Kisemmizve

Margit néni szeptember végén érkezett az idősek otthonába. Fia, menye, kísérte és költöztette be, úgymond, csak a téli hónapokra. Nagyon nehéz szívvel hagyta el kicsi házát, szülőfaluját, ahol már csak pár család lakott. A vele egykorúak már a falu temetőjében pihentek, a fiatalok meg szétszóródtak a nagyvilágban. Az üres házak legtöbbjét külföldiek vették meg, de télre ők is hazamennek saját országukba. Fia kitartó unszolására egyezett bele, hogy a közeli kisváros idősek otthonába költözzön.
– Ne keseregjen édesanyám, nyárra majd haza visszük, ezt a pár hónapot meg csak kibírja. Itt társaságban lesz, főznek, mosnak, vigyáznak magára.
Látja milyen szép, kényelmes szobát kapott, senkivel nem kell osztozkodnia. Nem volt könnyű, de ezt is elintéztem. Akkor most mi elmegyünk, hogy nyugodtan tudjon berendezkedni.
A szoba tele volt pakolva dobozokkal, táskákkal, mert Margit néni szívének minden kedves dolgát elcsomagolta. Egyenes tartással ült a széken, szomorúan nézett családjára, és gyűrött, könnytől nedves zsebkendőjével sűrűn törölgette szemeit. Menye és unokája búcsúzóul megpuszilták, megsimogatták, és ígérték amilyen sűrűn csak tudnak, jönnek majd látogatóba. Fia kezeit csókolgatva köszönt el tőle, és már az ajtóban volt, amikor visszafordult.
– Jaj, édesanyám, majd elfelejtettem, van itt még egy papír, amit alá kellene írnia. Ti csak menjetek az autóhoz, mindjárt megyek utánatok – szólt a kérdő szemekkel ránéző feleségéhez.
Az otthonban, mint minden évben, most is farsangi délutánra készülődtek. Az itt lakó idős emberek már izgatottan várták a vidám műsorokat. Délelőtt a nővérek szépen feldíszítették színes krepp-papír füzérekkel az ebédlőt. Halk zene szólt a hangszórókból, és megérkeztek a fodrászok. Máskor is bőven volt munkájuk, de most nagyon kellett igyekezniük, hogy az előre feliratkozott néniknek szép frizurát fésüljenek.
Ebéd után a nővérek és segítőik egykettőre átrendezték az ebédlőt. Helyet csináltak a műsort adó iskolásoknak, a helyi színház művészeinek, és a jó hangulatért felelős tangóharmonikásnak. A mai csendes pihenő ideje lerövidült, mert a lakók pihenés helyett a farsangra készülődtek. A jól fésült frizurákhoz szép ruha illett, úgy, mint hajdanán, mikor bálba vagy más jeles alkalomra indultak. A szekrényekből előkerültek az ünnepi szoknyák, kardigánok, a férfiak frissen borotválkoztak, akinek volt, felvette öltönyét és nyakkendőt kötött.
A nővérek is köztük sürögtek, és ha kellett segítettek. Még a tolókocsiba kényszerült lakókat is szépen felöltöztették, így tolták be őket az ebédlőbe. Olyan volt az otthon, mint a felbolydult méhkas. A szobákból hangos beszéd, vidám nevetés hangjai szűrődtek ki a folyosóra, ahol a konyhából felszálló finom illatok már jelezték, hogy finom uzsonna készül.
Hatalmas tepsikben sült a kolbász és a hurka. Nagy lábasokban főtt a burgonya, párolódott a vörös káposzta – a finom pogácsákat már délelőtt megsütötték.
Margit néni is készülődött a farsangra. Vállig érő ősz haját már délelőtt kontyba fésültette. Szeretett kontyot viselni máskor is, ha lakodalomba, vagy bálba mentek. Magas, karcsú alakján minden ruha jól mutatott. Férje ilyenkor mindig azt mondta neki – olyan szép vagy, mint egy királynő.
A tükörbe belenézve szomorkás mosollyal simított végig ráncoktól barázdált homlokán, szarkalábas szemein. Arcbőre is sokat veszített feszességéből. Halk sóhajjal nyugtázta, nincs mit szépíteni, eljárt felette az idő. A királynő bizony megöregedett. Elmúlt már hetvenöt éves, ebben a korban ez már természetes. Kicsit szomorúan gondolt vissza a régi falusi bálokra, amikor férjével boldogan táncolt végig egy-egy báli éjszakát.
– Mi lett belőlem, hová lett a szép mézszínű hajam, hová lett a fiatalság, a boldogság? Jaj, de szívesen pihennék már a temető csendjében a párom mellett!
Édes Istenem! Kérlek segíts, hogy még a nyáron haza tudjak menni az én kis házamba, aztán szólíts el magadhoz, mert ez így már nem élet.
Szépen bánnak itt velem, a nővérek kedvesek, az étel is finom. Már megbarátkoztam a sorstársaimmal, vasárnaponként elvisznek minket szentmisére, vagy ide jön a plébános úr misézni, de ez mégsem az én otthonom.
