Az írót néhány nappal karácsony után meglátogatta az egyik unokaöccse, mondván, legkisebb unokahúgait születésük óta egyszer sem láthatta, és mint ilyet, egy kicsit szívesen elbeszélgetnének vele a régi idők kedvéért, és persze, hogy ismét felmelegíthessék a régi közös emlékeket. Az író fejében mindig visszatértek a halhatatlan Shakespeare-i sorok: „Mindenek fölött légy hű magadhoz!” – Mintha tudatosan kirekesztette volna szerves életéből az ún. vendégeket. Azokat az embereket, akiket – legalábbis – a legtöbb esetben az ember szívesen lát otthonában, hogy tartósnak becézett magánytudatát valahogy mérsékelje egy kicsit, még akkor is, ha tartósan nem tudja levetkőzni. Aznap minden rendben ment, ám történt egy csavarás a személyes találkozóban. A gyerekeket kivitték korcsolyázni az egyik…Tovább olvasom…
1. Néhány könnycsepp gördült le a kisfiú arcán. Talán az ijedtségtől vagy fájdalmától, mert az sem lehetett kicsi. A játszótéren fogócskát játszottak a gyerekek, Bálint megbotlott egy fűkupacban és a homloka nekiütődött a mászóka csövének. A koccanás lendületből történt, iszonyú fájdalmat érezhetett. A körülötte lévő szülők kárörvendően nézték. Minek szaladozik össze-vissza ez a tíz év körüli gyerek. Talán még idegesítette is őket a futkározás, mintha nem tudnák, hogy a gyerekeknek létszükséglete a mozgás, az örökös ficánkolás. Édesanyja Bálint kisöccsével a homokozóban játszott, csak a zokogásra lett figyelmes. Odarohant a fiához, és miután szemrevételezte a sérülést, magához ölelte őt, aki ekkor már a hasát is fájlalta. Összeszedték a homokozóban lévő játékokat és hazaindultak. A…Tovább olvasom…
Bikicsunáj, Szívós szemű márta, Vidéki László vidéki ló, Zsigubigule, Nincs szakember, Nélküled üres a plasztikám és még sorolhatnám hány különféle dal hány zseniális félrehallása jött létre kishazánk területén. Mert ha mi magyarok egy valamihez nagyon értünk a páleszen kívül, az az, hogy hogyan kell bármilyen random dalszöveget tökéletesen dilettáns módon félrehallani. Ez alól én sem vagyok kivétel, olyannyira nem, hogy igazából csak halovány tippjeim vannak, hogy azzal a hallással és énekhanggal, amim volt, hogyan nem váltam meme-mé jómagam is. Annó kisiskolásként a tanítóim többedmagammal elrángattak betlehemezni minden egyes karácsonykor. És mivel alapból sem egy sokféleképpen felturbózható történetről volt szó, a tanárok pedig annyi humorérzékkel és kreativitással sem…Tovább olvasom…
Bádog-szürke decemberi napon tucatnyi óvodás korú gyerek vonult, hosszú madzagot fogva a Fő tér felé. Apró csizmáik kusza nyomokat hagytak a friss hóban. A zsinegre azért volt szükség, nehogy elvesszen valamelyikük. Szigorú negyvenes nő, Paula néni kísérte őket. Arcára volt írva, legszívesebben elhagyná az egész társaságot. A járókelők megbámulták őket. Ki szánakozva, ki ellenségesen. A sor végén, vékony arcú, aprócska fiú ballagott. Két számmal nagyobb kabátjában, leragasztott lencséjű szemüvegével olyan volt akár egy bagolyfióka. – Sétáltatják a zabigyerekeket! – hallotta a háta mögül. Megkocogtatta az előtte haladó göndör hajú, szeplős kislány hátát. – Panni, mik azok a zabigyerekek? – Még ezt sem tudod? A zabigyerekek azok, akik nemcsak karácsonykor kapnak sütit a vacsorához…Tovább olvasom…
18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
