A farsangról úgy őszintén

Megmondom őszintén, sosem rajongtam igazán a farsangért. Egyrészt kicsi, kezdetleges Norbi valahogy mindig ilyenkor volt beteg.

Másrészt, mert ahogy idősödött, egyre inkább erősödött bennem a gondolat, hogy miért is éri meg az ember fia lányának csatakosra fonnyasztó műszálas göncben és olyan fültépázó maszkban mászkálni, amiben rohadtul nem látnak lófalloszt se. Az meg, hogy ebből versenyt csinálnak, és mindig az nyer, aki vagy tanárkedvenc, vagy benne van valamelyik őse a zsűribizottságban, már csak hab a tortán.

Meg persze időről időre az is egyre inkább hagyománnyá vált, hogy amikor ilyentájt szokás szerint elkezd a csapból is folyni az a hányadék, amit fényes maszkabálnak és társainak neveznek, legszívesebben a szemgolyómon keresztül tépném ki a dobhártyámat szálanként.

Ha egy valaminek van talán egy hangyányi kis értelme, az a tombolasorsolás. Mert amikor a pulya kihadoukenézi a megspórolt zsebpénzét pár csoffadt, számozott fecnire, amivel vagy nem nyer macifarkát se, vagy ha nyer is, a nyeremény valami olcsó kínai hulladék, folyékony trágyahalmaz, ami már ránézésre kettétörik, akkor saját kárán tanulja meg, hogy a szerencsejáték bizony nem jó.

Egyszer mondjuk Rudolf csávóm nyert egy felelési passzkártyát, az mondjuk tényleg megérte, de erre mondják azt, hogy a MÁV bácsi is pontosan jár három szökőévente egyszer.

Őszintén szólva, ha van ünnep, amire joggal lehet azt mondani, hogy ugyanolyan nap – vagy napok összessége –, mint a többi, az a farsang. Mert a hétköznapokban ugyanúgy maszkot, álarcot és álruhát hordunk. A hatszáz tonna smink és szépítő effekt az előre beállított, mosolygós pillanatképeken, vagy akár az utcán is; a suli vagy cég nevét feltüntető póló, ami kifelé azt mutatja, mennyire az identitásunk részét képezi az az intézmény, amit valójában csak lehetőség híján nem kerülünk el minél nagyobb ívben.

De ugyanúgy felveszünk olyan ruhát divatból, ami meglehet, nem is tetszik, csak épp kitagadnak, ha nem abban vagyunk. De ugyanígy az is egy álarc, ahogy csak azért élnek sokan párkapcsolatban, mert attól felnőttebbnek érzik magukat, holott csupán szánalmas párkapcsolat-függők. A dohányzás sem több, mint egy köpeny, amelytől a humanoid szupermanusnak érzi magát, aki mindenki felett áll.

Sőt, igazából bármikor bármit magunkra lehet ölteni, és fel lehet használni arra, hogy elrejtsük: bizonyos dolgok terén, bizonyos szinten mind csupán elveszett, kétségbeesetten helyét kereső porszemek vagyunk a világban. Teljes mértékben felesleges egy külön, hangzatos nevű ünnepnap arra, hogy pár hétig még iparibb szinten űzzük azt, amit amúgy is űzünk napi szinten.

Ettől függetlenül persze nem fogok duzzogni, ha ez alkalomból esetleg hozzám vágtok egy-két rántott húst, meg némi süteményt.