Írta:
Gyólay Karolina
💠
📅 2026. 03. 16. 06:56
Élet
❤️ 1
👁️ 13
A színpad fénye beborította a terem sarkait, miközben a csillárok szikrázó tükrétől a falak is lángra gyúltak. A fülemhez érő halk zongorahangot követve léptem fel a fölső szintre, csupán egy üres szék volt a vegyesen foglalt sorban. Mindenki más-más szerepben várt: a nevelőnő, a háború veteránja, a fiatal orvos, a költő, a gyári munkás... Én csak egy barátnő voltam ma, aki eljött szerelme fellépését megnézni.
A függönyt felhúzták, és a színpad élénk díszletek tárultak elénk: a tavasz virágos kertje, a színészek és statiszták, és a város utcái, amelyek minden árnyékukban a múlt régi határait hívogatták. Egy magányos szobor állt a középpontban, mintha a létezésünk gondolatát öntötték volna bele. Ruhám, egy szál aranyfényű selyem, úgy csillogott, mintha a saját bőrömön is eljátszaná a…
Tovább olvasom…
Írta:
Somogyi Judit
📅 2026. 02. 11. 17:46
Érzelmes
❤️ 1
👁️ 24
Nyűgösen ébredtem. Függönyt elhúzva a napfény végigszaladt a szobán, megállt az ágyamon. Takaróm gyűrötten nyüglődött, vánkosok szanaszét. Ma már nem muszáj elrakni. Mert az atkák meg mifene.
Aztán bevillant nagyanyám szobája.
Apró kis ablakon bebújt a napfény, és
végigsimította a dunnyhákat, nagy, óriás, dagadt vánkosokat az ágyon. Pedánsan egyenletesen elsimítva mindig. Tetejére takaró és a szépen hímzett párnák. Középen csipketerítő zárta a napi rutint.
A napfény addig megpihent az ágy feletti feszületen. Majd ment tovább útjára.
Abban a szobában tisztaság és rend volt. Ragyogott.
Mint az én szívem, ha oda gondolok.
Tovább olvasom…