Nem szokványos jelmez

Évek óta részt veszünk a farsangi bálokon.
Imádom a különféle hagyományos jelmezeket: királynősöket, hercegeseket.
Csakhogy kicsit kezdtem már megunni, hogy minden évben szinte mindig mindenki a megszokott álarcokat és jelmezeket veszi fel.
Ezért az idei farsangra gondoltam egy merészet, és úgy döntöttem, hogy a díszes és cicomásan kiöltözött dámák között takarítónő leszek!

Mondanom sem kell, hogy ez a jelmez nem igényelt különösebb anyagi beruházást tőlem, hiszen ki az, akinek nincs otthon seprűje és felmosóvödre, na meg néhány elnyűtt gönce?
Tervemet a páromnak sem árultam el, mert ismertem őt annyira, hogy biztos voltam benne: nem tetszene az ötletem.
Természetesen neki ismét kikölcsönöztem egy hagyományos szmokingot.

Elérkezett a farsangi bál napja, beöltöztem rendesen, ahogy illik a takarításhoz.
Az ajtóban megjelent a férjem, néz engem kikerekedett szemmel, és mondja elképedve:
– Édesem, te most készülsz takarítani? Mindjárt indulnunk kellene!
– Készen vagyunk, drágám, hívjál egy taxit!
– Na de át sem vagy még öltözve! – mondja nekem mérgesen.
– Dehogyisnem! – felelek vissza erre. – Nekem ez a jelmezem!
– Drága feleségem, ezt nem teheted velem – mondja ő kétségbeesetten. – Úgy érzem, ebből botrány lesz!
Láttál te már takarítónős jelmezt a bálon?
– Drágaságom, pont ettől lesz érdekes és egyedi a jelmezem!

Szegény ember csak csóválta a fejét megadóan, tudta, hogy úgysem bír velem.
Szerencsésen odaérkeztünk a helyszínre.
A farsangi bált egy régi szálloda nagytermében rendezték. Ismertem régről ezt a helyet, ezért úgy döntöttem, hogy a hátsó bejáratnál próbálok inkább bejutni, mert a főbejáraton a portás lehet, hogy nem enged. Így a férjem egyedül ment be.

Sikerült a tervem: a nagy sürgés-forgásban és a sok dolgozó között fel sem tűntem senkinek. Felosontam a hátsó feljárón észrevétlenül a lépcsőkön, ami egyenesen a bálterembe vezetett, de előtte feltettem a takarítónős maszkomat, nehogy felismerjenek!

Majd a bálozók közé keveredtem, és imitálni kezdtem még a takarítást is: sepregettem!
A sok puccos dáma összenézett a hátam mögött, suttogták egymásnak csodálkozó fejekkel:
– Hogy kerülhetett be ide egy takarítónő?! Ilyenkor takarítani?

Addig, míg csak takarítottam, nem is volt nagy gond. Ám amikor a pincér által kihordott pezsgővel is koccintgatni kezdtem, és még a hercegekkel flörtöltem is, azon már kezdtek háborogni. Azt látni kellett volna mindenkinek, milyen pofákat vágtak, amikor odamentem a svédasztalhoz falatozni!

Bevallom, nagyon jól szórakoztam rajtuk, egészen addig, amíg meg nem hallottam, hogy a mikrofonba hangosan el kezdte bemondani valaki, hogy megkérik a személyzetet: a takarítónő sürgősen hagyja el a termet!
A nyomaték kedvéért még a biztonsági őrt is odakérették. Ki akartak engem erőszakkal tessékelni!

Na de addigra én már jócskán bepezsgőztem, és mint egy harcias amazon, szembeszálltam velük!
A mulatságos helyzetből férjemuram mentett meg, aki odajött, és kénytelen volt elárulni, hogy bizony a takarítónő az ő kis felesége, akinek most éppen ez a jelmeze!