„hajnal” – novellák címszó szerint

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 02. 05. 21:23 Történelmi ❤️ 1 👁️ 13

A budai vár fölött a hajnal első sugarai aranyba vonták a tornyokat. Az őrség csendben váltotta egymást, mikor egy holló rikoltása hasította ketté a levegőt. A madár fekete szárnya a királyi palota fölött körözött, mintha maga az Ég küldte volna üzenetét.

– Látod, öcsém – fordult Mátyás az ifjú apródhoz –, nem véletlen, hogy hollót hordok címeremben. Ez a madár mindig megmutatja, hol az igazság.

– Felség – hajolt meg a fiú –, az emberek azt mondják, különös erőd van: ahol megjelensz, a szegény ember fellélegzik, a hatalmaskodó pedig megremeg.

Mátyás elmosolyodott. Szemeiben szelíd fény csillant, ám hangja komollyá vált:

– Nem varázserő ez, hanem a törvény szeretete. De igaz, a nép gyakran legendát sző körém. Egyszer majd úgy emlegetnek, mint aki álruhában járta az…

Írta: Fekete Ida Virág 📅 2025. 12. 28. 21:53 Élet ❤️ 0 👁️ 11

12.24.
Szerda hajnal
Hajnali 3 óra 20 perc van.
Ó, csak éjszaka ne volna!
Óránként felébreszt a fájdalom.
Hogy legyen így karácsonyi hangulatom?
Beveszem a csodapirulákat, egy óra múlva talán hatnak. Nem tudok tétlenül lenni, azt az egy órát is ki kell használni!

Üldögélek magányosan az ágyam szélén, még szerencse, hogy most ír az ujjam.
Bánatomat papír helyett okos telefonom Samsung noteszába jegyzem be.
Igazából azt sem tudom, kinek?
Hisz nem vagyok fontos senkinek.

Ma estére eljő a Megváltó,
de asztalomon nincsen csak só.
Nem lesz semmi vacsora,
így aztán hamar elszalad a Jézuska
az ajándékaival együtt.
Ezentúl még a lakásomat is
nagy ívben elkerüli.

Igaz, nem is vágyom ajándékra, csak
egy kis gyógyulásra!
Szeretnék újra hasznos lenni, családomnak sütni…

Írta: Szabó Szabina 📅 2025. 12. 21. 23:43 Élet ❤️ 0 👁️ 13

Csendes hajnal volt, az emberek nagy része még aludt. Kint is alig mozdult valami, csak egy-két éhes galamb próbálta a jéggé dermedt hó alatt megkeresni a reggelijét. A külvárosi részen mindent szépen betakart a hó, letisztult a kép. Csak pár hókupac törte meg a táj simaságát. A gyerekek kedvéért mindig máshová lapátolták össze, hogy tudjanak hócsatázni. A kupacokból sáncokat építettek, amit a jég vastag réteggel vont be. Az ajtó halkan nyílt ki, s egy pillanatra megállt keretében a férfi, és végignézett a feljárón. Esett az éjjel is egy nagyobb mennyiség, volt értelme felkelni. Kilépett, s megfogta az ajtó mellé támasztott lapátot. Megfigyelte a dombokat, mit nem szabad eltakarítania, a gyerekek kedvéért. De egy percre is elidőzött egyen, amire nem emlékezett, hogy tegnap ott lett volna…

Írta: Láng Attila D. 📅 2025. 12. 20. 22:33 Humor ❤️ 0 👁️ 18

– Ne haragudjon, meg tudja mondani a pontos időt?
– Nem haragszom, uram. Ön egy módfelett szerencsés ember: rohanó világunkban, annyi sok rideg szívű járókelő között éppen engem sikerült kiválasztania itt, a Blaha Lujza tér sarkán, ezen a fagyos hajnalon, engem, aki – ezt bátran és álszerénység nélkül állíthatom – mentes vagyok attól, hogy haragudjam azért, ha megállítanak bármikor. Egyszerűen ilyen vagyok, kedves uram: mindig melegséggel tölti el a szívemet, ha egy embertársamnak segítségére lehetek bármi csekélységben, akár éppen olyasmiben, amit ön volt kedves éppen említeni.
Rátérve mármost a lényegére a problémának, amivel kapcsolatban ön most tudakozódik, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy köntörfalazás nélkül felelhetek igennel, mivel éppen a tegnapi nap folyamán hoztam…

