„hó” – novellák címszó szerint

Írta: Gyólay Karolina 💠 📅 2026. 03. 14. 14:29 Érzelmes ❤️ 2 👁️ 16

A hideg decemberi délután fénye halványan szűrődött be a kis ház ablakain, miközben a hó pompa-szerűen hullott ablakpárkányára. A kanapén ülő anya, Lilla, egy forró bögre kávét szorongatott kezében, szemében a fáradtság hullámai csendültek. Két kicsi, energikus lány, Emma és Mira, körülötte szökdeltek, és szikrázó nevetésükben a szoba szinte felragyogott.
„Anyu, nézd csak a hóembert!” – szólalt meg Emma, miközben egy fehér zoknit szorított a kezébe. Mira közben a konyha felé kúszott, hogy a szekrény aljában rejtett csokiszeletet megkeresse. Lilla megpróbált egy nyugodt kortyot inni a kávéból, de a gyerekek vad szórakozása felborította a békét.
Egy pillanatban a szoba csendben megbújó, de nem látható veszély felülemelkedett. A kandallóban erősebben felgyulladt egy kis láng, amelyet a…

Írta: Fekete Ida Virág 📅 2026. 03. 04. 21:37 Élet ❤️ 0 👁️ 18

Ma be se mentem dolgozni, annyira felzaklatott, ami tegnap az irodában, majd az azt követő időben történt.
Ági, a titkárnőm behozta a megbeszélt iratokat, letette az asztalra, majd váratlanul lehajolt, és villámgyorsan szájon csókolt.
Már korábban is észrevettem, hogy nagyon nyomul rám, de azt mégsem gondoltam, hogy ilyesmire vetemedik.
Abban a pillanatban nyitott be az ajtón a menyasszonyom, Éva, akivel találkozót beszéltünk meg aznap délutánra.
Kicsit korábban végzett a munkahelyén, és azt gondolta, meglepetést szerez nekem.
Rettenetesen kínos volt a szituáció.
Mondanom se kell, hogy Éva dühösen kirohant, én utána, de meg sem volt hajlandó hallgatni.
Mentem, mint egy őrült ki a hóba, és kiabálva könyörögtem, hogy beszéljük meg, az egész, amit látott, egy fatális tévedés, „nem…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 02. 27. 00:23 Romantikus ❤️ 1 👁️ 12

Kint a városban csend van, késő estére jár. Nagy pelyhekben hullt a hó, és szépen lassan befedi, fehérbe borítja a várost, betakarja. A téli estének ez a varázsa, mely álommal átitatott csendje volt érezhető. Kedvenc évszakom a tél, mert ha esik, nyugalom átjár mindent, és elcsendesednek az emberek.
Bekuckóznak az otthonukba a jó melegbe, és pihennek. Én is ezt tettem. Begyújtottam a kandallóba, és készítettem egy forró teát. A kandalló mellé a nagy fotelomba leültem, és élvezettel néztem a tüzet. Egy mondás jutott az eszembe, amit régen a nagyszüleimtől hallottam, hogy aki nézi a tüzet, annak a lelke megcsendesül, édes nyugalom szállja meg.
A lángok lobbantak hol fel, hol le, vörösen izzottak, szinte táncoltak. Olyan, mintha mondani szeretnének valamit, mesélni. Aztán hirtelen eltűnnek…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2026. 02. 13. 14:35 Fantasy ❤️ 1 👁️ 17

Elment a fűtés a vonaton este, és nagyon fázott mindenki, lassan a vonat is megállt a hó miatt.
Most meddig fogunk itt várakozni, miért pont velem történik ez állandóan, elegem van!
Mérgelődött magában George miközben nézett ki a vonat fagyott ablakán gondolkozva.
Most mit csináljak? Vár a család elakadtunk. Gondolkozott, és elővette a barna bőrtáskájából,
A kéziratot amit régóta írt nem tudta sohasem folytatni. 1 – Fejezetet írt csak, a címe Babona.
A hó esett erősen a vonat nem mozdult, és George elővette lassan a bal zsebéből a tollát.
Mit is írtál? Gondolkozott, és elkezdte átolvasni az elejétől, de az utolsó mondatnál mindig megakadt.
A fenébe ezt nem lehet folytatni, ez rohadt toll az oka, mióta ezzel írok semmi nem sikerül!
George felpattant, és idegesen méregből akarta az…

Írta: Vinczai Virginia 📅 2026. 02. 05. 21:25 Karácsony ❤️ 1 👁️ 23

Decemberben mindenki bolttól boltig jár, készülnek az ünnepekre. Általában az ajándékokat vagy az ünnepi ebédhez valókat veszik meg. Néha megesik, hogy olyan is kerül a kosárba, ami nem is kell. Ez így nem tetszik, régen a karácsonyi készülődés sokkal szebb és meghittebb volt.