Letörölte kibuggyanó könnyeit, majd a nyitott szekrényajtó előtt állva a ruháit nézegette. Nem tudta eldönteni, melyiket is vegye fel délutánra. Kicsit összerezzent, amikor kopogtattak a szobaajtón.
– Szabad, nyitva van! – szólt hangosan, és kíváncsian nézett az ajtó felé. Nem várt senkit sem, a családja tudta, hogy ma farsangolnak.
– Csak én vagyok Mami – lépett be az ajtón unokája. Tudtam, hogy farsangoltok, de, erre jártam és gondoltam, egy kicsit beugrok hozzád.
Margit néni egyetlen lányunokája üzletkötő volt, széltében-hosszában járta a fél országot. Még szüleivel élt, de már kinézett magának egy épülő lakást a megyeszékhelyen. Nem volt olcsó, de édesapja megígérte, hogy kipótolja a lakás árából még hiányzó összeget.
– Hogy vagy Mamikám? Látom nagyon szépen megfésülték a hajadat – és már választottál
ruhát?
– Még nem, most akartam mielőtt jöttél.
– No, akkor majd segítek! Mit szólnál ehhez a fehér tűpettyes sötétkékhez. Ebben mindig olyan elegáns voltál.
– Margit néni bólogatott, és elfogadta unokája választását, mert nagyon szerette ezt a szoknyáját.
– Látom, megvan még a hozzá illő vállkendőd. Nagyon csinos leszel Mamikám, és egy mozdulattal Margit néni vállára terítette a törtfehér fonalból, csipkemintával horgolt vállkendőt.
– Mesélj egy kicsit aranyom, mi újság van otthon? – kérte Margit néni a körülötte sürgölődő unokáját. Karácsonyra sem vittetek haza, mert elmentetek pihenni. Anyád volt itt a minap, de nem volt beszédes kedvében. Úgy láttam mintha valami bántotta volna. Apád meg csak telefonon kérdezi, hogy jól vagyok-e. Mikor elkezdek beszélni, hirtelen elköszön, mert hívják a másik telefonján. Nem is tudom, mit gondoljak!
– Jaj, Mami! Ne is kérdezd! Nagyon elfáradtam a hétvégén, két nap kellett mire mindent kipakoltunk a házból.
– Milyen házból pakoltatok? – kérdezte rosszat sejtve Margit néni.
– Apa nem mondta? Eladta a házadat Mami, és onnan pakoltuk ki a bútoraidat. Úgy látom, nem merte megmondani. Pedig megígérte, hogy költözködés előtt eljön hozzád!
Jaj, apa! Ezt nem hiszem el!
Margit néni hallottak után, hirtelen megszédült, és remegve kapaszkodott a nyitott szekrényajtóba. Könnyei végig folytak sápadt arcán, eláztatva szoknyája elején a fehér tűpettyeket.
– Ülj le Mamikám, látom rosszul vagy! Hozok egy kis vizet, igyál pár kortyot.
Jaj, Istenem! Miért tőlem kellett ezt megtudnod!
Ne sírj drága Mamikám, majd hazaviszlek hozzám – megígérem!
Margit néni már hangosan zokogott, unokája átölelve simogatta, és próbálta vigasztalni.
Így ültek hosszú percekig, míg egy kicsit összeszedte magát, és halkan megszólalt.
– Hogy tudta eladni, amikor az én nevemen volt a ház? Ah, már tudom! Aláíratta velem azt a papírt, kihasználta a zavartságomat, amikor beköltöztetett ide, ebbe a lyukba!
Fiam, fiam! Milyen nagy bánatot okoztál nekem!
Ezért sürgettél, hogy menjek otthonba, hát nem tudtad kivárni, míg meghalok! Mindenem a tiéd, hisz nincs kivel osztoznod! Mindig az őszinteségre tanítottalak, és most mégis becsaptál! Miért tetted ezt fiam?
Margit néni már nem sírt, csak szomorúan nézett maga elé. Az elmúlt pár percben éveket öregedett. Fájt a lelke, nagyon fájt.
Az unoka még egy kicsit maradt, de igazából ő is össze volt zavarodva. Most döbbent rá, hogy az apja mennyire átverte őket. Senkinek sem árulta el, hogy a Mami házának az árából segíti az Ő lakás vásárlását, amit úgy adott el, hogy becsapta a saját anyját. Mélységesen megvetette ezért az apját.
Halkan elköszönt Mamijától, aki most nem marasztalta, mint máskor.
Az unoka távozása után hamarosan az egyik vidám nővérke jött be a szobába.
– Elkészült Margit néni? Már majdnem mindenki az ebédlőben van, hamarosan kezdődik a műsor.
Jaj! – olyan szomorúnak tetszik lenni. Nézzenek oda, úgy látom még sírt is – no, mi a baj?
– Nincs semmi baj kedvesem, csak a fiatalságom jutott eszembe, azokat a szép éveket sirattam. Megmosom a szemeimet és indulok.
– Jól van, megvárom, de ne tessék eltitkolni, ha nem jól érzi magát, mert akkor nem tudunk segíteni.
