Téli reggel

Csendes hajnal volt, az emberek nagy része még aludt. Kint is alig mozdult valami, csak egy-két éhes galamb próbálta a jéggé dermedt hó alatt megkeresni a reggelijét. A külvárosi részen mindent szépen betakart a hó, letisztult a kép. Csak pár hókupac törte meg a táj simaságát. A gyerekek kedvéért mindig máshová lapátolták össze, hogy tudjanak hócsatázni. A kupacokból sáncokat építettek, amit a jég vastag réteggel vont be. Az ajtó halkan nyílt ki, s egy pillanatra megállt keretében a férfi, és végignézett a feljárón. Esett az éjjel is egy nagyobb mennyiség, volt értelme felkelni. Kilépett, s megfogta az ajtó mellé támasztott lapátot. Megfigyelte a dombokat, mit nem szabad eltakarítania, a gyerekek kedvéért. De egy percre is elidőzött egyen, amire nem emlékezett, hogy tegnap ott lett volna. Az szabálytalan alakú és lassan emelkedik és süllyed. Elmosolyodott. Marci kutya szuszogott békésen a paplanja alatt. Szeretettel gondolt a vele töltött emlékekre. Ahogy vigyázta a gyermekek első lépteit. Ahogy szaladt utánuk később. Ahogy a lábukhoz hevert egy kis simogatást kérve szemével. Nekiállt a feladatának, a lapát karcos hangján jelezte, hogy dolgozik. Marci azonnal felfigyelt, fülét hegyezte, majd gazdája kedves hangjára feltápászkodott, megrázta magát, majd korához illő megfontoltsággal a férfi lábaihoz sétált. A fejét felemelte. Két, sok mindent megélt, tapasztalt, értelmes szempár hosszasan nézte egymást. A szomszédok is csatlakoztak nem sokára. Eszter kikandikált az ablakon, és elmosolyodott. Szerette ezt a reggeli szimfóniát, ami a hangok, zajok kavalkádjából kerekedett. Ugattak a kutyák, a lapátok ütemes karcos hangja pedig érdekes ütemet adott a reggelnek. A konyhából felhallatszott hozzá a rádióban szóló sláger, ami vidám hangon azt kérte, hogy legyen hó, legyen hó, legyen hó!, s nyomában megérkezett a reggeli készítésének összetéveszthetetlen illata. Gyorsan felöltözött és leszaladt az emeletről.