Mikor kislány voltam, egy tanyán éltünk, mindenkitől távol. Mikor leesett az első hó, tudtam, december van, és mindjárt itt a karácsony. A testvéreimmel ajándékot készítettünk egymásnak és a szüleinknek. Olyan jó volt ezt megélni! De akkor még nem tudtam, hogy nem ezek a legjobb ünnepi készülődések.

Sosem volt sok pénzünk, de azon a télen még kevesebb. A hó sem esett, csak eső, anya szólt, hogy öt nap múlva karácsony. Aznap este a testvéreimmel összeültünk megbeszélni, ki kivel csinál apróságot. Tudtuk, nem…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 02. 05. 20:55 Érzelmes ❤️ 1 👁️ 15

A hó szelíden hullott az éjszaka csendjében, a fagyos szél finoman csípte Jackson arcát. A férfi egy kihalt utcasarkon, egy omladozó fal tövében gubbasztott. A fák ágai nehezen tartották el a rájuk rakódott súlyt, és a házak ablakain keresztül meleg fények pislákoltak, mintha csak a boldog idők emlékei akarnának beszűrődni az éjszakába. Csak a szeme volt élő; a teste, a lelke, a reménye már régóta megdermedt. Fázott és éhes volt. Egy száraz kenyérdarab volt minden vagyona – és még az sem sokáig marad nála.
– Szép kis karácsony, ugye? – mormolta az éjszakának, miközben ujjai közé szorította a kenyérhéjat. A fejében emlékek cikáztak: a gyerekei kacaja, a felesége mosolya, a kandalló melege és az ünnepi asztal ínycsiklandó illata. Egy másik élet volt az, egy másik világ.

Ekkor léptek…

Írta: András Komondi 📅 2026. 01. 30. 15:10 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 15

Még benne voltunk a télben. Az éjszaka hó esett, így reggel havat akartam seperni. A ház előtt a kertben a fehér hóban egy kis, fehér galambot vettem észre. Véres volt a szárnya, pirosra festette a fehér havat. Szomorúan nézett rám, vergődve, segítségre várva. Két kezembe fogtam gyengéden és felemeltem. A kis szíve vadul kalapált.
– Ne félj! – mondtam neki – majd én segítek rajtad.
Bevittem a házba. Egy kis tálkába vizet adtam neki, egy másikba madáreleséget. Hálásan tekintett rám.
Később megtörölgettem a szárnyát. Légpuskával lőhették meg, de szerencsére komolyabb baja nem volt. Teltek a napok. Ahogy az idő kipendült, a galamb is erősödött. Már vágyott kifelé, pedig egész jól „befészkelte” magát a másik ágyon a két kispárna közé.
Tudtam, hogy nem tarthatom benn a lakásba. Szabadságra…

Írta: Szabó Szabina 📅 2026. 01. 25. 23:22 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 10

Mikor kicsi voltam, még igazi telek voltak. Emlékszem, amikor reggel fehér tájra ébredtem, az volt életem legszebb napja. Órákig néztem, ahogy a hópihék lustán szálldogálnak lefelé, hacsak a szél el nem sodorta őket. Általában nagyon jól lehetett mindent látni a panellakás hetedik emeletéről, kivéve, amikor tejfehér köd ereszkedett a tájra. Akkor olyan volt, mintha a felhőkben lebegnénk. Elmosódott fehér volt minden, a fák, a város. Szerettem ilyenkor kint lenni. Belelépni a ropogós hóba, és nézni a lábnyomom, szánkózni, hógolyózni és hóembert építeni. Kesztyűmön nézegetni a mindig másmilyen formájú, csillogó hópelyheket. Akkor voltam igazán boldog. Lassan minden megváltozik... én is.