Írta:
Soósné Balassa Eszter
💠
📅 2026. 01. 11. 06:52
Élet
❤️ 2
👁️ 17
Mindent betakar fehér dunnájával Holle anyó. Az apró kis madarak korán reggel az etetőre szálltak. Érintetlen volt a hó. Csendessé vált a világ, csak az ő üdvözlő csivitelésüket hallani.
– Tudjátok, kincseim, ilyenkor sok kis állat nem talál élelmet, nekünk kell gondoskodni róluk egészen tavaszig. Ők meghálálják nekünk, énekelnek, a kertünkben teszik a dolgukat.
– Gyertek, gyerekek, adjunk magocskát a madaraknak.
A két kis lurkó öltözött is nyomban.
– Mamika, még mit vihetünk?
– Gyerekként felfűztük a töpörtyűt, de csak olyat, ami nincs besózva.
Így tanították nekünk hosszú évtizedekkel ezelőtt szüleink, nagyszüleink. Most már hálóban kapható golyókat adunk nekik.
– Nézd csak, mami, ideszállt a kezemre, milyen madárka ez?
– Nézd csak, ő őszapóka, ő meg itt cinege, na…
Tovább olvasom…
Írta:
Zofia
📅 2026. 03. 30. 22:34
Nosztalgikus
❤️ 2
👁️ 13
Egy téli nap, kora reggel kinézek az ablakomon, s látom, hogy sűrű pelyhekben hull a porcukorfehér hó. Havazik. Szívemben melegséget érzek, hisz eszembe jut a gyermekkorom. Akkor is ilyen sebesen szállingóztak az égből lefelé a pihe-puha „vattacukorszerű” nagy hópelyhek. Megállapítom magamban, hogy a hópelyhek oly egyenletesen szállnak, mint Időapó homokórájában a homokszemek. Nagyon szeretem a havat, mert ilyenkor minden egyformán fehér színben pompázik az utcánkban, a drága Mercedes autó és a kicsi „bogárhátú” Fiat is. Kimegyek a szerszámoskamrámba, hogy ismét elővegyem a hólapátomat, s miközben azt keresem, kezem ügyébe akad egy réges-rég elfeledett emlék, egy számomra különleges nagy értékkel bíró tárgy: Édesapámtól kapott szánkó. „Nem is olyan nagy, mint akkor” – tűnődök magamban…
Tovább olvasom…