SZAKÍTÁS SZENTESTE

Mennyire szánalmas, ócska dolog már, ha az ember mondjuk pont szentestén szakít párjával, nem?!

Jennifer húszas éveiben járt, és alig várta, hogy szuperszexis, izmos tesztoszterontitán pasija, Ákos végre valahára megkérje a kezét, és végre gyerekeket szülhessen neki.

– Kiscicukám, pattan ide mellém, jó… – kérte, amikor feldíszítették a háromméteresnek tűnő, ám igazából alig százhetven centis normandiai ezüstfenyőt, melyet trendi módon, stílusosan fel is díszítettek.

– Annyira szupi, bébi, hogy együtt vagyunk! Annyira szeretlek, és szeretnék tőled kisbabákat is!

Jennifer pontosan tudta magáról, hogy naiv, gyerekes ábrándokat kerget, mégis annyira álomszerűnek tűnt ez az egész, hogy inkább romantikus tündérmesébe ringatta magát, még ha – legalábbis egyelőre – fogalma sem igen lehetett a készülő viharról, mely a feje felett gyülekezett.

– Na szóval, cicám, az van, hogy… – Ákos vett egy mélyebb lélegzetet, mint amikor az ember fekvenyomás alkalmával tonnányi súlyokkal dolgozik, és nem ért mindenre vigyázni.

Még be sem tudta jóformán fejezni a mondatot, Jennifer már javában kigyúrt bikanyakába ugrott, és összevissza nyálazta.

– Hogy kérdezhetsz ilyet, édesem?! Hát persze, hogy mindennél jobban a tiéd akarok lenni, és nem számít, hogy mekkora jegygyűrűt is kapok! – felelte saját mondatain kuncogva, vihogva, miközben képzeletben máris elképzelte, miként fog hamvas, vékony ujjacskáin virítani a fehéraranyból készült karikagyűrű.

– Szóval, bébi… az úgy van, hogy… jobb, ha egy hosszú ideig jegeljük a kapcsolatunkat… – fogalmazott egyértelműen.

– Jaj, te kis csacsi fiúcska! Imádom, amikor ennyire ellenállhatatlanul komoly és határozott tudsz lenni! Szabad a gazda, nagyfiú! Megvacsizhatunk, és utána ajándékbontás következik!

Annyira ujjongott és izgatott volt, akár egy kislány a cukorkaboltban, akinek persze még véletlenül sem magyarázták el, hogy nem fognak teljesülni álmai és vágyai, hiszen a Jézuska és a Mikulás csupán csak egy ábrándkép, amit a felnőttek találtak ki a gyerekek megnyugtatása végett.

Gyorsan felugrott, és kiviharzott az amerikai stílusú konyhába, hogy megnézze, készen van-e már a sült csirke, a krumplisaláta és a rántott nyelvhalfilé, melyet még – szerencse –, hogy az utolsó percben sikerült megvásárolni.Mikor visszatért a konyhai foglalatosságából, Ákos már javában csomagolt, és azt hihette, a Bahamákra, Balira vagy a Maldív-szigetekre fognak álomnászútra menni. Ebből azonban semmi sem volt igaz.

– Jaj, hogy te mennyire cuki és aranyos vagy! Annyira imádlak, hogy máris az utazás jár a fejedben. De szívem, ezt ráérünk még a két ünnep között is megszervezni – nézett rá csillogó, ragyogó gombszemeivel.

Úgy tűnt, Ákos már nem bírja tovább, és váratlanul kirobbant belőle:

– Te hülye, szánalmas picsa! Fogd már fel végre, hogy közöttünk mindennek vége! Elhagylak téged!

Csomagolta gurulós, tetszetős és strapabíró utazóbőröndjét, miközben hívott magának egy taxit.

Jenniferben valósággal azonnal megállt az ütő. Hirtelen szóhoz sem jutott, és alig kapott levegőt.

Igaz, ami igaz, voltak már közöttük kisebb-nagyobb nézetkülönbségek, de ez azért brutálisan durvának hangzott.

– De hát… én ezt… nem értem, mackóm… – csak hebegni tudott, miközben jól láthatóan kavarogtak benne az összetört, szomorú, vegyes érzések.

– Nézd, cicuskám! Hidd el, én sem így akartam szakítani veled, de hát ami megtörtént, az megtörtént. Biztos találsz majd magadnak egy rendesebb, jófej pasit, és lesz majd egy rakás gyereketek, de nekem szabadságra és függetlenségre van szükségem, és ebbe te most nem férsz bele.

Kegyetlenül odavágott szavak voltak ezek, majd Ákos fogta a cuccait, és mint akit mélyről jövő lelkierő irányít, határozottan kilépett közös lakásuk ajtaján.

– Édesem… ne hagyj magamra… félek egyedül… – Jennifer halkan sírdogálni kezdett, melyet heves zokogási roham váltott fel.

Időközben megcsörrent a vezetékes telefon is. Szokásához híven kissé minden lében kanál, kotnyeleskedni szerető anyukája telefonált, hogy megtudakolja, mi a helyzet, lesz-e esküvő.

– Szia, kincsem! Boldog karácsonyt nektek! Na? Gratulálhatok? Mikor lesz esküvő? A nagymamák is nagyon izgatottak.

– Ákos szakított velem, anyu… – hüppögte elkeseredetten a kagylóba a fiatal nő.Jennifer talán még életében nem volt ennyire kiszolgáltatva önsajnáló, pesszimizmussal jócskán beoltott, tartós és szilárdnak gondolt szomorúságának.

A legrosszabb talán az volt, hogy fogalma sem igen lehetett, miként kellene tovább folytatnia az életét Ákos nélkül.

Anyja végül azonnal odasietett hozzá, és igyekezett minden tőle telhető módon vigaszt nyújtani.

– Fiatal, gyönyörű nő vagy, akinek kell egy kis ösztönző lökés – mondta határozottan. – Meglásd, szépen és könnyedén el fogsz boldogulni ebben az életben.

A karácsony estét hosszú beszélgetések töltötték meg, könnyekkel, tanácsokkal és csendes reményekkel.

Másnap, december huszonötödikének reggelén Jennifer elhatározta, hogy újra felveszi a kapcsolatot régi ismerőseivel.

Így került újra képbe Bence, egykori osztálytársa, aki meglepő őszinteséggel és nyugalommal fogadta a lány kérését.

A beszélgetés végén, amikor Jennifer félénken felvetette a tengerparti utazás gondolatát, Bence hosszú másodpercekig hallgatott.

– Rendben – mondta végül. – Segítek neked.

Néhány nappal később, december harmincadikán már a Liszt Ferenc repülőtéren álltak.

Miközben a gép lassan gurult a kifutópályán, Bence láthatóan küzdött félelmével. Jennifer megszorította a kezét.

Szavak nélkül is képes volt a biztatásra.

És ahogy a repülő elemelkedett a földtől, Jennifer először érezte úgy hosszú idő után, hogy talán mégis képes lesz túlélni az élet komisz megpróbáltatásait.