Írta: Láng Attila D. 📅 2025. 12. 20. 20:13 Humor ❤️ 0 👁️ 10

Kakas harsan, hajnal hasad. A szalmakazalban hat macska csapatban alszanak. A kanyarban talpal a magas, nyalka, barna Magyar Antal alhadnagy. Van kardja, lampasza, bajsza, farka. Anna, az ara az almafa alatt. Aranyhaja van, angyalarca. Nagy darab sajtja, almahalma az asztalra rakva, vajas babbal, hallal. Antal nagy garral caplat, Anna arca bamba. Az asztal alatt agarak nyalakszanak.

– Baj van, Antal?
– Hartmann, az az aljas alak – vakkantja az alhadnagy, halat falva. – Sanyargat! Kanada, Ankara, Santa Barbara… hat nap alatt!
– Az anyja!
– Parancsba kaptam. Tavasszal hatvan napra Ramallahba rak, vagy maradtam csak alhadnagy.
– Tavasszal?! Azzal baj van, Antal, hasamban baba van!

Az alhadnagy abbahagyja, a halat az asztalra rakja, hallgat.

– Baba?…
– Aha… baba… tavaszra apa…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:13 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 9

Február némán mosolyog.
Szakad az eső, hideg a szél, mely a szememben a Februárt idézi.
Szép ez a séta, egyedül, gondolkodva.
Néha csak a friss levegő szorul a torkomba.

Februárban, némán mosolyogva állok,
egy csodálatos világot látok.
A kérdésem viszi a szél, suttogva, halkan,
egy februári hajnalban, titokban.

Megtalálsz, Február? Mert ez a neved.
Már így hívlak, szerelmem – most már ez a neved.

Sétálva, magasra nézve, hidegben állva várok.
Rád találok. Február egy csodálatos álom.
Itt vagy mögöttem – kelts fel, ez most tényleg egy álom.

Szépen esik… februári eső esik.
Február némán mosolyog,
arcomba nézve, fényes szemekkel, suttogva.

– Február vagyok… csak álmodtad.
Csukd be a szemed, menj tovább halkan –
szólt a szél hangja, hangosan.

Február lassan…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 16:46 Mesés próza ❤️ 0 👁️ 13

Azon a hűvös hajnalon pici rókagyerekek futottak szabadon.
– Apu, menj – nézett rá a rókaanyuka, szépséges arcán virágzó mosollyal.

Az apuka csak állt, gyermekeit figyelve, aztán párja szemének csillogását nézve gondolkodott: mit tegyek vajon most? Ott van az a ház, sok kutya, véreb vigyáz. Átsuhanok, árnyék vagyok, nem láttok meg sohasem, csak szemem villog, az arcom nem látjátok soha. Nagy kerítés, nem nagy eresztés, érzem a szagokat, s kikerülöm azokat.

Kell valami a gyerekeknek. Lassan, halkan, prédámat keresve meglátom, mit akarok. Megvagy – viszlek haza a gyerekeknek.

Hatalmas dörrenés rázza meg az eget – mi volt ez? Semmit sem érzek, de megyek, haza viszlek.

Itt az odú, itt az étel. Egyetek, gyerekek, csillog a szemetek, Apu itt van, mindig segít nektek. A szem…

Írta: Kendi 📅 2025. 11. 23. 10:54 Lírikus ❤️ 1 👁️ 26

A róka úgy emelte az orrát az ég felé, mintha egy titkos imát mondana el, olyat, amit csak az erdő ért meg. A hajnal fénye még alig derengett, a levegőben pedig ott vibrált a télből ébredő természet visszafojtott lélegzete. A fűszálak közt harmat csillogott, s a világ egy pillanatra olyan volt, mintha megállt volna.

És akkor megérkezett a pillangó.

Törékeny szárnyain a fény úgy táncolt, mint egy rég feledett dallam. Óvatosan ereszkedett le, mintha pontosan tudná, hova kell érkeznie: a róka puha orra hegyére, egy olyan helyre, ahol az álom és a valóság találkozik.

A róka nem mozdult, mintha tudta volna, hogy az ilyen pillanatok nem sokáig maradnak velünk. Csak figyelte a kicsiny lényt, aki békét hozott az ébredő erdő zajába. Talán nem is értette, miért olyan fontos ez. Talán csak…