Margit néni nem válaszolt a nővérnek. Megmosta szemeit, kicsit összeszedte gondolatait, és a nővérkébe karolva elindult a farsangi ünnepségre. Elhatározta, hogy félreteszi bánatát, nem rontja el a többiek jókedvét. Majd holnap újra átgondolja, amit unokájától hallott, és ha addig nem jelentkezik, akkor behívatja a fiát.
Az ebédlő már megtelt mire odaértek, és csak úgy zsibongott a sokféle beszédtől. Közben megérkeztek az iskolások, akik vidám jelenetekkel szórakoztatták az időseket. Műsoruk után, a színészek énekeltek népszerű dalokat, majd meglepetés vendég érkezett, mégpedig egy tangóharmonikás. Már a tavalyi farsangkor is nagy sikere volt, remélhetőleg ma is az lesz.
Az uzsonna elfogyasztása halk harmonikaszó mellett történt. Aztán következett a kívánságműsor! Aki szerette volna elhúzatni kedvenc dalát vagy nótáját, felírták az asztalok körül sürgölődő nővérkék.
Margit néni először nem akart nótát kérni, de hosszas rábeszélésre a „Gyere Bodri kutyám…” kezdetű nótát választotta. A kért nótákat, dalokat aztán közösen énekelték, páran még táncra is kerekedtek. Öröm volt látni a vidám, kipirult arcokat, most egy kicsit mindenki elfelejtkezett a betegségéről, és egyéb bánatáról.
Margit néni könnyezve énekelt, amikor nótáját húzta a harmonikás. Nem ragadott rá a többiek jókedve, és már az elsők közt visszasétált szobájába. Az őt kísérő nővérkének szólt, hogy ma korán szeretne lefeküdni, mert elfáradt a farsangi zsibongásban.
– Nyugodtan feküdjön le, segítek, ha kell.
– Nagyon köszönöm nővérke, de egyedül is boldogulok.
– Jól van, de még benézek, hozom majd az esti gyógyszereit. Addig csak pihenjen Margit néni.
Egy ideig az ablak elé húzott széken üldögélt, a kinti sötétben sok mindent nem látott, de nem törődött vele. Gondolatai otthon jártak a kicsi házában. Végig járta a pincétől a padlásig, búcsúzott bútoraitól, otthon hagyott kedves tárgyaitól, a virágos kertjétől, a gyümölcsfáitól. Búcsúzott a falu utcáitól, a dombokra felfutó szőlőskertektől a kedves kirándulóhelyektől. Hosszan elidőzött a falu temetőjénél. Férje síremlékére még a nyáron felvésette a saját nevét és a születési évszámát, egy kötőjellel.
-Már csak négy számot kell belevésetniük, más feladatuk nem lesz – mondta félhangosan.
A temetésre félrerakott pénze a bankban van, de hirtelen egy váratlanul jött rossz érzés szorította el szívét.
– Vajon megvan még az a pénz? Fiam minden gond nélkül hozzá férhet. Nem, nem aggódok a pénz miatt, de ezek után lehet, már az sincs meg.
Jaj, Istenem! Nincs miért tovább élnem! Becsapott! Hogy milyen jól tudott színészkedni!
Eddig azt hittem úgy ismerem, mint a tenyeremet, hisz én hoztam a világra. Milyen kedves, aranyos kisgyerek volt, hízelgésével mindig levett a lábamról és elérte, amit csak akart. Talán akkor kellett volna szigorúbban fognom. Meg később is, amikor főiskolára járt. Az utolsót is oda adtuk neki, hogy ne kelljen szégyenkeznie társai előtt. Mi meg szegény anyámhoz jártunk enni, hogy az ennivalón is spóroljunk.
Ennyire félre ismertem saját fiamat? Amikor ide beköltöztetett, a szemembe nézve hazudta, hogy nyárra hazavisz, és mennyire bizonygatta, hogy úgy is lesz! Még a kezemet is csókolgatta, pedig akkor már tudta, hogy nem így lesz.
Fiam, fiam! Hát ezt érdemeltem! Nem, mégsem adom meg neked a lehetőséget, hogy megmagyarázd! Úgy is hazudnál!
Lassan az ágyához sétált, és ruhástól végig dőlt rajta. Becsukott szemmel várta, hogy jöjjön a mindent feledtető jótékony álom. Váratlanul olyan hatalmas fájdalom járta át a testét, amilyent még nem érzett. Úgy érezte mintha egy vasabroncs szorítaná össze a szívét. Kiáltani próbált, de erejéből már csak suttogásra futotta. Az ebédlőből vidám harmonikaszó szűrődött be szobájába, amit egyre távolabbról hallott. Kíntól eltorzult arccal még mosolyogni próbált, amikor lelki szemeivel megpillantotta rég halott férjét…
Így talált rá az esti gyógyszereit hozó nővér, aki azonnal hívta az orvosi ügyeletet. Az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. – Szívroham végzett vele – mondta a nővérnek, míg írta a jegyzőkönyvet.
Az orvos távozása után, telefonon hívták Margit néni fiát, aki édesanyja halálhírét hallva szívéhez kapott, és összeesett. Életét felesége, és a gyors orvosi segítség mentette meg.