– Vigyázz magadra! – szólt férje után Nyomdok Pálné. A férfi megölelte két gyermekét, és ahogy minden reggel, hóna alatt a kopott táskával kilépett az ajtón. Kissé előredőlve baktatott, vállait hatvannégy év súlya nyomta. Hatalmas orrát, mint egy jégtörő, fúrta a novemberi ködbe. Úgy tűnt, kiugró ádámcsutkája mindjárt átszúrja bőrét. Negyvenhat éve dolgozott ácsként. Szerette a szakmáját. Jó érzéssel töltötte el, ha elkészült a tető. Arra gondolt, hogy valami hasznosat készített, de már belefáradt. A nehéz munkával töltött évtizedek alatt ízületei teljesen tönkrementek. Az utóbbi időben reggelente már alig tudott kikecmeregni az ágyból. Felesége sokáig masszírozta, kenegette fájó vállait, térdeit. Csak asszonyáért és két kései gyermekéért érzett felelősség hajtotta előre. Egy zuglói…Tovább olvasom…
18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
16 éves vagyok, december 23-án volt, amikor regisztráltam egy társkeresőre. Butaságnak tartottam, de megtettem. Nem vártam semmit, nem gondoltam, hogy bárki is írni fog, bárkit is érdeklek. Hajnalban léptem fel arra az oldalra. Pontosan egy nap múlva rám írt valaki, már amit írt, akkor az is megfogott. Csak egy baj volt: 23 évvel idősebb nálam. Elkezdtünk beszélgetni, az első perctől kezdve elkezdtem kötődni hozzá, pedig ez tőlem szokatlan. Bíztam benne. Akár pedofil is lehetne, de tudtam, éreztem, hogy nem az. Amit írt, ahogy írt, olyan volt, mint bárki másé. Nem írt semmi különöset, de nekem mégis különleges volt, minden szava az. Mellette azt érzem, magam lehetek, nem kell álarc. Nem gondol ügyetlen, buta, unalmas, esetlen, magának való lánynak, mint mindenki más. Már az első perctől…Tovább olvasom…
– Szia Rita! Boldog karácsonyt! Ezennel átadom neked az esti műszakot – mosolygott Clara a kórház nővérpultja előtt, miközben egy kisebb halom kezelőlapot és néhány szem bonbont nyomott a kezembe. – Köszi! Van új betegünk? – Egyetlen férfit hoztak be délelőtt, a kettesben fekszik. – Mit kell tudnom az esetről? – Hát azt a keveset, amit tudunk, a papírokban megtalálod. Most ne haragudj, de rohanok. Otthon már várnak rám! – magára kapta kabátját, szorosan átölelt, majd sietős léptekkel elindult a kijárat felé. – Üdvözlöm Johnt és a srácokat! – mosolyogva intett. Egyedül maradtam a kórház folyosóján. Elindultam a kettes kórterem felé, közben pedig fellapoztam a beteg kartonját. Beteg neve: John Doe Életkor: ismeretlen Lakhely: ismeretlen Biztosítási szám: ismeretlen Státusz…Tovább olvasom…
Karácsonyillatú volt a város. Általában decemberben mindig ilyen. Le is esett a tudja hányadik hó, és – bár alig volt tíz centi – úgy érezte, hogy feketeszínű, műbőr csizmája totálisan átázott, és egyedül csakis a jó meleg téli zokni kínálhat számára némi ütőképes védelmet. Talán nem is az ünnepek hangulatával volt kibékülve. Sokkal inkább azzal a megcáfolhatatlan ténnyel, hogy a szeretet ünnepe is, akárcsak a legtöbb valamirevaló ünnep, egész egyszerűen kiüresedett, értelmét vesztette, és már egyáltalán alig jelenthetett bármit is, hacsak nem vettek ajándékokat a karácsonyfa alá, vagy nem adtak pulykapénzt, prémiumot a vállalati vagy céges karácsonyi partikon. Már a gyerekek is szabályosan szinte kikövetelték, ha kellett, ügyes manipulátorok módjára a szüleiktől, hogy ha a Jézuska vagy…Tovább olvasom…