Írta:
B.É. Krisztina
📅 2026. 02. 07. 17:23
Lírai mininovella
❤️ 0
👁️ 20
Bevezető:
Ebben a rövid írásban a nyugalom és a jelenlét pillanatait vizsgáljuk a természet apró jelenségein keresztül.
A nyugalom nem egyenlő a hangtalansággal.
Sokkal inkább hasonlít egy simára csiszolt kőhöz, amely a tó fenekén pihen, miközben felette viharok korbácsolják a vizet.
Az idős asszony ujjaival végigsimította a kő érdes barázdáit, és érezte, ahogy a pulzusa lelassul.
A válla fölött egy fehér galamb suhant el, majd puhán leszállt a közeli pad támlájára. Nem repült tovább, nem keresett élelmet. Csak nézte a vizet.
Ez a madár volt a lélek szimbóluma: azé a részünké, amely képes a legzajosabb nap közepén is egyszerűen csak megérkezni.
Ebben a közös mozdulatlanságban megszűnt az idő. Csak a lélegzet maradt, meg a bizonyosság, hogy minden, ami fontos, már itt…
Tovább olvasom…
Írta:
B.É. Krisztina
📅 2026. 02. 07. 12:18
Egyéb
❤️ 1
👁️ 27
A nyugalom nem egyenlő a hangtalansággal. Sokkal inkább hasonlít egy simára csiszolt kőhöz, amely a tó fenekén pihen, miközben felette viharok korbácsolják a vizet. Az idős asszony ujjaival végigsimította a kő érdes barázdáit, és érezte, ahogy a pulzusa lelassul. A válla fölött egy fehér galamb suhant el, majd puhán leszállt a közeli pad támlájára. Nem repült tovább, nem keresett élelmet. Csak nézte a vizet. Ez a madár volt a lélek szimbóluma: azé a részünké, amely képes a legzajosabb nap közepén is egyszerűen csak megérkezni. Ebben a közös mozdulatlanságban megszűnt az idő. Csak a lélegzet maradt, meg a bizonyosság, hogy minden, ami fontos, már itt van.
Tovább olvasom…
Írta:
Híres B Ede
📅 2025. 12. 02. 16:25
Élet
❤️ 1
👁️ 22
Reszketett a ráncos keze, miközben elővarázsolta a pénztárcának használt valamit.
Kivett egy bankjegyet, kisimította a pulton. Kemény, szinte katonás hangon kért egy pohár töményet.
A csapos kikerekedett szemmel, ránézet és teletöltött egy poharat.
– Ez megfelel? – kérdezte, hangjában bujkáló kis iróniával.
– Igen! – csattant a tömör válasz.
A csapos visszahúzódott, a sarok homályába, zörgött az üvegjeivel és a poharakat rakosgatta, nagy nyugalommal.
Az öregúr csak állt ott, némán nézte a pohár italt, ám látszott, a gondolatai valahol messze járhatnak, túl a poháron, a csaposon, a kocsmafalon, valahol az időtlenség határain is túl.
De az italhoz nem nyúlt.
A néma mozdulatlanság, belefagyott a kihalt kocsma, cigarettafüst-illatú levegőjébe.
A kínos mozdulatlan némaságot, a…
Tovább olvasom…