nem látnak lófalloszt se. Az meg, hogy ebből versenyt csinálnak, és mindig az nyer, aki vagy tanárkedvenc, vagy benne van valamelyik őse a zsűribizottságban, már csak hab a tortán. Meg persze időről időre az is egyre inkább hagyománnyá vált, hogy amikor ilyentájt szokás szerint elkezd a csapból is folyni az a hányadék, amit fényes maszkabálnak és társainak neveznek, legszívesebben a szemgolyómon keresztül tépném ki a dobhártyámat szálanként. Ha…Tovább olvasom…