Váratlanul, hirtelen riadt fel. Az éjszakának már éppen vége volt, mikor a hajnál rózsás, levendulaköde derengeni kezdett. Tágasan berendezett társasházi lakásából szép kilátás nyílt a Szent István parkra és a Margit hídra. „Miért történik vele mindig ilyesmi? Miért kell, hogy majdnem minden napján a nagyon szomorú és viszontagságos gyermekkora és múltja megtörtént árnyképei között bolyongjon, mint valami szánalmas vagy elátkozott kísértet?!” Éberkómás állapotban még azért kinyújtóztatta kellemesen elzsibbadt végtagjait, majd megsimogatta hosszú, karcsú lábához folyamatosan odadörgölőző macskáját, Rúdit, és ha már felkelt, adott neki egy kis állateledelt. Mostanság mintha szándékosan is távol tartotta volna magát munkatársaitól, ismerőseitől és barátaitól is. Mintha az utóbbi pár évben…Tovább olvasom…
Emeld fel a fejed. – Nem merem… félek, lelkemet veszítem. – Én vagyok. Nem látsz engem? Selymes kezem az álladat érinti, szemed tükrét csillogva figyeli. – Eressz… hagyj elmenni. Nem segíthetsz. A szívemet kés szúrja át, hiába a szép fény, mely odaát világít. – Én vagyok. Most már látsz. Itt a kezem, segít – boldogságba repít. A szívem már elszállt a széllel. Tova… a lelkemet nem látja senki soha már. A szó annyi csak: meg gyógyítalak. Álmodban, éjszaka, homlokod fogva, merengve, arcodat látva, gondolkodva, szeretetet adva. Adom neked a boldogságot. Sohasem maradsz magadra.Tovább olvasom…
A tél vastag, fehér takarót terített a kis falu fölé. A házak ablakaiban meleg fény pislákolt, az utcákon lassú léptekkel sétáltak az emberek. Mindenki tudta, hogy különleges este közeleg: karácsony. A falu szélén, a fenyőfák között állt egy kis ház, amelynek csöndes falai egyetlen lakót óvtak. Annát, a magányos nőt, aki évről évre egyedül töltötte az ünnepet. Fiatal korában boldog család vette körül, ám a sors kegyetlensége egy balesetben elragadta tőle férjét és gyermekeit. Attól a naptól kezdve minden karácsony ugyanazt a fájdalmas ürességet idézte fel számára. Idén azonban valami egészen más történt. Anna érezte, mintha egy halk, titkos hívás szólítaná, hogy ne zárkózzon el tovább. Mintha a szeretet valami más formában keresné az útját felé. Amikor reggel felébredt, egy kis…Tovább olvasom…
A tű, amely minden sebet összevarr. Az én sérülésemnek is csak egy ilyen varázslatos eszközre lenne szüksége. A szívem darabjait összefoltozni, amit ő széttört. Nem kellettem már többé neki. Kinek a kezében lehet a szívem sorsa? Kinél lehet a szívemhez való tű? Lehet, sose tudom meg. Elkeseredett életem utolsó reménye. A legmélyebb szakadék szélén állva lépett Boldizsár az életembe. Hátrahúzott a szakadéktól, megmutatta, milyen az élet szeretettel teli, napos oldala. A varázslatos tűvel a szívem minden fájdalmát összevarrta. Ő lett az én mentsváram, a megmentőm. Megmentett saját magamtól. Ő az én életem legfontosabb szereplője. Ő lett a mindenem örökre, feltétel nélkül.Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Mennyire szánalmas, ócska dolog már, ha az ember mondjuk pont szentestén szakít párjával, nem?! Jennifer húszas éveiben járt, és alig várta, hogy szuperszexis, izmos tesztoszterontitán pasija, Ákos végre valahára megkérje a kezét, és végre gyerekeket szülhessen neki. – Kiscicukám, pattan ide mellém, jó… – kérte, amikor feldíszítették a háromméteresnek tűnő, ám igazából alig százhetven centis normandiai ezüstfenyőt, melyet trendi módon, stílusosan fel is díszítettek. – Annyira szupi, bébi, hogy együtt vagyunk! Annyira szeretlek, és szeretnék tőled kisbabákat is! Jennifer pontosan tudta magáról, hogy naiv, gyerekes ábrándokat kerget, mégis annyira álomszerűnek tűnt ez az egész, hogy inkább romantikus tündérmesébe ringatta magát, még ha – legalábbis egyelőre – fogalma sem igen…Tovább olvasom…